Megszólalt a csontsoványan meghalt gyöngyösi kislány édesapja

Forrás: Dreamstime -
éheztetés vizsgálat Gyöngyös rendőrség kislány soványság megszólalás édesapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A napokban holtan találták azt a másfél éves Gyöngyösön élő kislányt, aki az utolsó napjaiban mindössze 3-3,5 kiló volt. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen. 

A jelentések szerint a kislány novemberben járt utoljára a háziorvosnál, akkor 7 kiló volt a testsúlya. Külsérelmi nyomokat nem találtak a testén, halálának pontos okát a boncolási eredmények után tudják megállapítani. A Bors megszólaltatta a kislány édesapját, K. Gusztávot:

Kérem, értsék meg, hogy még nem tudok beszélni. Nagyon nagy fájdalom ez most nekünk

Illusztráció Forrás: Dreamstime

A Gyöngyösön élő házaspárnak két gyermekük volt, a nagyobbik lány felügyeletét múlt héten vonta meg tőlük a gyámügy. A család ismerősei szerint a 4 és fél éves gyerek 2013-ban lefogyott, akkor eljárást indítottak az ügyben. Ma már egészséges a testsúlya.

A Blikk szerint a rendőrség munkatársait borzasztó látvány fogadta, amikor kiértek a helyszínre: a kislány szinte csontvázzá aszalódott, a halottkémi vizsgálat szerint ekkor már több órája halott volt, a szülők arcán azonban egy könnycseppet sem láttak.

David Beckham a gyerekeit sem hagyja nyernihttp://www.life.hu/csalad/20160511-david-beckham-exfutballsztar-es-modell-nem-hagyja-nyerni-a-gyerekeit.htmlAz exfutballsztár otthon is győzedelmeskedni akar, és folyamatosan azért küzd, hogy a legjobb legyen. CsaládAFPLeszólták a kommentelők Chrissy Teigent, mert nyilvánosan szoptatotthttp://www.life.hu/csalad/20160512-chrissy-teigen-modellt-leszoltak-a-kommentelok-szoptatos-kepe-miatt.htmlA modell Snapchaten osztotta meg az intim pillanatát, hogy megmutassa: a sztáranyukák élete sem könnyű egy újszülött oldalán. A kommentelők persze szétszedték. Család--Kórházba került Zámbó Jimmy fiahttp://www.life.hu/csalad/20160505-zambo-jimmy-fia-zambo-sebastian-korhazba-kerult.htmlZámbó Sebastian a kórházi ágyról, begipszelt karral jelentkezett be rajongóinak közösségi oldaláról. Család--Íme, a kis trónörökös! Hivatalos fénykép készült a kis hercegrőlhttp://www.life.hu/csalad/20160503-jigme-namgyel-wangchuck-bhutan-herceg-elso-hivatalos-fenykepe-elkeszult.htmlA kis herceg láthatóan örökölte édesapja, Dzsigme Keszar Namgyal Vangcsuk bhutáni király dús haját. Család--Várandós feleségével együtt növeszti pocakját Adam Levinehttp://www.life.hu/csalad/20160504-adam-levine-enekes-terhes-felesegevel-behati-prinsloo-modellel-egyutt-noveszti-pocakjat.htmlA Maroon 5 énekese osztozik felesége, Behati Prinsloo terhességén. Vicces szelfi. CsaládOrigoTelik az idő: hatalmasat nőttek Nánási Pál és Ördög Nóra gyerekeihttp://www.life.hu/csalad/20160504-nanasi-pal-fotos-es-ordog-nora-musorvezeto-gyerekei-hatalmasat-nottek.htmlÚjabb tüneményes képeket osztott meg Miciről és Vencelről Nánási Pál. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.