Itt lakozik a legtöbb kórokozó a lakásban! - Eláruljuk, hogyan szabadulj meg tőlük

fertőtlenítés takarítás kórokozók tisztítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába tartod rendben a lakásodat, mosol kezet azonnal hazatéréskor, és veszed le a cipődet, a veszélyes kórokozók ennek ellenére is ezerszámra lephetnek el egyes helyeket. Eláruljuk, hol gyűlnek össze a legtöbben, és hogyan tudsz velük a lehető leghatékonyabban leszámolni.

Thinkstock
Thinkstock

Az igazán tiszta lakás a vízkőmentes csaptelepeknél, portalan polcoknál és porcicákat nélkülöző padlónál kezdődik, amit rendszeres odafigyeléssel és ennek révén minimális energiával el is lehet érni, hiszen nem telik sokba felseperni, vagy például zuhanyzás után egy törlőkendővel letörölni a vízcseppeket a csapról. Ugyanakkor akadnak olyan pontjai is a lakásnak, ahol a mindennapos használat miatt könnyen jelennek meg káros baktériumok, melyek észrevétlenül veszélyeztetik a környezeted higiénikusságát. Takarításkor ezért mindenképpen külön figyelmet kell szentelned a kritikus részeknek.

A WC és környéke

A WC takarítása mindig körülményes és fárasztó feladat, főleg, ha az ember lánya hajlamos kevésbé alapos munkát végezni vagy olykor kimarad ez a művelet. Pedig az egyik legnagyobb figyelmet érdemli - a környezetével együtt -, hiszen az ülőkén például négyzetcentiméterenként 50-70 000 kórokozó is megtelepedhet! Lehúzáskor pedig a levegőbe kerülő baktériumok a környezetet is fertőzik.

Thinkstock
Thinkstock

Emiatt tekinthető hátrányosnak az olyan kialakítás, amikor a fürdőszoba és a WC egy helyiségben van - bár a kézmosást illetően előnyös. Ahol külön helyiségben van a két rész, és nem tudsz azonnal kezet mosni, takarításkor a kilincsre is figyelned kell. A baktériumok megtelepedését megelőzheted az ilyen célokat is szolgáló, csészébe helyezhető tisztítókkal, a megszokott műveletekkel végzett takarítás mellett pedig naponta érdemes antibakteriális tisztítószerrel is áttörölni az ülőkét és a helyiség kilincsét is.

Számítógép és telefon

Naponta használjuk, a megfelelő tisztításra viszont kevesen gondolnak. A számítógép esetében olykor biztosan veled is megesik, hogy bekészítesz magadnak valami nasit, amelynek az apró morzsái szépen ide-oda hullva fertőzővé teszik a környezetet. Arról nem is beszélve, hogy bizonyítottan a kézről juttatjuk tovább a legtöbb baktériumot.

Nem megfelelő kézmosás vagy épp piszkos mosogatószivacs, fertőtlenítetlen ajtókilincs a WC-n szintén kórokozókkal telivé tehetik a kezedet a lakáson belül is. Így, ha nem fordítasz kellő figyelmet a billentyűzet, egér vagy a telefon tisztántartására, igazi baktériumtenyészetté válik a terület. Ez ellen néhány perces művelettel felveheted a harcot, hiszen a kérdéses területet elég egy fertőtlenítőszeres törlőkendővel áttörölni ahhoz, hogy kiirtsd a kórokozókat.

Mosogatószivacs és mosogató

Talán éppen azért, mert a konyha legtöbbször napi rendszerességgel van használva, itt található a legtöbb kórokozó a lakáson belül. Hiszen a friss gyümölcsök, zöldségek a mosogatóban kerülnek lemosásra, a piszkos edények szintén, így a lefolyónál található apró rések és a meleg környezet tökéletes táptalajt jelentenek a baktériumok megtelepedéséhez. A mosogatószivaccsal viszont rendre körbetörlöd a területet? Ez jó, ha minden mosogatás után megcsinálod, és fertőtlenítő tisztítószert is használsz, különös figyelmet fordítva a lefolyó körüli pici zugokra. Bár érdemesebb itt talán a házi csodaszert, az ecetet bevetni, hiszen élelmiszerekkel érintkező területről van szó.

Thinkstock
Thinkstock

Egy baj azonban mégis van a dologgal, mégpedig a mosogatószivacs, hiszen a legfertőzöttebb pontja a konyhának ez a kis eszköz. Ennek tisztításáról ugyanis sokszor elfeledkezünk. Az állandóan nedves állapot, a szerkezete és a hőmérséklet ugyanis megfelelő környezet a kórokozók szaporodásához, melyek között akár a szalmonelláért felelős baktérium is jelen lehet. Ahhoz, hogy megelőzd az elszaporodást, érdemes a szivacsot akár hetente lecserélni, a tisztításához pedig nem kell más, mint forró víz és egy kis antibakteriális tisztítószer. Ebbe az elegybe kell áztatnod 15 percre. Hasonló a helyzet a különböző célokra rendszeresített törlőrongyokkal is, melyek szövetében könnyen megtapadnak és elszaporodnak a kórokozók, ezért ezekkel is vigyázz.

Így lesz újra tükörsima és karcmentes a vasaló talpa! - A legjobb házi szerekhttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110624-igy-lesz-ujra-tukorsima-es-karcmentes-a-vasalo-talpa-.htmlŰzd el a szagokat és a vízkövet egyetlen öblítéssel! - Hatékony WC-tisztítók körképehttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110617-uzd-el-a-szagokat-es-a-vizkovet-egyetlen-oblitessel-.htmlMakacs dugulás, kellemetlen szagok és kártevők ellen - A leghatékonyabb, filléres szerekhttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110530-makacs-dugulas-kellemetlen-szagok-es-kartevok-ellen-a-leghatekonyabb.html15 perc, ami megváltoztatja az életed! - 30 napos életmódprogram időhiányban szenvedőknekhttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110527-15-perc-ami-megvaltoztatja-az-eleted-flylady-a-30.htmlAz 5 legfinomabb illat a lakásba - Költöztesd be a tavaszt!http://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110523-az-5-legfinomabb-tavaszi-lakasillatosito.htmlÍgy szüntesd meg örökre a hűtő szagát! - Filléres csodaszerekkel a konyhábólhttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110405-igy-szuntesd-meg-orokre-a-huto-szagat-csodaszerekkel-a.htmlŰzd el örökre a kártevőket a lakásból! - Filléres csodaszerekkelhttp://www.life.hu/hazitunder/haziasszonytippek/20110401-uzd-el-orokre-a-kartevoket-a-lakasbol-filleres-csodaszerekkel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.