Peller Mariann-nal az Utazás a lelked körül című talkshow-ról beszélgettünk

Hamarosan új műsorod indul a LifeNetwork tévécsatornán Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal címmel. Mit lehet tudni erről?

Minden műsorban egy ismert ember enged betekintést lelkének legféltettebb titkaiba, arról beszélgetünk, ki miben hisz, mibe kapaszkodik élete mélypontján, illetve szinte minden terítékre kerül, ami megmagyarázhatatlannak, sőt néha félelmetesnek tűnik az életünkben. Amikor megfogant a műsor gondolata, csak remélhettem, hogy minden ember őriz 1-2 ilyen, hidegrázós történetet, de a legmerészebb álmaimat is fölülmúlták alanyaim a mindeddig el nem mesélt történeteikkel. Vendégeim színészek, zenészek, előadóművészek, televíziós személyiségek. Eddig 11 beszélgetést rögzítettünk. A beszélgetések egy pontján csatlakozik hozzánk egy spirituális tanokkal foglalkozó szakértő, akivel tovább elemezzük vendégeim sorsát, lelkét, személyiségét. Itt megtapasztalhattam, hogy ahány ember, annyiféle reakció, van, aki feltétel nélkül hisz, van, aki mindenbe beleköt, gyakorlatilag meggyőzhetetlen (nem mintha bárkit is meg szerettünk volna győzni bármiről), és akad olyan is, aki mindenben jeleket lát.

Az első adást március 31-én láthatják a nézők. Szívből remélem, hogy szórakoztatónak és egyben elgondolkodtatónak találják majd az Utazás a lelked körült. A műsorral szó szerint az álmom válik valóra, mert várandós voltam második kisfiammal, amikor hajnalban nem tudtam aludni, zakatolt az agyam, és egyszer csak befészkelte magát egy ötlet, hogy ezzel a témával kellene végre kezdeni valamit. Kockázatos vállalkozás volt, mert nem tudhattam előre, mit szólnak majd az alanyaim ehhez a témához, de aki eljött, az mélyebben és őszintébben mesélt nekem a láthatatlan és megmagyarázhatatlan dolgokról az életében, mint azt reméltem.

A vendégeid közül mindenki hívő, vagy olyan sztárokat is hívtál a műsorba, akik zsigeri kétkedők, örök szkeptikusok?

Meghívtam olyan embereket is, akik azt mondják magukról, ők nem hisznek szinte semmiben, de valahogy, a beszélgetések során mindegyiküknél kiderült, hogy bizony hisznek ők valamiben, csak nem hagyják magukat beskatulyázni, irányítani. Volt olyan, aki azt mesélte, ő csak saját magában hisz, de még vele is előfordult, hogy valami megmagyarázhatatlan dolgot élt át, amit akkor ő a sorsnak, Teremtőnek, univerzális energiának, rendező elvnek, Istennek (nevezzük bárhogy is) tulajdonított.

Te mióta vagy befogadó a spiritualitás dolgokat, ezoterikus témákat illetően?

Gyerekkoromban, kilencévesen megkértem a szüleimet – akik soha nem erőltettek ilyesmit –, hadd járjak hittanra, mert érdekelt a dolog. Aztán 23 évesen a Színház- és Filmművészeti Egyetem műsorvezető, rendező szakán voltam másodéves, amikor Vitray tanár úrnak kellett vizsgafilmet készítenünk. Én egy barátnőm javaslatára egy angyalokkal kommunikáló nőről készítettem. A szeánsz, amit tartott nekünk, és rögzíthettük, megrendítő élmény volt számomra, akkor kezdtem igazán nyitni e felé a téma felé. Aztán 2011-ben, az indokolatlannak tűnő félelmeimet akartam leküzdeni, ezért elvégeztem egy spirituális választerápia tanfolyamot, ezt a módszert a mai napig aktívan használom, mert rengeteget segített – sok-sok félelemtől, blokktól szabadultam meg a segítségével.

Mit ad neked ez a fajta hit?

Jó a kérdés, mert még csak mostanában érzem, hogy a hitem kezd lassan megszilárdulni. Inkább nevezném útkeresőnek magam, mert sokszor előbukkan még a szkeptikus énem, és akkor vitatkozom magammal. Amikor viszont erős a hitem (és szívből remélem, hogy még ebben az életben rendíthetetlen lesz), akkor tudom, hogy a világban minden rendben van úgy, ahogyan van. Ha valami rossznak tűnő dolog történik, annak is oka van – ha más nem, akkor az, hogy fejlődjek, és egyre erősebb legyek. Viszont végtelen vigaszt nyújt számomra, hogy megtudtam, maga Teréz anya is harcolt a hitével – ha még neki is voltak ezzel nehézségei, akkor semmi gond!

