Hátborzongató és mégis igaz: 87 nap különbséggel születtek az egypetéjű ikrek

gyilkosság egypetéjű ikrek élet közösség házasság hobbi család szórakozás egypetéjű ikrek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az egypetéjű ikrek annyira hasonlítanak egymáshoz, amennyire két ember csak hasonlíthat . Hasonló a külsejük, hasonló a hangjuk, gyakran meglepően hasonló az életvitelük is: nem ritkán azonos a munkájuk, hobbijuk, érdeklődésük, sőt még a fóbiáik is. Néha egymás kezét fogva születnek meg.

Ikrek, akiket születésükkor elválasztottak, mégis egyforma életet élnek

1979. február 9-én születtek meg azok az egypetéjű ikrek, akiket a születésükkor szétválasztottak és mindketten nevelőszülőkhöz kerültek. A harmincas éveik elején, már felnőttkorukban találkoztak először egymással és rögtön számos hasonlóságot fedeztek fel az életükben. A legszembetűnőbb, hogy mindkettejüket Jim névre keresztelték a nevelőszülők, mindketten kétszer voltak ez idáig házasok, az első feleségeik neve Linda, a másodiké Betty volt. Mindkettejüknek fia született és mindketten a James Allan nevet kapták. Nagyjából egy időben mindkettejüknek volt egy-egy kutyája és mindkét kutyát Toynak hívták. Kiderült, hogy mindkettejüknek magas a vérnyomása, mindketten migrénnel küszködnek és mindketten láncdohányosok.

Illusztráció

Rejtélyes egyezések

Főként az egypetéjű ikreknél figyelték meg, hogy egyszerre lesznek betegek, felnőttként ugyanabban az időpontban jelenik meg náluk ugyanaz a krónikus betegség, például a vesebaj vagy a reuma. Még akkor is hasonlóan élik az életüket, ha születésükkor elválasztják őket, és nem is tudnak arról, hogy ikertestvérük lenne. Gyakori, hogy egyszerre kötnek házasságot, válnak el, születnek gyermekeik, váltanak munkahelyet, ugyanolyan ruhákat hordanak, vagy azonos sportot űznek, ugyanaz a kedvenc filmjük, azonos a zenei ízlésük vagy politikai nézeteik.

Ki volt az elkövető? Egy egypetéjű ikerpárnak a DNS-e is azonos

2009 januárjában lába kélt néhány ékszernek Németországból - összesen 6 millió 800 ezer dollár értékben. A térfigyelő kamerákon jól látszott három csuklyás ember alakja, de ebből még nem jöttek rá a nyomozók, hogy kik lehetnek az elkövetők. Ám egy, a helyszínen talált izzadságcsepp elemzésének köszönhetően hamar meglelték az egyik elkövető DNS-ét. A rendőröket akkor érte a legnagyobb meglepetés, amikor a nyilvántartásból kiderült, hogy a DNS-minta két különálló személyhez tartozik – az elkövetőnek ugyanis egypetéjű ikertestvére volt. Végül a tettes bevallotta a bűncselekmény elkövetését.

Forrás: Thinkstock

2013 óta azt állítják a kutatók, hogy nem egyezik az egypetéjű ikrek DNS-készlete


