Szirtes Edina Mókus: „Semmi nem adott nekem többet életemben, mint a szeretet"

Forrás: vajdahunyad.hu -
zene interjú Vajdahunyad vára vers Szirtes Edina Mókus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A művésznővel önálló szerzői estje kapcsán készült egy nagyinterjú visszatekintésről, küzdelmekről, szeretet-misszióról és versekről.

A Vajdahunyadvári Nyári Fesztiválon nagyszabású szerzői esttel veszel részt, amelynek az Így szerettem volna élni címet adtad. Nem korai még a létösszegzés?

Vannak bizonyos időszakok, amikor újraértékeljük az életünket, kicsit visszanézünk, elgondolkodunk. Mindenki megélt már ilyet, kezdve attól, hogy kinőtte az óvodát, elvégezte ezt vagy azt az iskolát. Számomra most jött el egy nagyobb szakaszváltás és az elmerengés ideje. Ez az idézet egyébként Szép Ernő egyik, számomra nagyon kedves verséből való. Minden sorával egyetértek, nem is akarok hozzátenni és megmagyarázni benne semmit. Ha valamit még kiemelhetnék belőle, amit magamra nézve nagyon igaznak érzek, ez a rész lenne: „Mindenkinek szívét érezni". Már rájöttem, hogy minden más felesleges. A világot úgysem érthetjük meg, de ha szeretünk és megérezzük a másik szívét, legalább arra a pillanatra boldogok lehetünk.

Forrás: vajdahunyad.hu

Mit látsz, amikor visszatekintesz az eddig életedre, a pályád alakulására?

Amikor kicsi voltam, meg voltam róla győződve arról, hogy forradalmár leszek – persze a szó jó értelmében, nem keresztes háborúk, hanem dalok által. A dalok sokszor az életünket jelenthetik akkor, amikor semmivel nem tudjuk elmagyarázni, amit érzünk, meggyógyul a lelkünk, gazdagabbak leszünk tőlük. Én hiszek abban, hogy így jobbá lehet tenni az embereket. Ugyanakkor azt sem szabad hagyni, hogy a sok küzdelembe belefáradjon a lélek.

Mivel harcoltál a legtöbbet?

Itt van például ez a sztárság-kérdés. Ki ne szeretne világsztár lenni? És nem feltétlenül öncélú magamutogatás miatt, hanem hogy minél többekhez eljusson az az őszinte érzés, amit magával visz és át akar adni. Mindenki nagyon híres akar lenni, mindenhol és mindig ott lenni, de ezeken túl is vannak dolgok, sőt nem is akármilyenek. Nekem is időbe telt, amíg ezeket megtaláltam és elfogadtam. Kaptam helyette mást és megláttam benne a csodát – csupán annyi történt, hogy más lett a díszlet, de a kezdeti cél megmaradt.

Az az őszinteség nem tesz sebezhetővé?

Minden, amit felveszünk, egy idő után nagyon terhes lehet, már csak ezért is célravezetőbb őszintének lenni és saját magunkat adni. Azt mondom, inkább faragjuk úgy magunkat, hogy őszintén, emberként legyünk érdekesek. Persze vannak olyan helyzetek, amikor jó lenne felvenni egy jól begyakorolt előadói attitűdöt, bármilyen negatív hatásra-élményre vállat vonni és azt mondani: semmi baj, profi vagyok, menjünk tovább, mintha mi sem történt volna. Azt is meg kell tanulni, hogy nem szabad a szívünkre venni egy esetleg rosszul sikerült koncertet, pláne nem annyira, hogy a játékunkra is rámenjen.

Egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogy van az a pillanat, amikor te, maga a megtestesült dinamizmus és pozitív energia, magad alatt vagy.

Na, akkor elárulom: akár percenként is tudom produkálni a padlóra esést és az önfeledt fellegekben járást. Én ezzel a kettősséggel élem az életem, és egyébként ez éppen a végtelen sebezhetőségemből ered. És bár képes vagyok sokszor, rengetegszer összetörni, de összeszedem magam és hiszek a folytatásban. Bírni kell és soha nem feladni, ha úgy alakul, akkor ötszázszor felállni.

Számos versfeldolgozásod van, a munkásságodban hangsúlyos helyen szerepelnek a megzenésített szövegek. Hiszel abban, hogy egy-egy vers is ilyen váratlan módon találhat meg?

Igen, teljesen véletlenszerűen. És milyen gyönyörű az, amikor nem megy ki a fejünkből! Van, ami annyira megfog és nem ereszt, hogy azonnal elkezdek vele dolgozni és zenét írni rá – ilyen például egy francia kortárs vers, amelyet Lackfi János fordított, Végállomás a címe, július 20-án hallhatja is majd a közönség.

Mesélj még kicsit arról, hogyan állt össze a nagykoncert repertoárja!

A tematikát úgy gondoltam ki, hogy az íve szerint egy álmodozósabb, szelídebb hangzásból jussunk el egy egészen merész, folkos lüktetésbe. Az első „félidőben" francia kortárs verseket adunk elő. Alapvetően egy impresszionista világot próbáltam meg vonósnégyesre írni, ami nem volt kis feladat, hiszen már a zeneakadémián is megtanultuk, hogy ott lehet a zeneszerzőket lemérni... Ebből a különleges világból indulunk el, majd kibővülünk perkával és gitárral, Födő Sanyival és Hámori Mátéval. Azután társul hozzánk Lukács Miki cimbalmon.

A koncert helyszíne, a vajdahunyadvári szabadtéri színpad is eleve különleges, szerinted ez milyen atmoszférát teremt körétek?

Gyönyörű lesz! Tavaly már játszottam ott, amikor Zsédának hangszereltem egy akusztikus műsort. Szabadtér, de mégis egy kis belső világ, maga a történelmi idő leképeződése. Olyan, mintha egy többszáz éves kis ékszerdobozban találnánk magukat. Erről eszembe is jutott egy párhuzam: érdekes, hogy mi, zenészek is ezt csináljuk, megőrzünk és továbbvisszük a magunk hús-vér valójában a múltat. Ha én egy József Attila-verset éneklek, az nem valamiféle önös érdek miatt van, hanem azért, mert meg szeretném őrizni azt a csodát, amit ő itt hagyott nekünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.