Mi volt a legmeghatározóbb élményed ezzel kapcsolatban?

Az egyik legmeghatározóbb élményem az volt, amikor felvételiztem a Filmművészetire, és az utolsó forduló előtt vártam a soromra. Annyi „segítséget" kaptam a felvételi során, hogy úgy éreztem, ennek is sikerülnie KELL. De azért remegett kezem-lábam... Aztán valahogy kiürült körülöttem a váró. Ahogy odafordítottam a fejem az egyik fotel felé, az a fotel megrázkódott. Egyszerre öntötte el a szívemet a félelem, és valami jóleső bizonyosságérzet. Elkaptam a fejem, majd újra odanéztem a fotelre, az megint beremegett. Na jó, gondoltam magamban, ha azért vagy itt, te valaki vagy valami, hogy segíts nekem, akkor mozduljon meg újra a fotel, és végül harmadszorra is odanéztem: harmadszor is megremegett. Ekkor pattantam oda a bútorhoz, hogy a kezemmel megrázzam, hátha csak furcsa huzat van, és a széltől, vagy mit tudom én, mitől mozdult meg – de nem, a kezemmel nem tudtam úgy megrázni, mint előzőleg az a valaki vagy valami. Akkor már TUDTAM, hogy ennek a felvételinek sikerülnie kell.

Soha nem féltél, nem félsz? A láthatatlan világ veszélyes is lehet...

Dehogynem, különösen az elején voltak félelmeim, de szerencsémre csak olyan emberekkel, tanítókkal hozott össze a sors, akik a legfőbb jót akarták. Pontosan tudom, hogy sokan vannak, akik függőségi viszonyt igyekeznek kialakítani a tanítványaikkal vagy a hozzájuk fordulókkal, mintha csak ők tudnák megoldani az életükben felmerülő gondokat, természetesen jó pénzért, pedig ez nem igaz. Alapigazság, hogy te magad lehetsz önmagad, a lelked gyógyítója, nem könnyű feladat, rögös és hosszú az út, de végül neked kell végigjárnod – más nem teheti meg helyetted.

A szüleid is ilyen beállítottságúak?

Édesanyámat mindig vonzották a misztikus, megmagyarázhatatlan dolgok, de soha nem mélyült el bennük igazán. Édesapám pedig a két lábbal a földön álló férfiember megtestesülése volt, mindaddig, míg én el nem kezdtem ezekkel foglalkozni. Azóta egyre nyitottabb erre a témára, jókat szoktunk beszélgetni, sőt, már többször meditáltunk is együtt.

A férjed és a gyermekeid is hisznek a túlvilági létben, a megmagyarázhatatlan dolgokban?

A fiaim még túl kicsik ehhez, de időnként imádkozunk elalvás előtt. Mivel semmit sem szeretnék rájuk erőltetni, ezért csak akkor, amikor ők szeretnék. Ezzel szemben az én imádott férjem nem hisz, semmiben. Legalábbis ezt mondja... Azért előfordult már, hogy megkért, ezt vagy azt nézzek már meg az ingám segítségével, sőt, még tisztítást is kért egy-egy helyzetre. Mindezt persze úgy, hogy ne is hallja-lássa, inkább elvonult, amíg dolgoztam az ingával. Pedig ő sem tud mindent megmagyarázni, ami vele történt. De azt gondolom, az is csodálatos a kapcsolatunkban, hogy nem akarjuk meggyőzni egymást az ilyen jellegű nézeteinkről. Őt nem zavarja, hogy engem ez rettenetesen érdekel, engem pedig nem zavar, hogy ő fenntartásokkal kezeli ezt a témát. Ugyanakkor, miután együtt dolgozunk most a műsoromon, sőt, mondhatom, hogy ez a harmadik közös gyerekünk, mert az ötletemet ő öntötte végleges formába – egyre érdeklődőbbnek látom, és ez örömmel tölt el.

Hiszel a sorsszerűségben?

