szülés méhátültetés mesterséges megtermékenyítés méh megtermékenyítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A terméketlen nők sokszor mindent megtesznek azért, hogy gyermeket hordhassanak ki. Ebben pedig rengeteg orvosi beavatkozás van segítségükre. A lombikprogram lassan idejétmúltnak számít: a Göteborgi Egyetemen két fiatal nőnek a saját édesanyja méhét ültették be. A Life.hu utánajárt a témának.

Azt a méhet kapták, melyben egykor ők gyarapodtak

Korábban, ha valaki méh nélkül született, vagy egy betegség miatt el kellett távolítani ezt a szervet, maximum a béranya-fogadás vagy az örökbefogadás között választhatott. A kétezres évek azonban nekik is reményt adtak: ekkor végeztek először - igaz, végül sikertelenül - méhátültetést Szaúd-Arábiában. Ezt egy újabb próbálkozás követte, mely során agyhalott donortól származó szervet ültettek be a méh nélkül született Derya Sertnek. A szerv egyelőre a helyén maradt, de a beavatkozás csak akkor lesz sikeresnek mondható, ha az azóta már menstruáló Derya egészséges gyermeket hordott ki vele. Két svéd nőnek azonban a saját édesanyjuk adta oda a méhét. Így ők ugyanabban hordhatják ki gyermeküket, melyben évtizedekkel ezelőtt ők is kifejlődtek. Mivel rokontól kapták a méheket, talán a kilökődésre is kevesebb eséllyel számíthatnak, de a siker itt is az egészséges, kihordott és megszült magzatokon mérhető majd le.

Thinkstock
Thinkstock

Mesterséges megtermékenyítés régen és most

A korábbi évszázadokban egy meddő nő az imádkozáson vagy a javasasszony főzeteinek ivásán kívül nem sokat tehetett, és csendben tűrte a környezete vagy a családja rosszallását. Akkoriban ugyanis egyik elsődleges feladatuk a fiúk szülése volt, és ha ezt nem teljesítették, akkor nem csak saját bűntudatukkal kellett megküzdeniük. A történelemben Hippokratész volt az egyik első, aki nem kezelte tabuként a terméketlenséget, és mézes-salétromos-köményes keveréket ajánlott rá. Ennél kellemetlenebb módszert találtak ki az angolok, ahol birkavizeletes, kancatejes és nyúlvéres italokba vetették bizalmukat, de az asszonyok kipróbálták a tehéntrágyás vagy a gyógynövényes pakolásokat, vagy a szárított, porrá őrölt nyúlméhet is - nagy valószínűséggel sikertelenül. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően aztán a hetvenes évek végén megszületett az első lombikbébi, a nyolcvanas években az első fagyasztott embrióból fejlődött kisbaba, majd a donor petesejtből "készített" is. Azóta a különböző okokból meddő nőknek egy sor kezelés áll a rendelkezésére: testen kívüli vagy belüli megtermékenyítés, donor petesejt vagy donor hímivarsejt segítségével, embrióadományozás, és mára a méhátültetés is.

Thinkstock
Thinkstock

Kockázatok és etikai vita

A mesterséges megtermékenyítést korábban is tiltakozás és etikai vita kísérte, és nincs ez másként ma sem. Míg a legtöbben a lefagyasztott, életképes, ám be nem ültetett embriók életéért aggódnak, addig mások a beavatkozások egészségügyi kockázatait emelik ki. Bár már a mesterséges megtermékenyítést is megelőzhetik műtétek, és a hormonkezelés sem kockázatmentes, a méhátültetés további nehézségekkel jár. A kilöködést gátló gyógyszerek gyengítik az immunrendszert, melyek miatt a terhesség során is bekövetkezhetnek komplikációk. A katolikus egyház és sok hívő álláspontja szerint az embriók lefagyasztása nem összeegyeztethető az emberi méltósággal, és erkölcsileg megkérdőjelezhető minden mesterséges megtermékenyítő eljárás. Emellett sokan azzal érvelnek, hogy egy párnak nem véletlenül nem fogan természetes úton gyermeke, és ha nem akarnak beteg utódokat, kár pénzt költeniük a beavatkozásokra. Az ellentábor ezzel szemben azt mondja, hogy egy nőnek joga van gyermeket foganni, ha erre orvosilag esélye és technikailag lehetősége van. A meddőséget csupán gyógyítandó betegségnek tartják, melyet ugyanúgy lehet gyógyíttatni, mint egy sérült, funkcióját vesztett térdet - hiszen senki sem inzultálja a műtétre váró beteget, miért is akar újra járni.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.