A sorozatgyilkos, a drogdíler és az erőszakoló – Horrorfilmbe illő orvosi történetek

Forrás: Thinkstock -
horror horrortörténet drog erőszak orvos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki beteg, az ki van szolgáltatva az orvosának, ezért kénytelen teljesen megbízni benne a gyógyulás reményében. Legtöbbször nem is kell csalódnia. De mi van, ha mégis? Pár esetben az orvosok igencsak hajlamosak kihasználni a beteg tehetetlenségét. 

Amerika egyik leghíresebb sorozatgyilkosa például egy orvos volt, aki kastélyában több száz embert is eltehetett láb alól. Herman Webster Mudgett, ismertebb nevén H. H. Holmes 1886-ban költözött Chicagóba, ahol

egy háromemeletes épületet hozott létre tele labirintusokkal, csapdákkal, titkos szobákkal

- és olyan ajtókkal, amelyeket csak kívülről lehetett kinyitni.

H. H. Holmes Forrás: Wikipedia

Az idecsalt áldozatokat elkábította, gyakran megkínozta őket, a csontvázaikat, szerveiket pedig orvosi célokra el is adta. Amikor évekkel később elfogták, a rendőrség teljesen ledöbbent attól a látványtól, ami a kastélyban fogadta őket. Az áldozatok számát csak megtippelni tudták, annyira felismerhetetlenek voltak a maradványok. Tettéért 1896-ban felakasztották az őrült orvost.

H. H. Holmes "kastélya" Forrás: Wikipedia

Egy másik orvos, Mladen Antolic

arra jött rá, micsoda hasznot húzhat abból, ha receptre kábítószert ír fel betegeinek.

Elsősorban a vonzó, fiatal hölgyeket célozta meg, akik hamarosan rászoktak a drogra, amit az orvos később már csak szexuális ellenszolgáltatásért cserébe volt hajlandó felírni nekik. Végül 2010-ben egy névtelen feljelentés alapján elfogták, de mivel vádalkut kötött, megúszta tíz év börtönnel.

Mladen Antolic Forrás: georgianewsday.com

Dr. Farid Fata több mint 550 embert diagnosztizált félre szándékosan, akikkel közölte, hogy rákosak, és szükségtelen orvosságokkal látta el őket, így egy csomó pénzt bezsebelt a biztosítótársaságoktól. 45 évre ítélték, amiből legalább 34-et le is kell ülnie.

Forrás: abc.com

Dr. Charles Momah nőgyógyászként úgy gondolta, joga van megerőszakolni pácienseit, sőt még a bátyját is bevonta a buliba.

Egyik páciensén 13 felesleges műtétet végzett el,

és megfenyegette, hogy nem ír fel neki gyógyszert, ha nem vállal be egy hármas orgiát vele és a húgával. Mikor már egyre több feljelentés érkezett az orvos ellen, sikerült elkapni, így végül 20 évre ítélték. Bátyja a mai napig ártatlannak vallja magát, mivel nem találtak elegendő bizonyítékot ellene.

Dr. Charles Momah Forrás: Grant M. Haller/Seattle Post-Intelligencer

Hogy egy női orvos is szerepeljen a sorban: Linda Burfield Hazzard az 1900-as évek elején valahogy kiügyeskedte, hogy az orvosi egyetem elvégzése nélkül is praktizálhasson. Egészen eredeti módszere volt, ugyanis minden betegének a böjtölést javasolta, így nem meglepő módon páciensei közül többen végül éhen haltak.

Linda Burfield Hazzard Forrás: Wikipedia

Linda több betegét ki is rabolta, ennek ellenére először megúszta két év börtönnel, ami után még 15 évig garázdálkodott tovább; végül

ő maga is éhen halt, mivel saját betegségét szitén böjtöléssel próbálta kezelni.

A legdöbbenetesebb, hogy könyveit a böjtölés jótékony hatásairól a mai napig árulják, és igen népszerűek.

Az Új-Mexikóban élő Christopher Driskill nőgyógyász a rendelése alatt folyamatosan ivott, a szülő nőket magukra hagyta, több páciensét pedig megerőszakolta. 2014-ben nyomozás indult ellene, ám egy év elteltével visszakapta az engedélyét.

Christopher Driskill Forrás: abc.com

Emberek, akik orvosnak adták ki magukat

Úgy tűnik, a Kapj el, ha tudsz című film főszereplőjének, a Leonardo DiCaprio által megformált Frank Abignalenek a való életben is akadtak utódai – már ami az orvoslást illeti. Elsőre nehezen gondolnánk, de igen gyakori jelenség, hogy valaki mindenféle képzettség nélkül orvosnak adja ki magát, és környezetét megtévesztve akár még operálni is képes – amíg le nem bukik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.