Minden, amit tudnod kell Katalin és Vilmos esküvői tortájáról

esküvő torta Katalin hercegné Vilmos herceg esküvői torta
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2011-ben Angliában egyértelműen az év eseménye volt Katalin és Vilmos egybekelése. Most eljött az idő, hogy mindent megtudj a pár esküvői tortájáról!

Az egyiket, a tradicionális gyümölcstortát Fiona Cairns készítette, a másik torta pedig egy, a Vilmos herceg gyermekkorát idéző csokitorta lett, ami a csokimester Barry Colenso remekműve volt. Az úriember nem először kapott ilyen fontos feladatot: korábban már sütött II. Erzsébetnek és édesanyjának is.

A Barry Colenso Master Chocolatier tortája Forrás: Facebook/Barry Colenso Master Chocolatier

Nemrég egy vele készült interjúban a férfi elárulta,

a receptet a palotától kapta meg, aminek Vilmos egyik kedvenc kiskori teasüteménye volt az alapja.

Ő és a cég, akivel dolgozott, ezt a süteményt használták alapként, de természetesen tovább kellett fejleszteni a dolgot, hogy összeálljon belőle az esküvői torta, ami egy krémes, ízletes, finom textúrájú édesség lett. A cukrászmester elmondta azt is, elég stresszes volt a torta elkészítése, ugyanakkor élvezetes is, hiszen hatalmas elismerés, hogy erre az alkalomra őt kérték fel.

A csapat 29 napon át dolgozott a koncepción és azon, hogy a tortával kapcsolatban minden tökéletes legyen.

A dekoráció is időigényes volt: a fehércsoki virágok darabja 6 órán át, kézzel készült.

Milliomos expasijával nyaral Katalin hercegné húga, Pippa Middletonhttp://www.life.hu/intim/20160113-pippa-middleton-katalin-hercegne-huga-milliomos-exbaratjaval-james-matthews-szal-nyaral.htmlA jelek szerint nem csupán a káposzta jó felmelegítve: Pippa Middletont újra együtt látták egykori szerelmével, James Matthews-szal a sztárok által oly kedvelt St. Barts szigetén. Intim--Kiderült, mire vágyik születésnapján Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/csalad/20151216-katalin-hercegne-adele-enekesnot-szeretne-hogy-enekeljen-szuletesnapjan.htmlNem drága ékszer, sem valami neves divatház ruhadarabja: Katalin valami egészen mással szeretné meglepni magát 34. születésnapja alkalmából. CsaládAFPMintha kissé elfáradt volna Katalin - Ilyen a hétköznapokban a hercegnéhttp://www.life.hu/csalad/20151214-katalin-hercegne-ilyen-a-hetkoznapokon.htmlKarácsonyi bevásárlás közben kapták lencsevégre Vilmos herceg nejét. Család--Miért sminkeli magát öregnek Katalin hercegné?http://www.life.hu/news/20151210-katalin-hercegne-oregnek-sminkeli-magat.htmlBár Anglia elsőszámú divatikonja kevésszer mondhatja el magáról, hogy melléválaszt, ha stílusról van szó, ezúttal azonban valami nem stimmelt – már ami a sminkjét illeti. News--Újabb frizuraváltás! Levágatta a haját Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/trend/20151209-katalin-hercegne-levagatta-a-hajat.htmlA frufru maradt, a hajhossz azonban ment: vállig érő tincsekkel kapták lencsevégre Katalint egy jótékonysági eseményen. Trend--Hoppá! Katalin hercegné tiszta anyja lett az új frizurájávalhttp://www.life.hu/trend/20151210-katalin-hercegne-levagatta-a-hajat.htmlVilmos herceg felesége egy jótékonysági eseményen mutatta meg új frizuráját a nagyközönségnek, ami a hírek szerint elnyerte az alattvalók tetszését. TrendAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.