Vajna Timi luxus házasság családalapítás Andy Vajna gyerekvállalás Vajna Tímea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Vajna házaspár ismét családalapítási terveiről beszélt. Kiderült: még várnak a gyerekkel, de szerintük ezzel nem futnak ki az időből.

Andy Vajna szerint feleségén múlik, mikor vágnak bele a családalapításba. A Storynak azt mondta: a közös gyerek akkor jöhet, amikor Timi akarja. „Nem leszek a nagyapja, igenis helyt fogok állni szülőként (...) mindegy, hogy fiam lesz-e vagy lányom, az a fontos, hogy egészséges legyen" - fejtette ki a magazinnak.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Úgy tűnik azonban, egyelőre még várnak a babával. Vajna Timi elmondása szerint nem fél, hogy kifutnak az időből, mert Andy nagyon fiatalos.

A 70 éves filmproducer arról is vallott, házasságuk rendben van, nem érdeklik a pletykák, felesége őszintén szereti őt, nem csak a luxusmiatt van mellette.

Gyerekvállalási terveiről egyébként rendszeresen mesél a pár. Timi 2013-ban még azt mondta, időt kér, jobban meg szeretné ismerni a férjét. Nem sokkal később viszont már úgy nyilatkozott, két gyermeket szeretne. Sőt, utána is nézett a lehetőségeknek: Timi tudja, hogy Andy nem fiatal, de szerinte ma ez már nem akadály, megtermékenyítő központban is foganhat a babájuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.