Horváth Éva megmutatta kisfiát, Kristófot - Fotó

Forrás: Horváth Éva -
fotó kisfiú Horváth Éva gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Horváth Éva két hónapja adott életet kisfiának, de most először mutatja meg a nyilvánosságnak is Kristóf arcát. Egyelőre még ők sem tudják, kire is hasonlít a pici, de az biztos, hogy áldott jó gyerek: esete kilenckor elálmosodik, és reggel ötkor ébred.

Horváth Évát két hónapja érte élete legnagyobb öröme: megszületett első gyermeke. A modell maga sem gondolta volna, mennyire megváltoztatja az életét egy ilyen csöppség, de még jobban meglepődött, hogy mennyire sikerült beépítenie a babázást a mindennapokba. Kristóf mindenhová elkíséri az anyukáját, közben élvezi, hogy felfedezheti a világot.

Horváth Éva végre megmutatta kisfiát Forrás: Horváth Éva

"Napi 24 órában foglalkozom a gyerekkel, aki állandó figyelmet igényel. Jó fiú, általában este 9-kor már elálmosodik, és reggel ötig békésen alszik. Igaz, éjjel egyszer megszoptatom" - mondta Horváth Éva, aki még nem tudja eldönteni, hogy rá vagy a párjára hasonlít jobban a kicsi.

Folyamatosan találgatjuk, kinek a vonásait örökölte a fiunk"

Horváth Éva és kisfia Forrás: Story Magazin
Állítják: Hajdú Péter és Sarka Kata újra jóban vannakhttp://www.life.hu/csalad/20170713-ujra-joban-van-sarka-kata-es-hajdu-peter.htmlSarka Kata és Hajdú Péter kapcsolata egy évvel ezelőtt, nyáron ment tönkre, de a legfrissebb hírek szerint újra rendeződni látszik a viszonyuk. CsaládOrigoA mérgező, bántalmazó szülők jellemzőihttp://www.life.hu/csalad/20170712-mergezo-bantalmazo-szulok-jellemzoi.htmlA mérgező szülők hatása nem csupán gyermekkorban érződik, az ember egész életére billogot éget. Több eltérő típusa van, sőt ezek akár teljesen eltérő viselkedésformát produkálhatnak; ridegek, elhanyagolók, bántalmazók, manipulatívak, irányítóak... stb. Egy szülőt kívülről nézni és látni nehezebb, mint gondolnánk. Ezen a megerősített, idealizált üveglapon nagyon nehéz repedést okozni, de ha egyszer megtörtént, egyre könnyebb lesz a széttörés folyamata. CsaládThinkstockDávid Kornél, kosárlabdázó apa letthttp://www.life.hu/csalad/20170712-apa-lett-az-ismert-kosarlabdazo-david-kornel.htmlDávid Kornél a legsikeresebb magyar kosárlabdázó, akit az NBA igazolt játékosaként jegyzik. Mára már nem erre a legbüszkébb, hanem újszülött kisfiára.Család--Majka és Dundika hét éve vannak együtt - Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170712-majka-es-dundika-het-eve-vannak-egyutt.htmlHét évvel ezelőtt kezdődött el Majka és Majoros Hajnalka története: romantikus fotóval ünnepelték meg az évfordulót.Család--Jay-Z és Beyoncé házassága nem őszinte http://www.life.hu/csalad/20170712-beyonce-es-jay-z-boldogsaga-nem-felhotlen.htmlJay-Z a napokban kendőzetlenül mesélt a magánéletéről. Ahhoz képest, hogy most születtek meg az ikreik, nem erre a vallomásra számítottunk. Család--A kisalföldi sebész gyermeke szeme láttára lőtte le feleségét, majd magával is végzetthttp://www.life.hu/csalad/20170712-a-sebesz-gyermekuk-elott-lotte-le-feleseget-majd-magaval-is-vegzett.htmlSenki nem tudja, mi történhetett a zárt ajtók mögött, ami ilyen tragédiához vezetett. A 64 éves ásványrárói orvos gyermekük szeme láttára lőtte hasba feleségét, majd magával is végzett. CsaládThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.