Bebizonyították: Elhízott anyának a gyermeke is túlsúlyos lesz

kövérség kutatás elhízás anya gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss kutatás rávilágít, hogy az elhízott anyák gyermekei miért híznak el nagyobb eséllyel maguk is. Korábbi eredmények már rávilágítottak az összefüggés meglétére, az okára azonban nem.

Most bebizonyosodott, hogy az elhízott kismamák utódai már az anyaméhben zsírfelesleg felhalmozására „programozódnak". Anyagcseréjük így módosul a többiekéhez képest: kevésbé reagál majd a szervezetük az inzulinra, s a rezisztencia 2-es típusú cukorbetegséget okozhat.

Forrás: Thinkstock

A szakértők adományozott köldökzsinórból nyertek őssejtet elhízott és normális testsúlyú anyák esetében egyaránt. A sejteket zsír- és izomszövetté alakították, mégpedig laboratóriumi körülmények között. Fény derült arra, hogy az elhízott kismamáktól származó őssejtek 30 százalékkal több zsírt tartalmaztak. További vizsgálat szükséges annak a megállapítására, hogy ezeknek a sejteknek az anyagcseréje is megváltozott-e.

Az eredményeket kedden mutatták be az Amerikai Diabétesz Szövetség bostoni éves ülésén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.