Az egyetemen volt egy végtelenül bölcs pszichológia-tanárnőm, aki amikor megkérdeztem tőle, hogy hisz-e a reinkarnációban, mert én hiszek, ezt felelte: nagyon jó a kérdés, Mariann, én nem hiszek a reinkarnációban, én TUDOM, hogy ez van. Hát, ugyanezt érzem az életem minden fontos emberével kapcsolatban. A nővéremmel meggyőződésünk, hogy ez már a sokadik közös életünk. De a legigazibb, sors/Isten/univerzális energia által elrendelt kapcsolatom a férjemhez köt. Amikor először beszéltünk telefonon, ő úgy tette le a kagylót, hogy neki ilyen gyerek kell, mint amilyen én vagyok, így hát ezt a nőt kell elvennie feleségül. Aztán személyesen találkoztunk, egy munkamegbeszélésen, ő akkor már meg volt róla győződve, hogy én vagyok AZ. Nekem két hétre volt szükségem, hogy el merjem hinni, ilyen tényleg van: valaki belép az életedbe, és az első pillanattól kezdve ismerős, sőt, úgy éreztem, ismerem (édesanyámnak ezt mondtam, az első találkozásunk után: lehet, hogy lesz munkám is, de találkoztam egy férfival, aki igazi cinkostárs, akivel értjük egymást, nem kell megmagyarázni, mire gondolunk, ha kimondunk valamit). Ez alatt a két hét alatt én elutaztam nyaralni a barátnőimmel, de Gyuri mindennap küldött egy-egy e-mailt, amiben gyakorlatilag úgy vallott szerelmet, hogy addig egymáshoz sem értünk. Amikor hazaértem, ő ott várt a reptéren, beültünk a kocsiba, odanyújtotta a kezét, én megfogtam, és azóta sem engedtük el egymást. Augusztusban lesz 7 éve, hogy összefonódott a kezünk, és az életünk.

Hiszel a reinkarnációban, a tenyérjóslásban, a spirituális választerápiában, az angyalokban, a karmában? Mi az, amiben egyáltalán nem hiszel?

Én mindenben tudok hinni, de valahogy mindig figyelmeztet a szkeptikus énem, ha olyantól hallom, aki hiteltelen. A jóslásban csak olyan szinten hiszek, hogy amit az adott jósló eszköz mutat, épp az adott helyzet pillanatnyi állását mutatja. De a szabad akarat szent és sérthetetlen, ha én mindent megteszek azért, hogy valami sötét jóslat ne váljon valóra, akkor az igenis elkerülhető. Az SVT pedig szerencsére nem hit kérdése – akkor is, és annak is működik, aki nem hisz benne. Az ugyanis egy isteni módszer arra, hogy blokkokat oldjunk, tisztítsunk ki, amelyek akár ebben az életben, akár korábbi életekben keletkeztek. Ezek a blokkok gátolhatnak bennünket az élet legkülönbözőbb területein, de ha ezeket kitisztogatjuk, a dolgok valahogy könnyűvé és egyértelművé válnak.
Angyali energiák léteznek, a karma pedig adott. Ha jól tudom, minden vallás és minden spirituális filozófia említést tesz arról, hogy nagyon nem mindegy, hogyan élsz, mit okozol másoknak, mert az bizony előbb-utóbb újabb leckét eredményez a számodra. Azt gondoltam, a boszorkányokban, rontásban, átokban vagy szemmel verésben nem hiszek, egészen addig, míg le nem forgattuk Gáspár Lacival az adást – azóta erre is kicsit másként gondolok.

Az eleve megírt dolgokban, avagy a végzetben hiszel, vagy abban, hogy minden változik, mindent mi magunk alakítunk, és minden csakis rajtunk múlik?

Azt olvastam egy spirituális könyvben, hogy meg kellene értenünk: a sors által irányított életünk és a szabad akarat egy és ugyanaz. Azt hiszem, ez azt is jelentheti, hogy az ember arra vágyik igazán, szíve legmélyén, amit a „sors" kijelölt számára. Az más kérdés, hogy az odavezető út látszólag tele van buktatókkal – ezek pedig arra szolgálnak, hogy nemesedjen a lélek.

Várhatóan sokan fogják nézni a műsorodat, és biztosan sok olyan néző is lesz, akik minden elhangzott szóban kételkedni fognak. Nekik mit üzennél?

Azt, hogy jól teszik. Sok esetben a kétkedés visz előre. Aztán talán ők is olyan szerencsések lesznek, hogy átélnek valamit, amit ép ésszel, színtiszta értelemmel nem lehet megmagyarázni, és észre is veszik azt. Akkor viszont azt üzenném, hogy ne aggódjanak, nem bolondultak meg, és nincsenek egyedül...

Az első részben Rubint Réka lesz a sztárvendég: