"A cumitól leállt a légzése" - Így szültem én

Ági kislánya, Gréti koraszülötten jött a világra anyukája terhességi toxémiája miatt. Hosszú ideig tartó, nehéz küzdelem után most Gréti a második születésnapját ünnepelhette egészségesen.

"Sokáig nem akartam gyermeket, valahogy féltem a felelősségtől, a terhességtől, a szüléstől. Aztán a félelmet legyőzte a vágy, és 2010 januárjában már várandós voltam. Minden olyan szépnek tűnt. A szüléssel kapcsolatos félelmem megmaradt ugyan, de tudtam, valahogy túljutok majd rajta. Sajnos korábban pánikbeteg, asztmás és allergiás voltam, emiatt sokszor fulladtam, ami további aggodalomra adott okot. 10 hetesen éppen ködös időben rohantam a védőnőhöz - ami egyáltalán nem kedvezett az asztmámnak -, így aztán a vérnyomásméréskor emelkedett értéket mértünk. Beküldött az ambulanciára, ahol az ügyeletes felírt egy gyógyszert, amitől állandóan elaludtam. A fogadott orvosom aztán a gyógyszer helyett egész napos vérnyomásmérésre küldött, ahol látszott, hogy semmi gond a vérnyomásommal, így abbahagytuk a gyógyszert.

A 18. héten aztán elkezdtek zsibbadni az ujjaim, 24 hetesen már fájtak is, írni nem, de még a kanalat tartani sem tudtam egy perc után. Az orvosom szerint csak a baba nyomott egy ideget, de egy magán belgyógyász vérvétellel kiderítette, hogy komoly kálciumhiányom van, az okozza a bajt. Annak pótlásától el is múlt a fájdalom, viszont folyamatosan híztam, a 30. héten már húsz kilót."

"A nővér rám nézett: maga innen nem megy sehová"

A terhesség a továbbiakban sem zajlott nyugodtan, az orvos által engedélyezett nyaralásból pedig rémálom lett: Áginak nyugágy helyett a siófoki terhespatológia maradt.

"31 hetes terhesen a Balatonra mentünk nyaralni. Nagyon jól éreztük magunkat, bár igaz, hogy a kezem zsibbadt, fájt a talpam, és a papucsba nem fért bele a lábam. Siófokon nézettünk azért egy vizeletet, ahol megmérték a vérnyomásomat is, ami 195 volt, majd a pániktól hamar 225 lett. Jöttek az orvosok, sprét kaptam a nyelvem alá, tüdőérlelőt, infúziót adtak, és gépre kötöttek, hogy folyamatosan lássák az értékeket.

4 napig voltam a siófoki kórházban, majd utána otthon, a fogadott orvosomhoz tartozó kórházban. Itt egész napos vérnyomásmérésre fogtak. A pszichiáterem, aki ismerte az asztmámat és a pánikbetegségemet, császármetszést javasolt, nehogy szülés közben fulladjak be, vagy szökjön az egekbe a vérnyomásom. A helyzeten csak rontott, hogy egy papírt, amit elfelejtettek odaadni a kórházban, nem töltettem ki a pszichiáteremmel, ami miatt a nővérek igen méltánytalanul bántak velem. A veszekedések nem tettek jót, befulladtam, és délután jött az újabb rossz hír: a vérnyomásom miatt meg kell szakítani a terhességet, 32 hetesen és 5 naposan. Csak álltam ott. Fel sem fogtam, mit jelent ez."

"Szülés után sem tudták levinni a vérnyomásom"

Bár Ági műtét közben sem volt a legjobban, Gréta gond nélkül megszületett 1980 grammal és 42 centivel. Fel is sírt, még az anyukájának is meg tudták mutatni, majd elvitték az inkubátorba. Ági kálváriája viszont ezzel nem ért véget.

"16 óra 30 percre voltam kiírva. Miközben előkészítettek a műtétre, én csak feküdtem, mint egy riadt gyermek. Gőzöm sem volt arról, valójában mi is vár rám. Betoltak a műtőbe, ahol senki nem szólt egy szót sem hozzám, pedig nagyon féltem. Próbáltam ránézni a műtős segédhölgyre, az aneszteziológusra, beszédbe elegyedni velük, de nem jártam sok sikerrel. Egy bátorító szót sem kaptam. Aztán már minden gyorsan zajlott, egyszer csak hallottam, hogy megvan a lányom, Gréta Panna. Hallottam egy halk sírást, amire megkérdeztem: ez ő? Így utólag buta és érdektelen kérdésnek tűnik, de akkor fel sem tudtam fogni, hogy máris anya lettem. Akkor a szülésznőm odahozta a kislányom. Emlékszem, fekete kis golyó szeme volt, piciny kis ujjai szétnyitva, az égnek meredve. Én megsimogattam őket, és csak annyit mondtam: szia.

Ezután az őrzőbe kerültem, ahol talán csak néhány perce feküdhettem, mikor szóltam, hogy nem érzem jól magam. Mintha szédültem volna, csillagokat láttam, olyan könnyűnek tűnt minden. Azt hallottam még, hogy a látogatókat kiküldik az őrzőből, majd a következő, amire emlékszem, hogy egy nővér rázza a kezemet, és a nevemen szólít. Mint kiderült, a vérnyomásom közeledett a 200-as értékhez, jött megint az infúzió, a gyógyszer, de a legrosszabb a kétségbeesetten pánikoló nővér látványa volt, amitől nekem is halálfélelmem lett."

23 óra félelemben

"23 órát voltam az őrzőben, majd a szobámba vittek. Talán olyan 6-7 óra lehetett, mire végre megengedték, hogy felkeljek. Iszonyú nehezen feltápászkodtam, tettem pár lépést, de ismét jöttek a csillagok, alig bírtam visszamenni az ágyhoz. Megmérték a vérnyomásom, 210 volt. Onnantól már nem bírtam felkelni. Kétszer is végeztek EKG-vizsgálatot, gyógyszert adtak, de még mindig nem mondták meg, hogy ez bizony toxémia a javából. Senki nem mondott semmit, miközben féltem és nem tudtam, mi történik velem.

Végül dél körül tudtam felkelni, ekkor a férjem tolószékkel átvitt a koraszülött osztályra. Emlékszem, ott álltam a lányom mellett az inkubátorban, és fel sem fogtam, hogy a gyermekemet látom. Két hónappal a szülés előtt nem készültem fel arra, hogy máris gyermekem lesz. Másnap döbbentem rá, hogy az inkubátorban a lélegeztetőgépen az az eszméletlen, magatehetetlen apróság az én lányom - onnantól kezdve nagyon sokat sírtam. Gréta két nap múlva lekerült a lélegeztetőről és már csak rásegítést kapott, mégis nagyon féltettem őt. Ha cumit adtak a szájába, sokszor le is állt a légzése. Kétségbeesve lestem minden pillanatban, hogy mi történik, amikor egy picit is változott akár a légzése, akár a vérnyomása vagy a szívverése. Amikor ismét végigsírtam egy órát az inkubátor mellett, az intenzíves nővér azt mondta, vegyek inkább egy mesekönyvet, és olvassak Grétának, mert megérzi, ha sírok és nekem sem tesz jót. Még aznap vettünk két mesekönyvet, és én onnantól olvastam Grétának órákon át."

"Két-három órát aludtam heteken át"

A baba végül - szülei legnagyobb örömére - egészen hamar kikerült az inkubátorból. Ági vérnyomása azonban sokáig nem állt helyre.

"Gréta mindössze fél millit evett először, aztán egyet, majd kettőt, négyet, ötöt, hetet és tízet. Sírtunk minden apró örömön, azon is, hogy 1,5 hetesen Gréta kikerült az inkubátorból. A kiságya mellett álltam, kitakartam őt, nem győztem vele betelni. Olvastam ott is Grétának, és egy idő után már a szobában lévő gyerekek anyukái is várták a mesét. 3 óránként volt etetés, és én soha egyet sem hagytam ki. Eredetileg kismamaszállón laktam, de az ottani körülmények miatt inkább nem hivatalosan hazajártam a kórházból.

