Kanye West bilincsbe verve került pszichiátriára

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Kevin Winter -
Kanye West egészség pszichiátria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rappert megbilincselve szállították egy pszichiátriai intézménybe.

UCLA Medical Center néven ismert az a Los Angelesben működő intézmény, ahova Kanye Westet is szállították, hogy kiállítsák a pszichiátriai értékelését – tudta meg az MTI.

Bizonyos források szerint Kanye hajnali fél kettő körül kért segélyhívást a rendőröktől. Ekkor a személyi edzőjénél tartózkodott, és állítólag elég szeszélyesen, furcsán viselkedett. Az egyenruhások nyilatkozata szerint mire kiérkeztek a mentők, a rapper már jobb állapotban volt, de a biztonság kedvéért kórházba akarták szállítani.

Szeszélyes viselkedése miatt került kórházba Kanye West Forrás: AFP/2015 Getty Images/Kevin Winter

Kanye azonban minden erejével ellenállt a szakembereknek, így kénytelenek voltak a hordágyhoz bilincselve elszállítani. Próbálták kihallgatni az edzőt is, ám akármit is tud az amerikai lemezproducer állapotáról, nem árul el szinte semmit. Hiába kérdezgették a riporterek, mindenre azt válaszolta: „Sajnálom, srácok!”

A rapper lemondta a következő turné állomásait is Forrás: AFP/Jewel Samad

Állítólag Kanye komoly alváshiánnyal küzd, így nem csoda, hogy a turnéja összes következő állomását lemondta. Legutóbbi interjúiban a szavazásról is mesélt. Elárulta, hogy nem ment el szavazni, de ha szavazott volna, Trumpot jelölte volna meg. Azt a kijelentését is megerősítette, hogy 2020-ban indulni fog a választásokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.