Diabétesz személyiségek - A cukorbetegség lelki okai

Forrás: Thinkstock -
szívderítő cukorbetegség stressz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A cukorbetegség mára népbetegségnek számít, sőt egyes előrejelzések alapján az elkövetkezendő száz évben még többen fognak tőle szenvedni. Már a 17. században már komolyan vizsgálták a kialakulásának okait, a szakértők mostanra azonban már közelebb kerültek a megoldáshoz - sőt lelki okait is feltárták.

A cukorbetegség és a stressz kapcsolatát régóta gyanították, egészen pontosan 1675-ben írta le egy angol orvos, Thomas Willis, hogy azoknál, akiket életük során sok stresszhatás ért, azoknál gyakrabban fordult elő a cukorbetegség.

Forrás: Thinkstock

1935-ben egy Menninger nevű amerikai orvos meg is határozott egy ún. diabéteszes személyiséget. Úgy vélte, a szorongás, a depresszió és a hipochondria, valamint a külvilág iránti csökkent érdeklődés jellemző azokra, akiknél a cukorbetegség kialakulásának kockázata nagyobb. A lelki tényezők és cukorbetegség összefüggéseit vizsgáló kutatások nagy része a depressziót célozta meg, de egyre több a bizonyíték arra, hogy a jelentős érzelmi stressz, veszteség, gyászreakció, és az ellenségesség is hozzájárul a cukorbetegség kialakulásának kockázatához.

Hogy mi fokozhatja még a diabétesz kialakulásának okát, valamint milyen hatással van ez a szervezetre, elolvashatja a Szívderítő.hu cikkéből.

Szőrből lett és szőrré lesz? Ilyen az élet farkasemberkénthttp://www.life.hu/drlife/20150804-szor-hipertrichozis-farkasember-kina-kislany.htmlA Kínában élő kislány élete nem egyszerű. Mindennap amikor a tükörbe néz, egy mindenhol szőrrel borított arcot és testet lát. Eközben az Indiában élő, ugyanúgy szőrös lányok a szívük legmélyén sem adják fel, hogy valaha ilyen külsővel menjenek férjhez. A hipertrichózis, másnéven farkasember-szindróma nem csupán őket érinti, a világon még páran együtt élnek ezzel a genetikai mutációval. Mindegyikük ugyanarra vágyik: a lézeres kezelésre, amely normális életet tudna biztosítani számukra!Dr. LifeNorthfoto12 centis féreg költözött egy nő szemhéjábahttp://www.life.hu/drlife/20150806-12-centis-fereg-koltozott-egy-no-szemhejaba.htmlEgy 55 éves indiai nő szemhéjából az orvosok eltávolították a 12 centis férget, miután több vizsgálat után sikerült diagnosztizálni a betegséget.Dr. Life--Zöld teával fogyott 17 kilót egy nőhttp://www.life.hu/drlife/20150805-zoldteaval-fogyott-le-17-kilot-egy-no-samantha-rees.htmlNapi kilenc csésze tea a zsíros ételek helyett - Samantha így szabadult meg a felesleges kilóktól.Dr. LifeNorthfotoA körte a legjobb orvosság a másnaposság enyhítésérehttp://www.life.hu/drlife/20150805-masnapossag-ellen-a-legjobb-a-korte.htmlNem csak úgy a levegőbe beszélünk: kutatók szerint egy-egy görbének remélt este előtt érdemes megenni egyet ebből a finom gyümölcsből. Így szinte biztosan elkerülhetjük a másnapi rosszullétet.Dr. Life--Brutális! Élve találták meg a babát, akit anyja lehúzott a vécénhttp://www.life.hu/drlife/20150805-elve-talaltak-meg-a-babat-akit-anyja-lehuzott-a-vecen-pekingben.htmlÉlve találták meg azt a kislányt, akit édesanyja úgy akart eltűntetni, hogy lehúzta a vécén - adta hírül a Buzzfeed.com.Dr. LifeThinkstockBochkor Gábor lábra sem tud állni - Durva vírust kapott elhttp://www.life.hu/drlife/20150805-bochkor-gabor-durva-virust-kapott-el.htmlÚgy tudni, éppen nyaralni készült Várkonyi Andreával és kislányukkal Bochkor Gábor, amikor rosszul lett.Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.