Unokaöccse szerint a passzív dohányzás ölte meg Harangozó Terit

Forrás: MTI/Földi Imre -
halál Harangozó Teri mellimplantátum passzív dohányzás kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres énekesnő augusztus végén került kórházba, majd nem sokkal később elhunyt. A halálának pontos oka még tisztázatlan.

Korábban egy barátnője azt nyilatkozta, hogy egy rossz minőségű mellimplantátum tette még súlyosabbá a hátsófali infarktus miatt kórházba szállított énekesnő állapotát. Unokaöccse pedig a Blikknek azt nyilatkozta, hogy valójában a passzív dohányzás vezetett Harangozó Teri halálához.

Forrás: MTI/Földi Imre

A férfi az utolsó napokról is beszámolt a lapnak: „Terikét nagyon szerette a családja, mert ő is mindig segítőkész volt. Nem is hagytuk magára. Az orvosok azt mondták a nagynénémnek a műtét után, hogy meg kell erősödnie, ezért nyugodtan egyen-igyon bármit. Vittünk be neki húslevest, mert az volt a nagy kedvence, de annyira nem ízlett neki; csupán egy-két kanállal fogyasztott. Amikor az édesapám haldoklott, napokra eljött hozzánk és etette, annyira szerette a bátyját. Most mi etettük Terikét, és közben többször felemlegettük a két évvel ezelőtt történteket. Emlékszel, Terike, amikor te etetted apánkat? – kérdeztük tőle, mire ő csendesen megjegyezte: Igen, aztán meg is halt. Nagyon szeretett élni, de azért tisztában volt vele, hogy nagy a baj”

Harangozó Péter azt is elmondta, mi okozhatta az énekesnő halálát: „Nehéz most még erről beszélni, de szerintem nem a mellimplantátummal volt a baja, mert erről nekünk soha nem beszélt. A tüdején lévő daganat volt nagyon agresszív. Soha nem dohányzott, de passzív dohányosnak számított, mert sokat dolgozott az éjszakában, ahol szinte mindenki cigizett, a füstöt tehát rendszeresen beszívta, ami pedig károsabb a szervezetre, mint maga a cigarettázás. Az orvosok mindent megtettek érte, az utolsó két napon már lélegeztetőkészüléken tartották.”

Sztárok, akik olyan betegségeket éltek túl, amikbe rengetegen belehaltakhttp://www.life.hu/drlife/20150914-lance-armstrong-sharon-osbourne-is-rakban-szenvedett-de-tuleltek.htmlA rák és különböző formái még a sztárokat sem kímélik, míg némelyiküket két fajtája is megtámadta, másikuk az orális élvezeteknek tudja be állapotának eredetét. Mégis szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen mindannyian átvészelték a halálos kórt.Dr. Life--Ezek a legdurvább plasztik-bakik - Elképesztő sztorik!http://www.life.hu/drlife/20150914-elkepeszto-plasztikai-beavatkozasokon-hajlandoak-atmenni-hogy-szeppe-varazsoljak-magukat.htmlSokan esnek túlzásokba, ha szépészeti beavatkozásról van szó: hallottunk már olyanokról, akik fenékzsírral töltetik fel az arcukat, egy 37 éves férfi pedig műtétek sokaságát vállalta, hogy Supermanre hasonlítson. Íme, a legelképesztőbb történetek. Dr. Life--A tudósok rájöttek, hogy miért nem kap mindenki rákot a dohányzástólhttp://www.life.hu/drlife/20150914-a-rendszeresen-dohanyzok-kevesebb-esellyel-esnek-aldozatul-rakos-megbetegedeseknek.htmlVannak olyan emberek, akik több éven keresztül rendszeresen dohányoznak, a halálos kór mégsem támadja meg a szervezetüket. A tudósok most rájöttek, hogy mi állhat ennek a hátterében. Dr. LifeThinkstockKét éven belül megtörténhet az első fejátültetés?http://www.life.hu/drlife/20150914-fejatulteto-mutetre-keszulnek-ket-even-belul-kinaban.htmlMég 2017 decembere előtt megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben az előkészületi kutatások és kísérletek sikeresek lesznek - közölte újságírókkal Zsen Hsziao-ping, aki olasz kollégájával készül az eddig példa nélküli műtétre.Dr. LifeThinkstockVallomás: 15 évig küzdött a depresszióval Keresztes Ildikóhttp://www.life.hu/drlife/20150913-keresztes-ildiko-enekesno-a-depressziorol-vallott.htmlA sikeres énekesnő elmesélte, kezelték már gyógyszerekkel is a betegsége miatt. Dr. Life--A túlsúlyos terhes nők körében gyakoribb a halvaszüléshttp://www.life.hu/drlife/20150911-a-tulsulyos-terhes-nok-koreben-gyakoribb-a-halvaszules.htmlAzoknak a terhes nőknek, akik jelentős túlsúllyal küzdenek, csaknem kétszer nagyobb esélyük van a halvaszülésre - derül ki egy friss tanulmányból. A fő kockázati tényező a magas vérnyomás és a különböző placenta-rendellenességek.Dr. LifeThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.