Péter Szabó Szilvia kiváltság énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A NOX együttes egykori énekesnője több mint egy évvel ezelőtt költözött haza Angliából, és azóta itthon egyengeti a karrierjét. Elmondása szerint boldog, és jól érzi magát Magyarországon. Ráadásul a szerelem is rátalált!

Szilvi karrierje kihat a mindennapjaira is. Többször felismerik az utcán, és máshogy viselkednek vele az emberek. Sőt! Van, mikor az élet különböző helyzeteiben előnyt élvez az ismertsége miatt.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

„Nem bántam meg, hogy hazajöttem. Már minden használati tárgyamat hazahoztam, amire szükségem lehet. Megszoktam az ismertséget. 13 éve vagyok a szakmában, és az, hogy felismernek az utcán, hozzájárul a mindennapjaimhoz. Mindig rögtön tudják, ki vagyok, pedig nem szerepelek folyamatosan a médiában. Legfőképpen az orvosnál szoktam előnyt élvezni az ismertségem miatt. Régen, amikor kisebb kezelésekre szorultam, sokkal jobban odafigyeltek rám, nem kellett annyit várni. A felém áramló kedvességet mindenhol érzem, még apró dolgokban is. Felismerik a nevem, és akkor előzékenyebben viselkednek. De előfordul, hogy még a hentesnél is szebb húst kapok" – árulta el Szilvia, akinek kialakulóban van egy kapcsolata, de egyelőre nem szeretne beszélni róla.

Sok meglepetés a 22. BRAVO OTTO-gálánhttp://www.life.hu/bulvar/20140601-22-bravo-otto-gala-gyozott-kallay-saunders-andras-vastag-csaba-a-bytheway-majka-curtis-radics-gigi.htmlMájus 31-én 5+2 kategória nyertesei vehették át az arany BRAVO OTTO-szobrokat egy nagyszabású show keretében. Dalpremier, lenyűgöző látvány, tomboló közönség, meglepetésprodukciók – így foglalható össze a szombat este.TV + Bulvár--Betegen, de ismét együtt Cooky és Hienhttp://www.life.hu/bulvar/20140601--cooky-betegen-es-hien-a-bravo-otton-dijkioszton-egyutt-lepteg-szinpadra.htmlA BRAVO OTTO 2014-es díjátadóján együtt állt színpadra Cooky és Hien. A nem mindennapi páros elképesztő lendülettel adta elő produkcióját, ami már csak azért is nagy bravúr volt, mert Cooky betegen állt színpadra.TV + BulvárOrigo Törött karral, könnyek között vette át díját Kállay-Saunders Andráshttp://www.life.hu/bulvar/20140531-kallay-saunders-andras-a-bravo-otto-galan-az-ev-dala-dijat-torott-kezzel-vette-at.htmlAz Eurovíziós Dalfesztivál ötödik helyezettje, Kállay-Saunders András érdemelte ki a Bravo Otto-gálán a Running! című számával az Év dala-díjat. Az énekes könnyek között, törött karral állt színpadra. Az előadó pénteken veszítette el imádott nagymamáját.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.