bűncselekmény lombikbébi Czeizel Endre sperma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nemrégiben házkutatást tartott a rendőrség egy egészségügyi intézményben, és annak a mesterséges megtermékenyítésnek a dokumentu­mait keresték, illetve kérték a klinika vezetőitől, amelyek Czeizel Endre szeretőjének, Dórának gyermekvállalásakor készültek.

Lapinformációk szerint a dokumentáció, amely a genetikus által biztosított minta felhasználásáról rendelkezik, teljesen illegális, és perdöntő bizonyíték lehet arra, hogy az emberi test tiltott felhasználásának bűntette megvalósult. Az esetet súlyosbítja, hogy ugyanebben az intézményben tárolták Czeizel spermáját, ami törvényileg nem megengedett. A nyomozás határideje június 13-án járt volna le, és nem tudni, meghosszabbították-e.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

A Blikk az ORFK-tól azt a választ kapta, hogy az eljárásban a rendőrség ügydöntő határozatot hozott, de annak jogerőre emelkedéséig nem kívánnak nyilatkozni. Feltehetőleg a vizsgálatok alkalmával nemcsak azt a hölgyet fogják kihallgatni, aki a lombikprogramban részt vett, okirat-hamisítás és a donor félrevezetése miatt, de a klinika minden dolgozóját, aki valamilyen módon összefüggésbe hozható a beavatkozással – mondta el a lapnak egy informátor, hozzátéve, ha bebizonyosodik a bűncselekmény, az elkövetők akár letöltendő börtönre is számíthatnak.

Leégtél? Hasznos tanácsok, ha megtörtént a bajhttp://www.life.hu/drlife/20160615-napeges-es-leeges-eseten-hasznos-tanacsok.htmlA nyári programok kellemes velejárója a szikrázó napsütés, amely ellen – mint ahogyan azzal legtöbbünk tisztában van – védeni kell bőrünket. A megelőzés mindig jobb, ha azonban megtörtént a baj, a szakértők szerint érdemes a lehető leggyorsabban cselekedni, és a megfelelő módon kezelni a leégett bőrfelületet. Dr. Life--A sok szénhidrát ugyanolyan káros, mint a túlzásba vitt zsírbevitelhttp://www.life.hu/drlife/20160613-a-sok-szenhidrat-a-tulzasba-vitt-zsirbevitelhez-hasonloan-nem-tesz-jot-a-verzsirszintnek.htmlKanadai kutatók szerint nem jó ötlet a telített zsírsavakat szénhidrátokra cserélni az étrendben, ez ugyanis a korábbi vélekedésekkel ellentétben nem tesz olyan jót a koleszterinszintnek. Dr. Life--Friss információk Szacsvay László ablakon kizuhant felesége állapotárólhttp://www.life.hu/drlife/20160618-friss-informaciok-szacsvay-laszlo-ablakon-kizuhant-felesege-allapotarol.htmlTavaly augusztus végén tisztázatan körülmények között kizuhant 4. emeleti lakásuk ablakából Szacsvay László felesége, aki csodával határos módon túlélte a zuhanást, de még mindig rehabilitációs intézetben van. Dr. LifeFotó: Szabó Gábor - OrigoKoncertje közben lett rosszul a világhírű zenész, Meat Loafhttp://www.life.hu/drlife/20160617-meat-loaf-elajult-a-szinpadon.htmlRosszul lett, majd összeesett a színpadon Meat Loaf amerikai rockénekes a kanadai Edmontonban adott koncertjén. A 68 éves zenészt kórházba szállították. Dr. Life--Új út a rák kezelésében: minden, amit az immunonkológiáról tudnod érdemeshttp://www.life.hu/drlife/20160614-a-rak-es-daganatos-megbetegedesek-kezeleseben-az-immunonkologiai-terapia-attorest-hozhat.htmlMagyarországon évente közel 50 ezer rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és csaknem 31 ezren halnak meg valamely daganattípus miatt. Az egyes daganatos megbetegedések kezelésében áttörést hozhatnak az új immunonkológiai terápiák, amelyek a szervezet immunrendszerének folyamatos erősítésén alapszanak. Dr. LifeOrigoRékasi Károly: "Senkit sem perelek, hiszen az életemet mentették meg!"http://www.life.hu/drlife/20160617-rekasi-karoly-jo-uton-van-a-gyogyulas-fele.htmlRékasi Károlyt a múlt héten ismét megműtötték. A színész néhány nappal később már elhagyhatta a kórházat, és a jó hír, hogy a jelek szerint rálépett a gyógyulás felé vezető útra. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.