Rákot diagnosztizáltak Pataky Attilánál

"Forrás: MTI/Zih Zsolt " -
műtét Gondolat Pataky Attila rák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pataky Attila szerint egy hatalmas lelki trauma okozta nála a rákot, ugyanis egy 25 éve tartó barátságról derült ki, hogy álságos. Ez a csalódás nagyon megviselte a zenészt, állítja, ez betegítette meg őt. Mivel magának okozta a problémát, úgy döntött, ő is fogja megoldani. Nem kért a modern orvoslásból. 

Az ismeretes volt, hogy Pataky Attilának tavaly komoly betegséggel kellett megküzdenie, de azt nem tudtuk, hogy pontosan mivel. Eddig nem beszélt a diagnózisról az Edda frontembere, amit elmondása szerint lelki problémák okoztak. Könyvében azonban leírja azt a tortúrát, amin keresztülment. Mindezt azért, hogy a sorstársainak erőt adjon. Az énekesről kiderült, hogy rákos, ami teljesen ledöbbentette.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

„Jéggé dermedtem, amikor szembesültem a tényekkel” – mondta a zenész, aki főként azért aggódott, hogy hamarabb itt kell hagynia a szeretteit. Elárulta, amikor kiderült, hogy milyen gyógymódok és műtétek várnak rá, ő mégis nemet mondott, mert úgy érezte, inkább meghal méltósággal.

„Kezemben a rákot diagnosztizáló lelettel, én bizony megtagadtam azt a fajta műtétsorozatot, amit ajánlottak”

– árulta el Pataky Attila, aki inkább úgy döntött, hogy önmagát gyógyítja meg. Eldöntötte, hogy nem fog gyűlölködni, mert az őt is elpusztítja, meditált, és mindent megpróbált, ami a hagyományos orvosláson kívül létezik, de természetesen nagyon sokat szenvedett – írja a Story. Eközben készítette új albumát, valamint próbálták a jubileumi koncertet is, ami sok erőt kivett belőle, de ugyanakkor boldogságot is nyújtott, és ez az öröm rengeteget segített rajta. Végezte a dolgát, és csak hónapokkal később jutott el orvoshoz. Ő maga is megdöbbent, de kiderült, hogy megtörtént a csoda: teljesen eltűnt a daganat. „Novemberben még egy MRI-re elmentem, és a teremtő Istennek hála, azt mondták, csoda történt, teljesen eltűnt a daganat” – mondta a zenész.

Ők sem tökéletesek! Sztárok, akik valamilyen csúf bőrbetegségben szenvednekhttp://www.life.hu/drlife/20161018-sztarok-akik-valamilyen-borbetegsegben-szenvednek-cameron-diaz-morgan-freeman-seal.htmlBár első pillantásra úgy tűnhet, mindig makulátlan a külsejük, a bőrt elcsúfító különféle megbetegedések sajnos a hírességeket sem kímélik – az ő esetükben inkább egy jó kezű sminkes vagy valamelyik képretusáló program jelenthet egyedüli megoldást. A Life.hu most összegyűjtötte a celebeket, akik tudják, mit jelent együtt élni valamilyen bőrt elcsúfító elváltozással. Dr. LifeNorthfotoKucsera Gábort ez mentette meg a súlyos depressziótólhttp://www.life.hu/drlife/20161026-kucsera-gabort-az-edes-elet-mentette-meg-a-depressziotol.htmlKucsera Gábort kokainfogyasztása után tiltották el az élsporttól, amire az egész életét áldozta. Hirtelen elvesztette az irányítást, és nagyon súlyos depresszióval küzdött, de az Édes Életbeli szereplés segített rajta: ez hozta ki őt a mélyből. Dr. Life--Sinead O’Connor egy életre búcsút intett a drogoknakhttp://www.life.hu/drlife/20161026-sinead-oconnor-felszamolt-az-onpusztitassal.htmlHatalmas önuralom, szigor és kitartás gyümölcseként végre ismét egyensúlyba kerülhet Sinead O'Connor egészsége, ám ő is tudja, hogy sok feladat vár még rá, ha rendbe szeretné tenni az életét. Dr. Life--Gesztesi Károly súlyos depresszióban szenvedetthttp://www.life.hu/drlife/20161026-gesztesi-karoly-depresszioban-szenvedett.htmlEgy nap úgy ébredt fel, hogy nem tudta, mi végre van a világon: nem volt motivációja, nem találta azt a célt és indokot, ami miatt érdemes dolgozni. Gesztesi Károly súlyos depresszióban szenvedett, de orvoshoz nem akart menni. Dr. LifeFotó: Zsigmond László/Life.huA Pszichológus Pasi: Okozhat-e étkezési zavart egy mobilalkalmazás?http://www.life.hu/drlife/20161024-a-pszichologus-pasi-okozhat-etkezesi-zavart-egy-mobilalkalmazas.htmlŐrület, milyen tempóban fejlődik a technika. Épphogy megszokunk valami újdonságot, máris itt a következő. A cikk apropóját azok az okoskütyük és alkalmazásaik képezik, amelyek az egészségünk fejlesztését célozzák. Persze nem egyetlen gomb megnyomásával. Ám valóban olyan jó hatással vannak ránk mindezek, mint amennyire ígérik? Dr. Life--Várkonyi Andrea fél év alatt esett teherbehttp://www.life.hu/drlife/20161025-varkonyi-andrea-fel-ev-alatt-esett-teherbe-bochkor-gabortol-pedig-ugy-tudta-nem-lehet-gyereke.htmlVárkonyi Andrea első házassága azért ment tönkre, mert minden próbálkozás ellenére nem született gyermekük. A műsorvezetőnek az orvosok azt mondták, soha nem eshet teherbe természetes úton. Dr. LifeFotó: Adrián Zoltán - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.