Jobb ember leszek: Peller Mariann szerint fontos a dicséret, csak ki kell nyitni a szívünket

2019.02.19. 12:00

Peller Mariann úgy véli, nemcsak egy szülő-gyermek kapcsolatban, hanem felnőttek között is fontos a dicséret. A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának februári kihívásában is erre szeretnénk felhívni a figyelmet. A műsorvezető elmesélte, hogyan segített neki gyermekkorában a dicséret, a bókok és a biztató szavak, és hogyan teszi szebbé a családi életüket most.

„Visszagondolva, nem biztos, hogy a szüleink mindig jogosan dicsértek, főleg, ha a küllemünkről volt szó. De nem hazudtak nekünk, tényleg úgy gondolták, hogy mi úgy rendben vagyunk" – mesélte Peller Mariann, az Utazás a lelked körül című műsor háziasszonya, akit testvérével, Peller Annával sokat piszkáltak kisgyermekként az iskolában. Szüleik azonban a pozitív tulajdonságaikat igyekeztek hangsúlyozni dicséret formájában. A Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmának februári kihívása is a dicséretről szól, hogy kifejezzük érzéseinket, szebbé tegyük egy családtag, egy barát vagy akár egy idegen napját egy kedves bókkal.

Peller Mariannt és testvérét, Peller Annát sokat piszkálták kisgyermekként az iskolábanFotó: Szabó Gábor / Origo

Peller Mariannt az édesapja például akkor is meg tudta dicsérni, ha egyest vitt haza az iskolából azért, mert a dolgozatnál súgott a padtársának. „Úgy gondolta, hogy attól én még tudtam az anyagot, csak segíteni akartam valakinek, ezért pedig megbüntettek – mondta a műsorvezető, a Life.hu sztárzszerzője, akinek szülei átadták ezt a fajta pozitív szemléletet. – Igyekszem nem túlzásba vinni a saját gyermekeimnél, pedig alapvetően elfogult vagyok, és burokba zárnám őket, ha tehetném. Nem tudok nem dicsérő anya lenni" – nevetett a műsorvezető. Ám arra is figyel, hogy ne szidja őket, a kritikát is mindig pozitív megjegyzéssel társítja. Nem őket, hanem a szituációt jellemezi, amelyben épp nem tudták elérni a várt sikert. „De azt, hogy mennyire csinálom jól, majd csak felnőtt korukban derül ki" – tette hozzá Peller Mariann, akit gyermekkorában magabiztosabbá tett a szülei dicsérete, ám teljesen nem tudta elfeledtetni a bántást, amit az osztálytársaitól kapott. „Úgy gondolom, hogy az embert élete elején túlságosan is befolyásolják a külső visszajelzések. Mert milyenek vagyunk? Rögtön a rosszat vesszük észre, a negatív kritikával hamarabb tudunk azonosulni. Ilyenkor pedig úgy érezzük, hogy egészen apróra összementünk" – vélekedik Peller Mariann, az RTL Klub Reggeli című műsorának műsorvezetője.

Hangsúlyozta, hogy felnőttek között ugyanolyan fontosnak tartja a dicséretet, a bókokat, mint a szülő-gyermek kapcsolatban. „Nagyon hiszek ezekben az apróságokban, hiszen ez az udvarlásnak is egy része. Nyilván az elején még dicsérjük a másikat: de szép vagy, de jól nézel ki. Ám ahogy telik-múlik az idő, ezt sokszor elfelejtjük. Szerencsés vagyok, mert egy olyan férfival élhetek együtt, aki még mindig majdnem mindennap mond valami kedveset" – avatta be a Life.hu-t családi életébe a műsorvezető. Mint mondta: jó érzés neki, hogy a kedvese tényleg olyannak látja, amilyennek a bókokban lefesti őt. „Az ember megpróbálhatna ebből elhinni egy kicsit" – mosolygott Peller.

Peller Mariann felnőttek között ugyanolyan fontosnak tartja a dicséretet, a bókokat, mint a szülő-gyermek kapcsolatbanForrás: Facebook/Peller Mariann

„De a dicséretre én is kifejezetten figyelek. Legyen szó akár a mosogatógép bepakolásáról vagy arról, ahogyan a fiainkkal bánik. Édesapám is egy etalon, de rengeteget dolgozott, így nem tudott velünk elég időt tölteni. A férjem minden szabadidejét a gyerekekkel és velem tölti. Amikor kicsit kettesben vagyunk, ezt mindig megköszönöm, és elmondom neki. Azt gondolom, hogy ritkán adatik meg, hogy egy nőnek ilyen társa legyen. Mindenből kiveszi a részét, nem nyűgnek tekinti a gyerekeket és a teendőket. Szóval ilyen nyálasan létezünk mi" – mesélte Peller Mariann, aki azt tanácsolja, hogy a barátokon és a családtagokon kívül bátran dicsérjünk meg idegeneket is. „Csak kicsit ki kell nyitni a szívünket, és észre kell venni, hogy kik vesznek körül minket, és mi mindent csinálnak. Annyira egyszerű bókolni valakinek, hiszen mindenkiben van valami dicséretes" – ösztönöz Peller Mariann.

Ha szeretnél többet tudni a Life.hu Jobb ember leszek! mozgalmáról, akkor kattints ide, és nézd meg, milyen feladatokkal készültünk a 2019-es évre. Ide kattintva csatlakozhatsz a Facebook-csoportunkhoz, ahol motiváljuk egymást, megosztjuk a tapasztalatainkat a havi kihívásokkal kapcsolatban.

Peller MariannörömszerzésJobbemberleszekjobb ember leszek kampány 2019kedvességdicséretbók