Andor Éva: „Nem görcsölök azon, hogy 42 évesen vállalok gyereket”

Forrás: TV2 -
családalapítás gyermek Andor Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A műsorvezető saját bevallása szerint elég későn érő típus, hiszen jelenlegi párja az első férfi, akivel össze is költözött. Közös otthonukban már gyerekszoba is van.

Andor Éva elismerte, hogy egyáltalán nem kapkod el semmit, de ezzel nincs is semmi baj. A családalapításnak is most érkezett el az ideje, de a műsorvezető nem aggódik, amiért 42 évesen vállal először gyermeket.

Forrás: TV2

„Tény, hogy nem kapkodok el semmit. Valójában most érkezett el az idő a családalapításra, én pedig

nem görcsölök azon, hogy már 42 éves vagyok”

- mondta Andor Éva. Természetesen tudja, hogy az ő korában már kockázatosabb gyermeket vállalni, de minden vizsgálatot elvégeztetett. „Elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és az eredmények alapján

képes vagyok arra, hogy természetes úton essek teherbe”

- mondta a Story magazinnak a műsorvezető, aki hozzátette, lány- és fiúneveket is nézegetnek, eddig a Márk, a Blanka és a Laura nevek jöhetnek szóba.

Nem Johnny Depp lenne az első - Hollywood asszonyverő sztárjaihttp://www.life.hu/csalad/20160601-csaladon-beluli-eroszakkal-vadolt-hiressegek-johnny-depp-mellett.htmlMúlt hét közepén az egész világot meglepte a hír: az 52 éves Johnny Depp és 30 éves felesége, Amber Heard 15 hónapnyi házasság után beadták a válókeresetet. Az igazi botrány viszont csak néhány napra rá robbant: Heard családon belüli erőszakkal vádolta meg a férjét, és azt is elárulta, hogy Depp az egész házasságukat végigitta és -drogozta. Család--Baby Gabi: “Érezni szeretném, hogy megszülöm őket”http://www.life.hu/csalad/20160602-baby-gabi-nem-orul-a-csaszarmetszesnek-szeretne-termeszetesen-megszulni-ikreit.htmlHihetetlenül boldog az énekesnő, hiszen régi vágya válik valóra azzal, hogy hamarosan anya lesz. Egyből két baba is érkezik hozzájuk, az egyik csöppség viszont keresztben fekszik, ami miatt lehet, hogy császármetszésre lesz szükség. Család--Ezért vállalunk egyre később gyereket!http://www.life.hu/csalad/20160602-ezert-vallalunk-egyre-kesobb-gyermeket.htmlLátványosan kitolódott a gyerekvállalás időpontja, holott a mostani harmincasok szülei még a 20-as éveik elején-közepén döntöttek a baba mellett. De vajon van ideális időpont a gyerekvállalásra? Család--Újabb gyereket tervez a világ első terhes férfijahttp://www.life.hu/csalad/20160602-thomas-beatie-a-vilag-elso-terhes-ferfija-ujranosult.htmlA 42 éves Thomas Beatie előző házasságából született gyermekeinek iskolaigazgatója mellett talált rá újra a boldogságra, egy nemrég adott interjújában elárulta: szeretné, ha közös gyermekeik születnének. Család--Meghalt annak leszbikus párnak az egyik tagja, akik elsőként házasodhattakhttp://www.life.hu/csalad/20160602-meghalt-annak-leszbikus-parnak-az-egyik-tagja-akik-elsokent-hazasodhattak.htmlConnie Kopelov annak a leszbikus párnak volt az egyik tagja, akik New York államban elsőként kötöttek házasságot, amikor 2011-ben bevezették a házassági egyenlőséget. CsaládAFPHamis néven végezték Czeizel Endre szeretőjének megtermékenyítéséthttp://www.life.hu/csalad/20160602-hamis-neven-vegeztek-czeizel-endre-szeretojenek-dorinak-megtermekenyiteset.htmlNem kerülhetett volna sor a genetikus szeretőjének, Dórinak a megtermékenyítésére a jogszabályok szerint, mégis két gyermeke született ilyen módon Czeizel Endrétől. Kiderült, hogy apaként nem az orvosprofesszor, hanem egy másik férfi neve szerepelt a papírokon. CsaládFotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.