Amikor 17 elsiratott élet után megtörténik a csoda

2015.04.28. 19:46

Móni és férje még ma is alig tudja elhinni: 17 meg nem született baba után megérkezett az életükbe kislányuk, Szofi. Történetüket Hadas Kriszta és stábja a Jön a baba első évadában mutatta be.

A 42 éves Móni két nagyfiú édesanyjaként túl volt két váláson is, amikor találkozott jelenlegi férjével, Ferivel. Feri korábban még sosem élte át az apaság érzését, vágyott gyermekre, de el tudta volna fogadni, ha Móni nem szül többet. Bár Móni félt, hogy úgy járhat, ahogy az előző kapcsolataiban, és megint egyedül marad gyermekeivel, ám mivel nagyon szereti Ferit, és határtalan bizalom alakult ki közöttük, úgy döntöttek, mégiscsak megpróbálják összehozni a közös babát.

Fotó: Nánási Pál
Érte megérte!
Ilyen még nem volt Magyarországon: a Jön a baba Hadas Krisztával című, LifeNetwork csatornán futó dokumentumsorozat anyukái most megmutatják, milyen is egy valódi női test egy, kettő, három, vagy akár négy gyermek után, épp csak húszon vagy akár jóval negyvenen túl. Az első és második évad néhány édesanyája úgy döntött egy közös fotón bevállalják a terhességi csíkjaikat, az itt-ott kidudorodó párnákat, a néhol megereszkedett bőrt, a főszerkesztő-műsorvezető Hadas Kriszta pedig közéjük állt. Miért? Mert érte megérte!

Mivel ekkor már mindketten túl voltak a negyvenen, rögtön orvosi segítséget vettek igénybe. Az igazi megpróbáltatások pedig csak ezután következtek. Két év alatt 17 embrió beültetésén és elveszítésén voltak túl. Arra a két évre Móni úgy emlékszik vissza, hogy csupa megpróbáltatás volt, tele sírással. Mégsem akarták feladni, ezért mindig jött egy újabb és újabb beültetés, míg végül próbálkozásaikat siker koronázta. „Elvégeztem munka közben egy terhességi gyorstesztet, ami pozitív lett! Istenem, azt nem lehet elmondani, hogy mit éreztem! Sokkot kaptam! Legalább száz sikertelen teszt után, a kezemben tartottam a pozitív tesztet, képtelen voltam felfogni! Masnit kötöttem rá, és este a párom kezébe adtam."

 

Jön a baba Hadas Krisztával 2.
10 édesanya, 11 gyermek - Jön a baba Hadas Krisztával! A LifeNetwork csatornán 2. évadát kezdi az a 10 részes sorozat, mely igazi családi mozi lesz: nem idealizált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak. Jön a baba Hadas Krisztával, 2. évad május 3-tól minden vasárnap 15:00-kor a LifeNetworkön.
Fotó: Nánási Pál

Móni programozott császárra volt kiírva, csakhogy a pici lány, Szofi már nagyon ki akart jönni édesanya pocakjából. Móni szédült, fájásokat érzett, és amikor a Semmelweis Egyetem I-es Női Klinikáján megvizsgálták, kiderült, hogy a szülés bizony hamarabb beindult. A kisasszony 52 centiméteresen és 3,5 kilogrammosan, tökéletesen egészségesen jött a világra. A születés pillanatában az egész család együtt sírt, a kis Szofi a meglepettségtől, hogy egy új életbe csöppent bele, Móni és Feri pedig attól a leírhatatlan boldogságtól, amit kislányuk láttán éreztek. A meghatottságtól az újdonsült kismama csupán ennyit volt képes kimondani: Most már tényleg van kislányunk!"

 

anyasággyerekSzületésJön a baba Hadas KrisztávalLifeNetwork