Szulák Andrea nyitott egy új kapcsolatra

család Szulák Andi kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szulák Andrea már több mint egy éve egyedülálló anyukaként neveli gyermekét, míg egykori párja már továbblépett, és új családot alapított. A színésznő is szeretne egy társat, ám egyelőre senki nem jelent még meg az életében.

Szulák Andrea és párja között közel egy évtized után ért véget a kapcsolat, amit nem könnyű feldolgozni. A színésznő azonban egy percig sem siránkozott, hiszen ott van a kislánya, akit a világon mindennél jobban szeret. Hiába azonban, ő is vágyna egy társra, akire támaszkodhat, de egyelőre ezt még nem kapta meg a sorstól. Nem úgy, mint a volt párja, akinek már gyereke is született új kedvesétől.

Szulák Andrea is szeretne társat Fotó: M. Schmidt János/Origo

"Nekem ezt dobta a gép, de próbálom nem sajnálni magam, hanem beleállni ebbe a sztoriba. Igazából időm sincs filozofálni azon, hogy ez így nem jó.

Rettentő nehéz összeegyeztetnem a munkát és a gyereknevelést, de a legjobb barátnőm óriási segítség

nekem. Imádják egymást Rozinával, és sokszor vigyáz rá" - mondta a színésznő, aki elmondta, mennyit vesz ki a munkából Rozina apukája.

"Nem ő a legnagyobb segítségem, maradjunk ennyiben. Speciális helyzet, mivel ő is dolgozik"

- vallotta be a Lokálnak, volt párja új családjáról azonban nem szívesen beszélt. "Semmi közünk ehhez az egész történethez, hogy két szétment kapcsolat után egy harmadikból baba született" - mondta Szulák Andrea, aki maga is vágyik egy társra. "Szerintem minden nőnek fontos, hogy legyen egy váll, amelyre ráhajthatja a fejét, de a dolgokat nem lehet kierőltetni a sorstól.

Ha jön az a váll, akkor majd én is ráhajtom a fejem.

Ha nem jön, akkor sincs semmi, mert nincs idő és nincs alkalom a sopánkodásra, annyi a teendőm" - mondta a színésznő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.