Régóta fennálló tudományos dogmát cáfoltak meg egy évvel ezelőtt egy nemzetközi laboratórium német kutatói. Kimutatták, hogy még az egypetéjű ikrek genomjában is akad néhány apró eltérés. Egészen mostanáig csak néhány elméleti megfontolás szólt az ellen a dogma ellen (amelyet az eddigi kísérleti eredmények is alátámasztottak), hogy az egypetéjű ikrek genetikai állománya azonos. Még a kriminalisztikai szakértők is elfogadták, hogy a DNS-ujjlenyomat alapján nem lehet különbséget tenni az egypetéjű ikrek között, így esetükben nem is használták az eljárást akár bűncselekmény, akár apaság megállapításáról lett volna szó. Egy nemzetközi laboratóriumhálózat, az Eurofins vezető genomikai laboratóriumában dolgozó kutatóknak azonban egy új módszerrel sikerült néhány pontmutációt azonosítaniuk egypetéjű ikrekben. A most talált genetikai különbség és a módszer megoldást kínál az olyan esetek megbízható eldöntésére, ahol egypetéjű ikrek ellen adnak be apasági keresetet, vagy egypetéjű ikrektől származó DNS-nyomokat találnak egy bűntény helyszínén. Ez azért is fontos, mert statisztikailag minden 1000 ember közül 6 (azaz 3 ikerpár) egypetéjű iker, akiket eddig nem lehetett genetikailag megkülönböztetni.

Ki az apa és ki a nagybácsi?

Egy férfi ikerpár, Raymon és Richard Miller hosszú éveken át pereskedett egymással, mert nem tudták eldönteni, melyikük egy hároméves kislány apja. A Missouri állambeli egypetéjű ikreken már végeztek apasági vizsgálatot, de a szerint mindkét férfi 99,9 százalékos eséllyel lehet a gyermek apja. Kijelentették, hogy mindketten folytattak szexuális kapcsolatot - egymásról nem tudva - a kislány anyjával. A nő állítása szerint mindkét férfival ugyanazon a napon volt együtt. Holly Marie Adams Raymont nevezte meg apaként, aki apasági tesztet követelt, és pereskedni kezdett fivérével. A vizsgálat szerint mindkettőjüknek ugyanannyi esélye van az apaságra, ám egyik férfi sem vállalja azt, és nem akar gyerektartást fizetni. A bíróság Raymont nevezte meg a gyermek apjaként, aki a legfelsőbb bíróságra szeretné vinni az ügyet.

Illusztráció

Különleges módon értik és érzik egymást

Az egypetéjű ikrek a DNS mellett majdhogynem azonos agyhullámmintával is rendelkeznek, egyforma gondolkodásuk talán ezzel magyarázható. Emiatt érezhetik meg akár nagy távolságokból is egymás gondolatait, érzéseit, és emiatt fejleszthetnek ki egy saját közös nyelvet is. Az ikrek hajlamosak egymás közt mások számára érthetetlen nyelven beszélgetni, míg anyanyelvükön csak később kommunikálnak környezetükkel.

Amy és Katie ikertestvérek, mégis 87 nap különbséggel jöttek a világra 2013-ban

Ezzel a Guinness Rekordok könyvébe is bekerülnek, ahol az eddigi csúcstartók, 84 napos különbséggel egy pennsylvaniai kismama ikrei voltak. Az írországi Maria Jones-Elliott harmadik terhessége váratlanul jött, de férjével, Chrisszel együtt az első pillanattól sejtették: ikreik lesznek. Ez a hetedik héten be is bizonyosodott, a család pedig boldogan várta a dupla áldást. Ám a terhesség 23. hetében Maria váratlanul rosszul lett, s mire a kórházba értek, megindult a szülés. A kicsik apró termete és fejletlensége miatt alig volt esély az életbe maradásukra, Maria-nak mégis világra kellett hoznia Amy-t, aki alig nyomott többet ötven dekánál. Inkubátorban, testében csövekkel küzdött az életéért, ám a szülés leállt, az édesanyának nem voltak fájásai, a kis Katie bent maradt a méhében, akit viszont így a fertőzések veszélyeztettek. Végül 87 nap után az orvosok úgy döntöttek: a második kislány is világra jöhet. A kis Katie csaknem három kilósan, egészségesen érkezett.

Amy egy éves születésnapját ünnepli a család Fotó: Patrick Browne

Mikor születnek egypetéjű ikrek?

Egypetéjű ikrek akkor születnek, ha csak egy darab petesejt termékenyül meg és osztódik ketté. Az egypetéjű ikrek véletlenszerűen jönnek létre, sem az életkor, sem a rassz nem befolyásolja. Ezer élveszülésből körülbelül 3-4 egypetéjű ikerpár születik.

