Gáspár Győző szereplés Celeb vagyok, ments ki innen! féltékenység Gáspár Bea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspár Győzőnek az első perctől kezdve nem tetszik, hogy nem ő, hanem felesége, Bea áll majd a közeljövőben az érdeklődés középpontjában. Ám nem csak ő, lányuk, Virág sem nézi jó szemmel anyja utazását a dzsungelbe.

Lelkiismeret-furdalást próbál kelteni édesanyjában a kisebbik Gáspár lány, Virág. Szeretné, ha Bea nem utazna el az RTL Klub celebkínzó műsorával Afrikába.

Forrás: RTL Klub

"Virág már most utálja, hogy elmegyek. Annyira nem akarja, hogy még azt is bevetette, iskolába sem fog menni"mesélte a Borsnak Bea, aki azonban kifejezetten örül, hogy kiszabadulhat a háziasszonyság fogságából. Hozzátette, az egyáltalán nem érdekli, hogy Győző miként viseli a távollétét.

"Sok minden miatt döntöttem úgy, hogy bevállalom a show-t, de az abszolút elképzelhetetlen számomra, hogy végig kint legyek, nem hiszem, hogy én leszek a dzsungel királynője. Viszont végre egy kicsit pihenhetek, egyedül lehetek. Az meg kifejezetten jó, hogy nem mindig lesz kajánk, mert úgyis le aka­rok fogyni" – latolgatta az esélyeit Bea.

Tovább pörög a TV2-Galambos Lajcsi-botrányhttp://www.life.hu/bulvar/20140930-a-tv2-sztarban-sztar-musoraban-galambos-lajost-alakitotta-kokeny-attila-a-zsuritagok-majka-hajos.htmlA Sztárban sztár vasárnapi műsorában Kökény Attila Galambos Lajost alakította. A zsűritagokat lenyűgözte az egykori megasztáros produkciója, majd egy sort gúnyolódtak Lajcsin. A zenész reagált a poénkodásra, Hajós András pedig azt nem hagyta szó nélkül. TV + Bulvár--Kökény Attila: "Undorodtak tőlem a gyerekeim"http://www.life.hu/bulvar/20140927-kokeny-attila-a-sztarban-sztarban-megijesztette-gyerekeit-amikor-conchita-wurst-es-natalia-oreiro.htmlKonkrétan sokkot kaptak Kökény Attila gyerekei, amikor megláttak apjukat a Sztárban sztár műsorában előbb Conchita Wurstként, majd Natalia Oreiróként színpadra állni.TV + Bulvár--Máris forgat a Jóban Rosszban sorozatban Nagy Adrihttp://www.life.hu/bulvar/20140927-a-tv2-joban-rosszban-sorozatanak-szabo-zsofi-utan-uj-betty-tanakisa-szabo-zsofi.htmlAhogy kiválasztották, máris munkába állt a TV2 Jóban Rosszbanjának új Betty Tanakisa, Nagy Adri. A lány az első napok élményeiről mesélt. TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.