Brad Pitt erre a nőre támaszkodik a nehéz időkben

Forrás: AFP -
Brad Pitt terapeuta támogatás anya szülők Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Botrányosra sikerült a sztárpár válásának még a bejelentése is, Brad Pittnek pedig újabb és újabb vádakkal kell megküzdenie. Ezekben a nehéz időkben arra az emberre támaszkodik, aki mindig ott volt mellette, vagyis az édesanyjára.

Nincs egyszerű dolga Brad Pittnek, ha be akarja bizonyítani, hogy nem igazak a híresztelések. Azzal vádolják ugyanis a színészt, hogy bántalmazta a gyermekeit, egy konkrét esetben pedig az FBI is nyomoz. Ez természetesen Angelina Jolie malmára hajtja a vizet, nem csoda, ha Brad Pitt kétségbe van esve. Minden együttműködésre hajlandó, arra is, amit nem is kértek tőle: önként vetné alá magát hazugságvizsgálatnak, és vizeletmintát is szívesen adott.

Forrás: AFP


„Képtelen elhinni, hogy ilyen irányt vett az élete, nagyon rossz állapotban van, de a gyerekei miatt kitart

– mondta egy a színészhez közel álló forrás. – A családjára támaszkodik, a közeli barátaira és természetesen a menedzserére.

Az anyukájával folyamatosan kapcsolatban vannak”

– tette hozzá az illető.

Jane Pitt, Brad Pitt édesanyja Forrás: NORTHFOTO/Copyright (c) 2014 BEImages. No use without permission./Matt Baron/Beimages

Kiderült, hogy a válófélben lévő egykori álompár szeptember 30-án kötött egy ideiglenes megállapodást, melynek értelmében Brad láthatja a gyerekeket, ám az első találkozásukat egy terapeuta fogja felügyelni. A felügyeleti jog azonban Angelinánál lesz, ám ez az egyezség csak október 20-ig tart. „Együtt fog működni bármilyen módon. Jobban imádja a gyerekeit, mint bármit” – mondta a forrás a US Weekly-nek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.