Vastag Tamás már két mellkasműtéten is átesett - Tölcsérmelle alakult ki a fiatal énekesnek

Az énekes fiatal kora ellenére már túl van két altatásos műtéten: mellkasában négy évig egy fémpánt akadályozta meg, hogy a szegycsontja befelé nőjön: "Még óvodás koromban egyszer ráestem egy téglára, amitől betört a mellkascsontom. Én magam nem is emlékszem a balesetre, és nem is nagyon foglalkoztunk vele, de lett egy igen kellemetlen következménye: onnantól kezdve befelé nőtt a szegycsontom, és tölcsérmellem alakult ki. 13-14 éves koromban megvizsgálták, és a szív EKG-n már látszott, hogy muszáj lesz csinálni vele valamit. Egy ismerősünk révén rátaláltunk egy orvosra, aki Magyarországon egyedüliként egy újfajta eljárással műtötte a tölcsérmelles gyerekeket: ennek nagyon örültünk. Ez az orvos csak két metszést ejt a mellkas két oldalán, ott csúsztatja be a lemezt, így gyorsabb a felépülés, kevesebb a fájdalom, és a heg is sokkal kevésbé feltűnő. 15 éves voltam, mikor megoperáltak, a műtét rettenetes volt, fájdalmas, és ráadásul egy vadidegen emberre kellett rábíznom az életem. Csak öt napot voltam kórházban, de a felépülés nagyon fájdalmas volt, az első három napban semmit sem mozoghattam. Pár nap múlva lufikat kellett felfújom, mert ez segített a helyes légzésben, de egyedül felülni például csak egy hónap múlva, otthon tudtam már. Miután felépültem, már semmi gondom nem volt a lemezzel, nem voltam felmentve testnevelésből sem, egyedül a mellkasi sérüléseket kellett elkerülnöm. A lemezt tavaly márciusban vették ki, bár már nem voltam gyerek, ugyanarra a gyermekklinikára mentünk vissza, hogy ugyanaz az orvos vegye ki a lemezt, aki tudja, hová tette be. Az már könnyebb műtét volt, este már egyedül is fel tudtam kelni."

Tamás azóta is inkább messzire elkerüli a kórházakat, és egészsége megtartása érdekében próbál változatosan étkezni: "Bár csak jókat mesélhetek a kórházi ápolásról és az orvosokról, élménynek azért nem mondanám az ott-tartózkodásomat - próbálom messzire elkerülni a kórházakat. Az étkezésre igyekszem odafigyelni, bár amikor hajnali négykor hazaesik az ember a fellépésről, akkor mindegy, mit eszik, csak egyen végre valamit. Apukám kémikus, ő mondta mindig, hogy színes ételeket együnk, mert mindenben van valami, ami egészséges, de például a fekete és a piros színt adó anyagok a legegészségesebbek. Annyi mindenre mondták az elmúlt tíz évben, hogy egészséges, míg most az ellenkezőjét bizonygatják, így már nem bízom senkiben, ami nekem jólesik, amitől jól érzem magam, azt eszem. Most itthon vagyok Veszprémben, és testmozgással próbálok odafigyelni az egészségemre: a szüleim vettek egy csomó fát télire, azt fogom felvágni."

Tamás édesanyja elmondása szerint nagyon rossz gyerek volt, nagy igazságérzettel és sok beírással az ellenőrzőjében: "A tanulmányi osztályzataimra jó hatással volt, hogy két tanár gyermeke vagyok, a szabadidőmre már kevésbé - ha csak a kémiát vesszük, édesapám mint kitüntetett kémikus nyilván nem örült volna, ha ötösnél rosszabb jegyet hozok haza. Balhés gyereknek számítottam, sok megrovást kaptam, és amiről azt mondták, hogy nem szabad, azt már csak azért is megcsináltam. De a legszerencsésebb gyerekek közé tartozom, átlag színvonalon éltünk, de nagy szeretet volt itthon az egész családban. Az utcánkban laktak velem egykorú gyerekek, akikkel haverkodtunk, zenéltünk, volt egy csomó zenekarom is, és Veszprém amúgy is egy kedves kis város - ha majd saját családot alapítok, majdnem biztos, hogy visszaköltözöm Veszprémbe. Budapesten nem élném le az életem, alapvetően nem nekem találták ki ezt a várost, apukám pedig Ecsédről, egy kis faluból származik, ahol sokat jártunk gyerekkoromban, és annál kicsit nagyobb településre vágyik az ember. Veszprém tökéletes lesz."

Az elmúlt két évben a fiatal énekes sok fellépése miatt könnyen megszokta az éjszakai életet, már a bioritmusa is átállt: "Azt gondolom, hogy ilyen fiatalon az ember bármihez hozzá tud szokni, amihez kell. Az életben maradás legfontosabb feltétele az alkalmazkodóképesség, én ehhez az éjszakai élethez tudok alkalmazkodni és a bioritmusom is át tudott állni. Persze a kiegyensúlyozottsághoz minden nap egy bizonyos óraszámú alvásra szükségem van, de ezt délelőtt pótolom. Már annyira megszoktam ezt az életmódot, hogy esténként akkor sem tudok elaludni, ha nincs fellépésem. Élvezem az éjszakai életet, a legtöbb ember alvásra használja ezt az időszakot, pedig ennek is megvannak a maga szépségei: más megvilágításba kerül minden, és ha felmegy az ember valamelyik hegyre, Budapest éjszakai fényei is gyönyörűek. Az élet maga csodálatos, és minden helyzetben meg lehet ezt találni, ha keresi az ember."

Tamás korábban részt vett egy különleges körúton, ahol bekötött szemmel élhette át a vakok tájékozódási nehézségeit - mellesleg ezzel a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezető Kutyakiképző Iskoláját is támogatta. A gyenge látás nem ismeretlen az énekes előtt, hiszen a közelmúltig neki is nagyon rossz volt a szeme: "Alapvetően mínusz hatos a szemem, így szemüveg vagy kontaktlencse nélkül olyan rosszul láttam, hogy magam is majdnem vak voltam. Az éjszakai életet nem bírta a kontaktlencsém és a szemem sem, így nemrég egy szemklinika megmentette a szemem világát: megműtöttek, és azóta tökéletesen látok. Maga a műtét nem volt fájdalmas egyáltalán, összesen 12 percet töltöttem a műtőben, utána negyven percig kellemetlen érzés volt, de azóta már semmi gondom nincs a szememmel, még sötétített szemüveget sem kellett hordanom. Még most is nagyon jó érzés jól látni mindenféle segédeszköz nélkül. A vakvezető kutyák hiányára pedig azért hívtuk fel a figyelmet, mert valóban túl kevés van belőlük, és egy látássérültnek gyakran éveket kell várnia, mire kaphat egy társat, aki segít jobb életminőséggel élnie. De nemcsak a vakok ügyével foglalkozom, nemrég véradással kapcsolatos programban vettem részt, és az Uniceffel egy a gyermekek jogairól szóló programot is most szervezünk. A legtöbb, amit kaptam a műsortól, az egy nagy fórum, ahol elmondhatom a gondolataimat, ha pedig már így van, akkor nem értelmetlen dolgokra szeretném fordítani az emberek figyelmét. Minden hónapban próbálok valami olyan dologgal foglalkozni, ami fontos az életemben, vagy később majd az lesz."