Egy középiskolai tanárnő bevezette diákjai mentális egészségének ellenőrzését

2019.04.11. 20:00

„Mutasd meg, hogy érzed ma magad!" Valahogy így lehetne megfogalmazni tömören egy középiskolai tanár kezdeményezését, amelyben diákjai mentális egészségére, azaz épp aktuális lelkiállapotukra kívánja felhívni a figyelmet.

A középiskola több szempontból is nagyon kemény terep a gyermekek számára. Egyrészt ők magukat már nem tartják gyereknek, de a körülöttük lévő felnőttek az önállósodási vágyaikat a legtöbb esetben nem támogatják, sőt. Tehát egyrészt ott van bennük ez a „ki is vagyok?" érzés, másrészt töménytelen mennyiségű elvárással kell szembenézniük a tanáraik részéről, valamint nem szabad megfeledkeznünk a mostanra bonyolulttá és szeszélyessé váló szociális kapcsolataikról sem. Egy ilyen élethelyzetben gyakoriak a depresszívebb időszakok, amelyeket a fiatalok kiválóan tudnak leplezni. 

Miután az elmúlt öt évben több tanuló is öngyilkosságot kísérelt meg, Erin Castillo, a San Francisco Bay Area tanára innovatív módszert talált ki diákjai „ellenőrzésére".  

Erin CastilloForrás: Instagram/makingastatementinsped

Castillo egy nonverbális módszert akart létrehozni, hogy a diákok kegyes hazugságok és a szégyentől való félelem vezérelte általános válaszok helyett nyíltan tudják osztályuk felé kommunikálni az érzéseiket. Minden reggel egy erre szolgáló táblára kell ragasztaniuk egy post itet, a hangulatuktól függő sorba: a „Szuperül vagyok"-tól egészen a „Nagyon sötét helyen vagyok"-ig.

Erin egy nonverbális módszerrel ellenőrzi diákjai mentális egészségétForrás: Facebook/Erin Castillo

A dolog érdekessége, hogy ez csak félig névtelen, ugyanis a lapok hátuljára mindenki felírja a saját nevét, amit osztálytársaik ugyan nem látnak, de a tanáruk igen. Így lehetőséget kap a pedagógus, hogy segíthessen. A mentális egészség tábla ugyanakkor másként is segít a diákoknak. Ránézve látják, hogy nincsenek egyedül, másoknak is van nehéz napjuk, vagy épp nehezebb időszakuk. Sőt az osztályban a diákok is támogatóbbak lettek egymással szemben, figyelmesebbek, amikor azt látják, hogy sok cetli került a két alsó sorba.

Forrás: Shutterstock
Fekete pedagógia: ami egy életre megnyomorít

A gyerekek közötti iskolai bántalmazásokról, a bullyingról viszonylag gyakran ejtünk szót. Arról azonban ritkábban beszélünk, milyen mértékben járulnak hozzá egy diák személyiségének rombolásához az iskola dolgozói, tanárai. A fekete pedagógia elnevezés a nevelő-oktató munka során átélt negatív élményeket foglalja magában, amelyek egy életre szóló sebet ejtenek a tanuló önbecsülésén, önbizalmán. Olvasd tovább!

Castillo nyomán már több másik iskolában, osztályban is bevezették az ehhez hasonló táblákat. Remek lenne, ha itthon is jutna idejük, energiájuk a tanároknak arra, hogy a tudás átadásán és számonkérésén túl a diákjaik lelkiállapotára is szenteljenek némi figyelmet.

depresszióöngyilkosságdiáktanárközépiskolamentális egészségöngyilkos