Pécsi Ildikó Pártos Csilla feljelentés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is tart Pártos Csillának és volt férjének, Pécsi Ildikó fiának kálváriája. A nyilvánosság előtt zajló hercehurcának nem került még pont a végére. A lakáskiürítési perben első fokon született ítélet, de a ki nem fizetett tartásdíjak miatt még csak most fog elkezdődni a vita.

Több fronton zajlik Pártos Csillának és volt férjének, Pécsi Ildikó fiának csatája. Már sikerült hivatalosan is elválniuk, de ezzel még nem zárult le az ügyük. Közben zajlott a lakáskiürítési per, erről első fokon már döntött a bíróság.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu, Forrás: MTVA

Pécsi Ildikónak adtak igazat, aki azért indította az eljárást, mert állítása szerint Csilla csak részben fizeti a különböző szolgáltatások utáni összegeket, így Ildikó a lakás eladása mellett döntött, és kilakoltatást kért. A döntés értelmében 15 napon belül el kell költöznie Pártos Csillának, és fiának a lakásból, de ez még nem a jogerős ítélet.

Fotó: Zih Zsolt/MTVA

Pártos Csilla korábban már pedzegette, hogy büntetőfeljelentést fontolgat, amiért férje nem fizezti a gyermektartás teljes összegét. most viszont kijelentette, hogy mindent megtesz gyermeke érdekében.

"Nem akartam bántani senkit, most azonban a gyerekem és a saját magam védelmében hallgatni kényszerülök az ügyvédemre,

és minden olyan eszközzel élni fogok a továbbiakban, amelyek megóvnak bennünket" - mondta Pártos Csilla a Story Magazinnak. Mivel az apának nincs jövedelme a gyerektartás kifizetésére, Csilla az anyósától vagyis Pécsi Ildikótól kér rokontartást.

Erdei Zsolt kemény kiképzésre küldte a fiáthttp://www.life.hu/csalad/20160721-erdei-zsolt-meglatogatta-fiat-viktort-a-katonai-taborban.htmlErdei Zsolt a saját bevallása szerint túlságosan is elkényeztette fiát, Viktort, aki pontosan ezért katonai táborban tölti a nyár egy részét. Madár úgy gondolja, hogy ez a legmegfelelőbb hely a fia számára, hiszen meg kell tanulnia, hogy mi is a fegyelem. Család--Viszlát, London! A Beckham család ismét költözikhttp://www.life.hu/csalad/20160721-a-beckham-csalad-allitolag-londonbol-az-egyesult-allamokba-koltozik.htmlÚgy tűnik, ismét véget ért egy korszak a sztárcsalád számára: bennfenntesek szerint ismét az Államokban fognak élni Beckhamék. CsaládAFP5+1 hasznos pénzügyi tanács a nyaraláshoz - Szakértői szemmelhttp://www.life.hu/csalad/20160720-hasznos-penzugyi-es-egyeb-tanacsok-a-nyaralashoz-szopper-zsofia-penzugyi-szakerto.htmlVakáció, szórakozás, megannyi programlehetőség - valljuk be, a nyár nem épp a legpénztárcakímélőbb évszak. A Life.hu pénzügyi szakértője, Szopper Zsófia a következőkben olyan hasznos tanácsokkal lát majd el, amelyek segítségével te is tudatosabb pénzügyi döntéseket tudsz majd hozni. CsaládOrigoColeen Rooney családi fotója kiakasztja a cukiságmérőthttp://www.life.hu/csalad/20160720-coleen-rooney-wayne-rooney-felesege-nagyon-cuki-kepet-mutatott.htmlColeen Rooney egy nagyon édes fekete-fehér képpel lepte meg rajongóit. CsaládOrigoHáborog az internet: az anyuka kisfia előtt twerkelthttp://www.life.hu/csalad/20160720-a-gyermekevel-twerkelo-anyukan-haborognak-az-internetezok.htmlMegosztja az internetezőket a twerkelő nőről felkerült videó. A felvételen az látható, hogy a hölgy elkezdi a szexi mozdulatokat, a mellette lévő kisfiú pedig utánozza. A kommentelők nem tudnak napirendre térni felette. Család--Pippa Middleton jegyességét szörnyű tragédia árnyékolja be http://www.life.hu/csalad/20160720-pippa-middleton-volegenye-meg-ma-is-gyaszol-james-matthews-occse-meghalt.htmlJames Matthews öccse még 17 évvel ezelőtt vesztette életét a Mount Everesten, amikor eltűnt a "halál zónában". A férfi 1999 óta nem került elő. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.