Kiskorúak a kés alatt - Mellnagyobbítás érettségire, testképzavar minden napra?

2016.02.02. 21:13

A plasztikai sebészet népszerűsége már csak abban is megmutatkozik, hogy a mellnagyobbításra, a botoxra és a zsírleszívásra való igény továbbra is töretlen – derült ki nemzetközi adatokból. Húszmillió ember nem tévedhet, vagy inkább túlságosan is engedünk a hiúságnak, és igyekszünk a diktált dogmáknak megfelelni? A következő szint már az, amikor a fiatalok is sebészeti eljárásokkal akarnak szépségideálokká válni. Egy magyar plasztikai sebész segítségével nyertünk betekintést ebbe az igen szerteágazó világba.

Az Esztétikai Műtétek Nemzetközi Társaságának (ISAPS) 2013-as adatai alapján 23 millió kozmetikai és sebészeti beavatkozást végeztek el világszerte, közülük a világ leghiúbb országa címet az USA nyerte el 4 millió műtéttel  – ebből 2 milliót Brazíliában végeztek el. A plasztikai műtétek legnagyobb közönségét továbbra is a nők teszik ki, azonban a férfiak sem maradnak alul, hiszen ugyanabban az évben 3 millió pasas szépítette meg az orrát, kért szemhéjplasztikát vagy mellkisebbítést. A pénisznagyobbítás a német, a spanyol, a venezuelai és a mexikói férfiak körében volt népszerű. Magyarországra vonatkozóan nem állnak rendelkezésünkre pontos számadatok, viszont hozzávetőleg 15-20 ezren végeztetnek magukon plasztikai beavatkozást – szintén nagyrészt nők.

Forrás: Thinkstock

Kiskorúak plasztikája: hiúságból fakadó badarság?

Becslések szerint évente több ezer fiatalon végeznek el plasztikai beavatkozásokat. Az ázsiai országokban igazán népszerű eljárásokat leginkább Kínában, Indiában, Dél-Koreában és Japánban végzik – ennek egyik oka a szolgáltatás alacsony ára. Tajvan világviszonylatban a 19. helyen áll a műtéti ranglistán, ám a 18 év alattiakon végzett mértéktelenül sok beavatkozást (mint például mellnagyobbítás, zsírleszívás, szemhéjplasztika) a Tajvani Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium 2014-ben betiltotta.

Forrás: Thinkstock
Akármire képes egy koreai nő, hogy nyugatiasabb külseje lehessen?
Egy 29 éves szöuli fényképész, Ji Yeo olyan ázsiai nőkről készített fotósorozatot, akik plasztikai műtétek sorának vetik alá magukat csak azért, hogy hasonlítsanak a nyugati nőkre.

Az Egyesült Államokban kiskorúakon minden műtét csak szülői engedéllyel hajtóható végre, akár esztétikai beavatkozásról, akár egy mellimplantátum behelyezéséről esik szó. Ezzel kapcsolatban végeztek is egy kutatást, amiből kiderült, hogy a fiatalok nagy része önbizalom-növelés miatt akarja elvégeztetni a műtéteket, valamint azért, hogy társaik se csúfolják őket. „Az érettségire vagy a 16. születésnapra ajándékba adott vagy kért mellnagyobbítás fogalma létezik, de minden formája elvetendő és etikátlan. Tilos kiskorúakon (akár szülői beleegyezéssel is) esztétikai műtétet végezni” – mondta dr. Pataki Gergely plasztikai sebész.

Ha Magyarországon valaki teljes körű plasztikai beavatkozást szeretne elvégeztetni magán, annak várnia kell, amíg 18 éves nem lesz. Az ennél fiatalabbaknál már más szabályok érvényesülnek, és kevesebb a lehetőség.

Forrás: Thinkstock

Tizennyolc év alatti pácienseken bármely életkorban lehet minden olyan helyreállító műtétet elvégezni, ami javítja az életminőségüket. Ide tartoznak azok az esztétikai beavatkozások, mint az elálló fülek műtétjei (hatéves kortól), valamint a mellszimmetrizálás (16-17 éves kortól)” – mondta a plasztikai sebész, aki hozzátette, hogy orvosi kötelessége a pácienseket az esetleges testképzavarokra figyelmeztetni.

Szépítés az elfogadásért

Magyarországon a szülők még elsősorban gyermekeik fejlődési rendellenességének helyrehozása miatt keresik fel a sebészeket. Pár esetben a gyermek pedig már a szülőnél is felvilágosultabb az őt érintő kérdésekben. Az esztétikai problémák előbb-utóbb pszichés problémákat okoznak, ezért a helyén kell kezelni őket.  A plasztikai sebész szerint vannak olyan esetek, amikor az esztétikai célú műtéteknek igenis helyük van. „Ha például egy elálló fül miatt csúfolják a gyereket, javasolni szoktuk, hogy még az iskolakezdés előtt történjen meg a beavatkozás. Ez a leggyakrabban elvégzett esztétikai célú műtét, mivel az alaki probléma legtöbbször a gyermekek közösségbe való beilleszkedését zavarja. Minden más esztétikai műtét – bár a pubertáskori érés előretolódott – 18 éves kor után javasolt. Ritka kivételt jelenthet a lányok egyes mellfejlődési rendellenessége, és annak sorozatműtétei, amelyet pszichológiai szempontból is javaslunk. Volt olyan páciensünk, akinek az egyik melle háromszor nagyobb volt, mint a másik. Ma már boldog, mert szimmetrizáltuk a melleit.”

Forrás: Thinkstock

 

Dr. Pataki GergelyForrás: archív
A plasztikai sebész tanácsai
Egyetlen testünk van, és nagyon körültekintően kell vele bánnunk! A mértéktartás is nagyon fontos, a plasztikai sebészettel nem szabad túlzásba esni, a természetes, és nem a túldimenzionált formák elérése a fő cél. A plasztikai sebészet nem öncélú dolog, hanem a testi és lelki harmónia, valamint az egyén szociális kapcsolatainak helyreállítását szolgálja akkor, amikor más gyógyír már nincs erre – mondta dr. Pataki Gergely plasztikai sebész.
USATajvanplasztikabeavatkozásplasztikai sebészplasztikai műtét