terhesség kisbaba szülés szépségkirálynő Dobó Ágnes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dobó Ági boldogsága nem is lehet teljesebb, hiszen a csinos modell és anyuka másodszor is várandós. A 26. heti ultrahang vizsgálaton pedig az is kiderült, kisfiút hord a szíve alatt. Első fia, Benedikt már alig várja, hogy személyesen is találkozzon az öccsével.

Dobó Ági anyává válása szinte a csodával egyenlő, hiszen a modell orvosai egykor kijelentették: természetes úton nagy valószínűséggel soha nem eshet teherbe. Amikor viszont a kezdeti sokk és kétségbeesés után megpróbálta elengedni a témát és párjával a legkevésbé számítottak rá, váratlanul megérkezett Benedikt, akárcsak most a kistestvére. Mivel Ági édesanyjának is sokat kellett küzdenie gyermekeiért, az egykori szépségkirálynő jobban odafigyel az egészségére, mint valaha.

Forrás: Origo

Ági nemrég azt is megtudta: kisfiút hord a szíve alatt. „Nagy meglepetés volt, mert gyerekkorom óta arra készültem, hogy egy fiam és egy lányom lesz: a nagy erős bátyus és a tündéri hugicája. Nagyon hittem ebben, így fura volt szembesülni a tényekkel, miközben a párom kezdettől fogva azt állította, hogy még egy fiunk lesz, pedig Beninél egyáltalán nem bocsátkozott jóslatokba" – árulta el nevetve a csinos anyuka, aki "babamozira" is elvitte a kisfiát.

„4D-s ultrahangot már az első terhességemnél is csináltunk, de most kifejezetten mókás volt. Már elkezdtük Benit beavatni abba, hogy lesz egy kistesója, és ahhoz képest, hogy nagyon aktív gyerek, tátott szájjal ülte végig a közel fél órát. Egyfolytában azt ismételgette, hogy 'ott a szája, ott a keze, ott az én kistesóm' - szerintem most tudatosult benne, hogy tényleg lesz egy testvére, aki ott van a pocakomban, és azóta büszkén mondogatja akár idegeneknek is" – folytatta Ági, aki meglepve tapasztalta, hogy a „mozizás" Benediktben felidézte a saját magzatkori emlékeit. „Elmondta, hogy szeretett a hasamban lenni, meleg volt a víz és azt is, kik voltak ott a születésénél, pedig mi soha nem meséltünk neki erről" – tette hozzá a bloggerként is sikeres édesanya.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.