Hozzáment ikertestvére gyilkosához a nő

2013 végén keltett botrányt az a sztori, aminek a főszereplője egy argentin szerelmespár volt, Edith Casas és Victor Cingolani. A dolog különlegessége, hogy Casas ikertestvérét, Johana Casast 2010-ben meggyilkolták, és az emberölésért éppen Cingolani ül börtönben. A bíróság 13 évet adott a férfinak az akkor 21 éves nő életének kioltásáért. A most 29 éves elítélt továbbra is küzd felmentéséért, sőt, azt állítja, hogy ha kiszabadul, gyerekeket szeretne az életben maradt ikerrel. Egyelőre csak a házasságkötés kedvéért engedték ki a börtönből, az igen kimondása után azonnal vissza is vitték a büntetésvégrehajtási intézménybe. Johana Casas holttestét két évvel ezelőtt találták meg az Argentína déli részén fekvő Pico Truncado nevű kisváros mellett, két lőtt sebbel.

Johana Casas és Victor Cingolani

Az ezoteria szerint...

Az ezotéria más oldalról közelíti meg az egypetéjű ikreket – mondja Tarr Bence László kulturális antropológus, a Szintézis Szabadegyetem oktatásért felelős igazgatója - , elismeri az azonosságukat, de úgy tartja, hogy ezek az emberek dupla erőt kapnak a sorstól az életfeladatuk végrehajtásához, mint az egykék, vagy a kétpetéjű ikrek. Ám közben ennek az erőnek a két ellentétes pólusát is képviselik. Pontosan úgy, mint a kínai jin és yang, amely az egység szimbóluma, de az egységen belül van két ellentétes principium, amelyek hatnak egymásra. Így van ez az egypetéjű ikrek esetében is, ha képesek azt a hatalmas erőt, amit a sorstól kaptak, a karmikus feladatuk megoldására fordítani, akkor a tökéletes egységet alkothatják, és teljesíthetik azt a különleges küldetést, amivel a világra jöttek.

Egymás után, ugyanúgy haltak meg az ikrek

2002-ben, Finnországban egy 70 éves férfit, miközben az kerékpárral haladt egy forgalmas úton, egy teherautó elütötte. Két órával később, ugyanazon az úton, 1,5 kilométerre a helyszíntől egy másik 70 éves férfit ütött el egy másik teherautó, szintén kerékpározás közben. Később kiderült, hogy a két áldozat egypetéjű ikerpár volt. Marja-Leena Huhtala rendőr szerint az égieknek biztosan volt beleszólásuk ebbe, hiszen ekkora véletlen egyszerűen nem létezhet.

/1410/Egype20141023182925

Gazdag Enikő pszichológus szerint

"Gyermekkorukban az ikrek erősen igazodnak egymáshoz. Az évek során azonban közülük a legtöbben rátalálnak a saját személyiségükre, és igénylik az autonómia megélését. Az ikreket nevelő szülők számára nagy feladat és felelősség, hogy az ikerpárok tagjait rávegyék a nyitásra, hogy megértessék a gyerekekkel, fontos az ikerkapcsolatot kissé lazítani. Ezt a legkönnyebben úgy érik el, ha gondoskodnak arról, hogy időnként az ikrek külön is legyenek, hogy kialakítsanak másokkal is kapcsolatokat, legyenek külön barátaik, külön útjaik. Ez a fejlődésük szempontjából kívánatos, de csak nagy tapintattal lehet még egy szülőnek is beavatkozni a gyerekek között érlelődő, áramló kapcsolatba, és olykor olyan nagy a gyerekek ellenállása, hogy a drasztikus (elő nem készített, váratlan, vagy túl hosszú időre szóló) elválasztás sérüléseket okozhat a gyerekeknél."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.