Volt szépségkirálynő lett a Miss Universe Hungary 2014 győztese

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Miss Universe Hungary szépségverseny Kelemen Henrietta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn este zárt ajtók mögött választották meg a magyar Miss Universe-t. Remegő lábakkal mutatta meg magát pár percre Kelemen Henrietta, Vajna Timi szépségkirálynője, azaz Miss Universe Hungary 2014 cím birtokosa. A 20 éves albertirsai diáklány nem először viselte a legszebbnek járó koronát, 2012-ben őt választották meg Miss Hungarynak.

Eddig nem is láthattuk a lányokat, csak a több millió forintot érő koronát, amelyet Vajna Tímea külön eseményen mutatott meg a sajtónak. Hétfőn este azonban végre megmutathatták magukat.

Az újdonsült királynő, Kelemen Henrietta nagyon zavarban volt és csak szűkszavúan válaszolgatott a hirtelen rázúduló kérdésekre, pedig két éve volt már arra, hogy megszokja, milyen a figyelem középpontjában lenni. Szerencsére alapvető információkat megtudtunk róla, például hogy nem szingli (16 éves kora ugyanaz a barátja), és alig várja, hogy végre a családjával és szerelmével, Jansik Szilárd vízilabdázóval töltsön egy kis időt, ugyanis két hete nem is látta őket.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"Most ünnepelek, és holnaptól kezdődik az új életem. A Budapesti Gazdasági Főiskolára járok, külkereskedelmi szakon, ha végzek, kommunikációval szeretnék foglalkozni. Ez a második koronám, régi álmom volt, hogy egy olyan szépségversenyen is megmérettessem magamat, amely tovább tud küldeni a külföldi világversenyére. Reménykedtem, hogy megnyerem a Miss Universe Hungaryt” - mondta a Life.hu helyszínen lévő munkatársainak az esemény után Henrietta, majd gyorsan eltűnt a Thália Színházban az ünneplésen, ahol a szponzorok számára rendezett a zártkörű rendezvényen már vártak rá.

Vajna Timi, a verseny háziasszonya elégedett a szépségkirálynővel, neki több jelöltje is volt a koronára: "Henrietta a kedvenceim között volt, de további 3-4 lányt is esélyesnek tartottam. Megkönnyeztem a korona átadását, amit nem én, hanem a tavalyi nyertes, Kárpáti Rebeka helyezett Henrietta a fejére. Ebben a fiatal lányban a gyönyörűséges mosolya fogott meg leginkább, de mindene tökéletes. Amikor kijött a színpadra sugárzott, érezni lehetett rajta, hogy nagyon meg szeretné nyerni a versenyt. A zsűrit végül meggyőzte, őt választották a legszebbnek. Nem tudom, mennyi ponttal előzte meg a többieket, én csak a borítékot kaptam meg a közjegyzőtől, amiben a nyertes, azaz ő neve állt" - árulta el.

/1409/_me_V201491523248

Az esemény abból a szempontból is rendhagyó volt, hogy kabaréműsornak álcázták, Szabó Kimmel Tamás harsány konferanszié szerepében lubickolt (ezt csak a csúsztatott közvetítésből tudjuk), és szinte köpte felénk a szavakat: "Nézzük mit írnak holnap az újságok, akiket szándékosan nem engedtünk be, és ne felejtsük el, az élet egy KA-BA-RÉ!"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.