Összesen 8 dadust foglalkoztat Beyoncé

Forrás: Getty Images/2017 Kevin Mazur/Kevin Mazur -
Beyoncé énekesnő edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő részletek derültek ki Beyoncé és a gyerekek mindennapi életéről. Az ikrekkel 6, Blue Ivyvel 2 dadus foglalkozik. 

Ahogy azt már megírtuk, június közepén születtek meg Beyoncé ikrei: egy kisfiú és egy kislány. A babák egy darabig kórházban maradtak, mert sárgaságban szenvedtek, ám szerencsére egy idő után hazatérhettek az édesanyjukkal együtt.

Így telnek Beyoncé gyermekeinek mindennapjai Forrás: Getty Images/2017 Kevin Mazur/Kevin Mazur

Nemrég mutattunk fotót arról a luxusotthonról, ahol a sztárcsalád lakik, ám most friss infók is napvilágra kerültek a mindennapi életükről. Kiderült, hogy

az énekesnő összesen 8 dadust alkalmaz,

akik közül 6 az ikrekkel foglalkozik, napi 8 órában, váltott műszakban. A másik 2 pedig Blue Ivy igényeit szolgálja, nehogy a kislány elhanyagolva érezze magát - írta meg a DailyMail.

George Clooney perelni készül a gyerekei miatt

Hatalmas érdeklődés követte azt a fotót, amely a francia Voici magazin címlapján jelent meg a Clooney-ikrekről, illetve a frissen szült édesanyáról. A hollywoodi színész azonban már nem volt olyan boldog a képek láttán, mint a rajongók. Olvass tovább itt...

Így feszítenek a Gáspár-lányok: Fotó!http://www.life.hu/csalad/20170731-miniruhat-villantottak-a-gaspar-testverek.htmlMiniruhás alakot villantottak a Gáspár-lányok. Így ünnepelték az édesanyjuk születésnapját. Család--Istenes Bence és Csobot Adél dilemmázik: beadják-e bölcsibe Nátánthttp://www.life.hu/csalad/20170730-istenes-bence-es-csobot-adel-dilemmazik-a-bolcsikerdesen.htmlIstenes Bence és Csobot Adél dilemmázik: beadják-e bölcsibe kisfiukat, vagy sem. Bence szeretné, ha Nátán közösségbe járna, az énekesnő viszont szeretné még maga mellett tudni a 14 hónapos Nátánt. Család--Megszületett az Éjjel-nappal Budapest sztárjának első gyerekehttp://www.life.hu/csalad/20170729-enb-baba-szuletett.htmlÉjjel- nappal Budapest baba született: cuki fotóval tudatták az örömhírt. CsaládOrigoKépzeletbeli levél a dohányos apósomnakhttp://www.life.hu/csalad/20170727-kepzeletbeli-level-a-dohanyos-aposomhoz-cigaretta.htmlHálás vagyok neked, amiért ilyen csodálatos embert neveltél. A férjem nem lenne nélküled olyan odaadó apa és társ, mint amilyen most. Tudom, hogy az unokád felé is mindig gyengéden és szeretetteljesen fordulsz. De van valami, amit képtelen vagyok benned elfogadni: dohányzol. CsaládThinkstockPolyák Lilla és Gömöri András Máté kapcsolata meseszerű http://www.life.hu/csalad/20170729-boldogsagban-el-polyak-lilla-es-a-szerelme.htmlPolyák Lilla és Gömöri András Máté kapcsolata napról napra egyre szorosabb: a híres színésznő gyermekei is elfogadták a férfi nevelőapjuknak. CsaládOrigoPolyák Lilla és Gömöri András Máté kapcsolata meseszerű http://www.life.hu/csalad/20170729-boldogsagban-el-polyak-lilla-es-a-szerelme.htmlPolyák Lilla és Gömöri András Máté kapcsolata napról napra egyre szorosabb: a híres színésznő gyermekei is elfogadták a férfi nevelőapjuknak. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.