Már elnézést! Az öregedés önmagában nem betegség

Forrás:Thinkstock -
életkor öregedés szívderítő idősek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár az idősödés valóban hozhat kisebb-nagyobb kellemetlenségeket, betegségeket, jó tudni, hogy az öregedés önmagában nem betegség. Más szavakkal: van egészséges öregedés!

Az, hogy unokáink egy vidám, tettrekész nagymamát, nagypapát kapnak, vagy a homokozó helyett többnyire kórházi büfékben találkoznak majd velünk, jelentős részben rajtunk áll.

Forrás:Thinkstock

Az idősödés tünetei viszonylag könnyen megállapíthatók és tanulmányozhatók, érdekesebb kérdés viszont, hogy mitől is öregszünk. Az egyik népszerű elmélet, a „sejthalál programozottság" szerint bizonyos életkor felett a sejtek egy előre meghatározott program szerint egyszerűen elpusztítják önmagukat.

A Semmelweis Egyetem professzora azt is összegyűjtötte, hogy 30 és 90 éves kor között milyen változások fordulhatnak elő a szervezetben. Erről, valamint arról a témáról, hogy miképpen lassítható az öregedés, a Szívderítő.hu cikkében olvashatsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.