Tiltólistás édességek: Ha jót akarsz, ezt ne add a gyereknek

Forrás: Thinkstock -
gumicukor pillecukor egészségtelen életmód édesség gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legtöbb gyerek egyszerűen rajong az édességért, de felnőttek között is vannak szép számmal, akik legszívesebben még a főétkezések helyett is csokit majszolnának. Legyen bármennyire is csábító egy cukormáztól csöpögő falat, akad jó néhány olyan finomság, amit a saját és a gyermeked érdekében inkább hanyagolj a nagybevásárlás során.

Gumicukor

Mókás formák, hívogató csomagolás, a gumicukor a gyerkőcök egyik kedvenc nasija. Sajnos. Az már ránézésre is megállapítható, hogy nem sok természetes összetevő lapul benne, így, a kifejezetten gyermekeknek készülő termék, a lurkók egészségét nem túlzottan támogatja, sőt. A gumicukor valójában egy adag mesterséges massza, szagosított festett műanyag, amely cukorból, glükózszirupból, színezékekből és állati eredetű kötőanyagokból áll össze. Ezekre biztosan szüksége van gyermekednek?

Forrás: Thinkstock

Pillecukor

Bár nálunk is a gyermekek egyik közkedvelt eledele, az USA igazi pillecukor nagyhatalomnak számít. A tengerentúlon ugyanis annyira közkedveltek ezek az illatos, pihepuha falatok, hogy szinte mindenbe képesek beletenni - pillecukorral isszák a kakaót, sőt az amerikai gyermekek szalonna helyett pillecukrot sütögetnek a tábortűznél. Ez a szivacsos állagú nyalánkság azonban nem más, mint felhabosított tömény cukor, egy kis zselatinnal összetapasztva, plusz mesterséges aromákkal és színezékekkel felturbózva.

Tartós sütik

Ahhoz, hogy egy sütemény akár több hónapig is elálljon, iszonyatos mennyiségű tartósítószerrel kell elkészíteni. Ezen tartósítószerek aránya az előrecsomagolt sütikben akár 10% is lehet, miközben általában 1-2%-nál többet nem szoktak használni. A konzerváló anyagok között megtalálható egyebek mellett a baktériumok szaporodását gátló propionsav, de előfordulhatnak bennük különféle benzonátszármazékok és penészgátló szerek is. Az már csak hab a tortán, hogy a búzaliszten, és zsiradékokon kívül tetemes mennyiségű cukor is a sütikbe kerül.

Forrás: T

Kakaós tejtábla

A külseje megtévesztő lehet, de ennek bizony semmi köze nincs a csokoládéhoz! Előállításához nem használnak kakaóvajat, csupán kis mennyiségű sovány kakaóport. Gondolhatnád, hogy így legalább nem tartalmaz annyi kalóriát, de ez nincs így. Felturbózzák ugyanis töménytelen mennyiségű cukorral, ízesítő anyagokkal, állományjavítókkal, növényi zsiradékkal. Szervezeted szinte semmit nem tud belőle hasznosítani.

Habspray

Na ez sem az, aminek látszik! Némi köze ugyan van a tejszínhabhoz, de csupán annyi, hogy tartalmaz minimális tejet, tejport vagy tejfehérjét. A fő összetevői már kevésbé bizalomgerjesztők: emulgeálószerek, stabilizátorok és színezékek, állományjavítók, zselésítő anyagok, keményített növényi zsírok, no meg tetemes mennyiségű cukor. A habspray egyike a legkevésbé természetes termékeknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.