krónikus betegségek verejték Nyár ritka betegség egészség gyulladás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A krónikus verejtékmirigy-gyulladás, azaz a hidradenitisz szuppurativa (röviden: HS) egy rejtőzködő betegség, amely nyáron különösen meg tudja keseríteni az ebben a betegségben szenvedők életét. Bár egyes felmérések szerint a HS a lakosság 1%-át is érintheti, mégis a ritka betegségek közé sorolják, mert a betegek gyakran szégyellik a kellemetlen tüneteket, nem fordulnak szakorvoshoz, így kevesen jutnak el a diagnózisig.

Ha valaki valamilyen ritka betegséggel születik, többszörös hátrányba kerül. Nehezen ismerik fel a problémáját, kevesebb pénz és ambíció jut a gyógyítására, rosszabbak az életesélyei. A betegek tünetei, állapota és szükségletei között óriásiak a különbségek, közös viszont, hogy ezekkel az orvosok is ritkán találkoznak, így a helyes diagnózisig általában hosszú út vezet.

A krónikus verejtékmirigy-gyulladás, a hidradenitisz szuppurativa kezdeti stádiuma hónaljtájékon Forrás: AFP

Magyarországon mintegy 600-800 ezer ember szenved valamilyen ritka betegségben, amely sok esetben akár halálos is lehet. Az Európai Unióban pedig több mint harmincmillió ilyen beteg van, így már az Európai Unió is prioritásként kezeli az ügyet.

Egy a 8000 ritka betegségből: a hidradenitisz szuppurativa


A hidradenitisz szuppurativa (HS), azaz a krónikus verejtékmirigy-gyulladás egy kevésbé ismert betegség, amely nyáron különösen fájdalmas és kellemetlen tüneteket okozhat.

Jellemzően a hónalj és a lágyék területét érintő krónikus gyulladásos bőrbetegséget.

A tünetek rendszerint azokon a testtájakon jelentkeznek, ahol a verejtékmirigyek egy speciális típusa, az úgynevezett apokrin mirigyek megtalálhatók, valamint ott, ahol az összefekvő bőrfelületek egymáshoz dörzsölődnek, így az emlők alatt, a farpofák között és a combok belső oldalán. A gyulladt területeken gyakoriak a fájdalmas csomók és kelések.

Előrehaladott gyulladásos állapot, fájdalmas kelések hónaljtájékon Forrás: AFP

Szőrtüszőgyulladásnak gondolják

A HS igen sokféle, egyénenként eltérő formában jelentkezhet. Enyhe formájában az érintett bőrterületen pattanásszerű apró göbök, mitesszerek vagy néhány ciszta figyelhető meg. Súlyosabb esetekben a kiújuló tályogokból akár váladék is ürülhet, ami kellemetlen szag forrása lehet.

Eleinte nehéz megkülönböztetni a betegséget egy egyszerű szőrtüszőgyulladástól, de a visszatérő jelleg, a tünetek gyarapodó száma egy idő után egyértelművé teszi a diagnózist

A HS-ben kialakuló bőrelváltozások a fájdalom mellett igen sok más kellemetlenséggel is járhatnak, ami rendszerint jelentős életminőség-romlást eredményez.

A HS nem fertőzéses és nem fertőző megbetegedés: a tüneteket nem valamely kórokozó váltja ki, és a betegség egyik emberről a másikra sem terjed át.

Pattanásszerű apró göbök, mitesszerek, ciszta, kiújuló tályogok a legintimebb területeken Forrás: coldcrib.net

"Nagyon féltem, hogy kirekesztenek a társaim"

A krónikus verejtékmirigy-gyulladás miatt kialakuló bőrelváltozások a fájdalom mellett igen sok más kellemetlenséggel és pszichés teherrel is járhatnak, ami rendszerint jelentős életminőség-romlást eredményez. Sokan elveszítik az állásukat a betegség miatt, de a magánéletre, párkapcsolatra is rányomja a bélyegét.

Súlyos teher ez a betegség Forrás: Dreamstime

Van rá megoldás

Természetesen a gyógyszeres kezelés mellett sebészi megoldás is létezik, már a kisebb gyulladt csomókat is gyakran megoperáljuk, ambuláns műtét keretében, a nagy kiterjedésű, hegesedéssel járó esetekben azonban gyakran csak a műtét jelent végleges megoldást

„Nem váltak el a szüleim, pedig jobb lett volna” – Amikor a gyerek szenvedi meg a tönkrement házasságothttp://www.life.hu/drlife/20160614-nem-valtak-el-a-szuleim-pedig-jobb-lett-volna-tonkrement-hazassag-egy-gyerek-szemszogebol.htmlTanulságként mesélem el az én történetem, hogy minél több olyan szülő hallja meg, aki arra való hivatkozással tartja fent az alapjaiban megromlott, boldogtalanná, elégedetlenné, lelki beteggé tevő házasságát, mert szerintük a gyereknek így a legjobb. Mert azzal áltatják magukat, hogy a gyerek így nem sérül, családban nő fel, így a helyes... Dr. LifeThinkstockFeledékeny gyerekek: ez már a demencia előjele lehet?http://www.life.hu/drlife/20160620-a-demencia-es-az-alzheimer-kor-tunetei-gyermekkorban-jelentkezhetnek-e-szakerto-megmondja.htmlMindenkivel előfordulhat, hogy elfelejt bizonyos dolgokat. Ugyanez igaz a gyerekek esetében is. Ám mi van akkor, ha rendszeressé válik a figyelmetlenség miatt elmaradt házi feladat, vagy az egyre szaporodnak az eltűnt tárgyak? Hol húzódik a határ a szétszórtság és a komoly betegség előjelei között? Ennek jártunk utána. Dr. Life--A hosszú élet titka a háziállat? Egy kutatás szerint igenhttp://www.life.hu/drlife/20160613-a-kutyatartas-es-az-allattartas-egeszsegesebbe-tesz-es-hosszabb-ideig-elhetsz.htmlIdeális esetben az ember nem azért tart házi kedvencet, mert duplázni szeretné várható élettartamát, vagy egészségre vágyik, egy nemrég megjelent kutatás szerint azonban akár ilyen előnyökkel is számolhatnak azok, akiket valamilyen szőrös kis négylábú vár otthon mindennap. Dr. LifeOrigoFelrobbant az internet a 19 éves lánytól, aki megosztotta ritka, nagyon súlyos betegségének történetéthttp://www.life.hu/drlife/20160609-aimee-rouski-19-eves-lany-chron-betegsegenek-tortenetet-megosztotta-facebookon.htmlA nagyon bátor Aimee Rouskinál néhány évvel ezelőtt állapították meg a Crohn-betegséget, amely miatt sztómazsákot kell viselnie a ruhája alatt. Dr. LifeOrigoAnorexiás lenne? Döbbenetes állapotban van Johnny Depp lányahttp://www.life.hu/drlife/20160608-johnny-depp-lanya-lily-rose-depp-nagyon-sovanyra-fogyott.htmlLily Rose Depp egyre rosszabbul fest. Újabb friss fotók a világsztár 16 éves lányáról. Dr. Life--Elképesztő! 107 kilót nyomott a ritka betegséggel küzdő nő lábahttp://www.life.hu/drlife/20160601-mandy-sellars-ritka-betegseggel-kuzdo-no-labai-107-kilot-nyomtak.htmlMandy Sellars születésétől fogva küzdött duzzadt végtagjaival, gyógyszeres kezelésének hála azonban rengeteget javult az állapota. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.