Még mindig gyógyszereken él Balázs Fecó

betegség szívbetegség Balázs Fecó gyógyulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egészségügyi okok miatt kellett ideiglenesen felfüggesztenie karrierjét a híres zenésznek, de nemrégiben orvosa újra színpadra engedte Balázs Fecót.

Szívritmuszavar és koszorúér betegség miatt több műtéten is átesett az elmúlt 6 hónapban a kiváló hangú énekes. Még most is

gyógyszerekkel indítja és zárja a napjait,

de állapota sokat javult az eddigiekhez képest. Augusztusban a rock fesztiválon való fellépésről is le kellett mondania, de azóta már újra színpadra állhat. Stuttgartban már adott is egy koncertet, ahová repülővel érkezett. Fecó saját bevallása szerint jól viselte az utazást.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

„Már nem nézek ki rosszul, visszaszedtem néhány kilót." – mesélte a Borsnak.

Ám hozzátette, hogy a teljes gyógyulásig még további plusz kilókra lesz szüksége, ugyanis a folyamatos fekvés miatt olyan mértékig lefogyott, hogy családja és barátai is aggódtak miatta.

A Kossuth-díjas zenész szerint az is sokban hozzájárult a jelenlegi állapotához, hogy mostanság igencsak túlhajtotta magát. Szinte nem is akarta elhinni, mikor orvosa közölte vele, hogy újra teljes életet élhet.

Halálos betegre szoláriumozta magát egy édesanyahttp://www.life.hu/drlife/20161107-a-sok-szolariumozastol-lett-rakos-egy-no.htmlA 3 gyerekes édesanya annyira túlzásba vitte a szoláriumozást, hogy mindösszesen 8 hét maradt hátra az életéből. Dr. LifeThinkstockAz anorexiás vlogger, Eugenia Cooney rossz hatással van a fiatalokrahttp://www.life.hu/drlife/20161107-az-anorexias-no-miatt-akart-egy-kislany-lefogyni.htmlEugenia Cooney vlogger tevékenysége megosztja a netezőket. Rengetegen imádják, de sokan inkább betiltanák a betegesnek vélt tevékenységét. Dr. LifeÍgy hat a külsődre az alkoholmentes élethttp://www.life.hu/drlife/20161102-igy-fogsz-kinezni-ha-felhagysz-az-alkohollal.html10 fotópár, amely megmutatja, milyen változások történnek azokkal, akik búcsút intenek az alkoholnak. Dr. LifeOrigoA 22 éves lány nem használ dezodort mert fél a mellráktólhttp://www.life.hu/drlife/20161104-a-22-eves-lany-nem-hasznal-dezodort-mert-fel-a-mellraktol.htmlA 22 éves lány attól félt, hogy az izzadásgátló szerektől nagyobb eséllyel kaphat mellrákot. Ezért teljesen kiiktatta az életéből a dezodorokat. Dr. Life--Sinead O’Connor egy életre búcsút intett a drogoknakhttp://www.life.hu/drlife/20161026-sinead-oconnor-felszamolt-az-onpusztitassal.htmlHatalmas önuralom, szigor és kitartás gyümölcseként végre ismét egyensúlyba kerülhet Sinead O'Connor egészsége, ám ő is tudja, hogy sok feladat vár még rá, ha rendbe szeretné tenni az életét. Dr. Life--Polyák Lilla balesete közben meglátta saját sírjáthttp://www.life.hu/drlife/20161102-polyak-lilla-latta-a-sajat-sirjat-egy-autobaleset-kozben.htmlPolyák Lilla autóbalesetet szenvedett, ami által halálközeli élményben volt része. Saját sírját látta kirajzolódni, rajta a nevével és akkori életkorával. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.