Esténként az utolsó etetés után, olyan 21 óra körül indultam haza, de otthon is leginkább a netet bújtam a koraszülöttek életét kutatva. 2-3 órát aludtam 3 héten át. Hajnali háromkor keltem, hogy négyre beérjek, és lefejjem a tejet Grétának. A vérnyomásom nem állt helyre, viszont féltem megmérni, és nem is engedtem. Jó 3-4 hónap telt el, mire nem kezdett el irtózatosan verni a szívem a vérnyomásmérőt látva. Ekkor még mindig nem tudtam, hogy toxémia okozta a koraszülésem, így aztán egyre az zakatolt az agyunkban, hogy miért is történhetett a nagy kockázatokkal járó koraszülés, mikor mi mindenre odafigyeltünk. Szerencsére Grétinél sem a CT, sem más irányú vizsgálat nem mutatott ki semmiféle károsodást. Szépen fejlődött a kis pöttöm Panna, sőt, volt, mikor már sírt, mert éhes volt."

Csak sírt és sírt, heteken át

Amikor végre hazamehettek a kórházból, Grétivel ismét gondok adódtak, melyekre egy orvos sem tudta a megoldást. A kislány ma már kétéves, és rengeteg kezelés után ugyan, de végre jól van - az anyukájával együtt.

"Amikor végre hazamehettünk, egy darabig minden szép volt és jó. Gréta csak evett és aludt. Másfél hét után azonban keservesen sírni kezdett. Az ételt elutasította, és sírt egészen hajnali kettőig, majd ezt folytatta minden rákövetkező éjszakán. Jártunk ügyeleten is, kerestük az okot, hiszen nem sírhat egy baba hasfájás miatt 6-8 órán át! Ráadásul Grétának nem volt széklete, csak 8-9 naponta, ezen pedig gyakran a kúp sem segített. Sírt Gréta, sírtam én, sírt anyum és sírt apum. A kórházban derült ki, hogy Gréta súlyosan vérszegény, azonnali vér kellett neki. Egy gyermeksebész azt mondta, a picinek végbélszűkülete van, így tágításra jártunk hetente kétszer. Eltelt egy hónap, ám Gréta továbbra is sírt, minden egyes éjszaka. A szomszéd város gyermekklinikáján aztán megállapították, hogy semmi baj Gréta végbelével, de hogy akkor miért sír, azt senki nem tudta. Mikor elkezdett apadni a tejem, a baba tápszerkiegészítésre szorult, s láss csodát: egyszer csak magától lett széklete, és onnantól kezdve jobban volt.

4 hónapos volt, mire elmúltak az éjszakai virrasztások, és én elhittem, hogy életben marad a gyermekem. Ekkor elvittük egy dévényes gyógytornászhoz. Ott derült csak ki, hogy Gréta súlyosan hypotón, vagyis túl gyengék az izmai - 5 hónapos volt, mire fogni tudott. Azóta hetente járunk oda, mivel nagyon le voltak tapadva az izmai, emellett speciális vízi gyógytornára is hordtuk. Közben 3 havonta szemészetre, félévente ortopédiára, 6 hetente vérvételre, mivel a vérszegénysége és vashiánya továbbra is fennállt. A 15 hónapos oltás után egy hónapig volt beteg, majd fél éven keresztül minden hónapban lebetegedett, így antibiotikumra volt szüksége.

Most, túl sok kezelésen, kivizsgáláson, 21 vérvételen, félrekezelésen, végre azt mondhatom: kész, vége! Akinek egészséges gyermeke születik, aki szülés után megölelheti a babáját, el sem bírja képzelni, min megy át egy olyan szülő, akinek bármilyen problémával is születik a gyermeke. Nekünk mégis szerencsénk volt, mert a koraszülöttség múló állapot. S most, hogy kétéves lett, írhatnék Grétának mindenféle szépet és jót, de most kicsit önző leszek. Megpihenve a két év fáradalmai után, csak annyit mondhatok neki: köszönöm, hogy az összes nő közül éppen ÉN lehetek az anyukád!"