Paudits Béla nagyon fontos műtét előtt áll

Forrás: Facebook/Paudits Béla -
vastagbél műtét gyűjtés Paudits Béla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Paudits Béla állapota nem javul, sőt egyre csak romlik. Gyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy a híresség átessen végre a régóta várt műtéten. 

Ahogy azt a Life.hu már korábban megírta, Paudits Béla évek óta betegségek hadával küzd. Az eltelt idő azonban kedvét szegte a Jászai Mari-díjas művésznek, ugyanis hiába próbált már ki számtalan eljárást, egyre rosszabb állapotban van.

"Kilátszanak a csontjaim, már negyven kiló sem vagyok, talán harmincnyolc lehetek. Jártam akupunktúrás kezelésekre az elmúlt hetekben, ami ugyan csillapította a fájdalmaimat, de meg nem gyógyított" – mesélte Béla.

Paudits Béla: "már negyven kiló sem vagyok" Forrás: Facebook/Paudits Béla

Úgy tűnik, hogy egyedül egy vastagbélműtét tudna segíteni az állapotán, ám a beavatkozás elképesztően veszélyes. Ráadásul a 67 éves színész szerint bőven kell adni hálapénzt is, mert másképp nem foglalkoznak az emberrel.

"Ilyenkor már csak általános műtétet lehet végrehajtani, amit persze fizetne nekem az állam, és jár az egészségügyi ellátás, de manapság hálapénz nélkül akár meg is dögölhet az ember."

A Művészek a Művészekért Alapítvány mellett Lajsz András is gyűjtést indított, hogy segítse a színészt – írta meg a Blikk.

7 kérdés az egészségről: Kocsis Korinnahttp://www.life.hu/drlife/20170328-kocsis-korinna-szepsegkiralynotol-es-modelltol-7-kerdes-az-egeszsegrol.htmlMennyire fittek a sztárok? Vajon voltak-e már súlyos betegek? És mi a helyzet a plasztikával? A Life.hu legújabb sorozatában most hétről hétre kikérdezünk egy hírességet, aki megosztja veletek a legjobb egészségtippjeit, és azokat a titkait, amelyekről eddig még talán sohasem beszélt. Ezúttal a gyönyörű szépségkirálynőt, Kocsis Korinnát faggattuk. Dr. Life--25 kilónyi széklettel "terhes" Sharon McLearhttp://www.life.hu/drlife/20170402-sharon-mclear-25-kilonyi-szeklettel-terhes.htmlSharon McLear ritka anyagcsere-betegségben szenved, nem tudja elvégezni a nagydolgát. Hasa óriásira puffadt, 25 kilót hízott. Sokan terhesnek nézik. Dr. Life--Megműttette a szemét Szűcs Judithhttp://www.life.hu/drlife/20170402-megoperaltatta-a-szemet-szucs-judith.htmlSzűcs Judit a nagykoncertjére készül, és mindent meg is tesz azért, hogy kirobbanó formában legyen. Dr. LifeOrigoBevallotta: Pánikrohamoktól szenved Kevin Baconhttp://www.life.hu/drlife/20170401-panikrohamoktol-szenved-kevin-bacon.htmlA népszerű színész, Kevin Bacon őszintén vallott betegségéről: évek óta pánikrohamok gyötrik. Dr. Life--Először szólalt meg súlyos műtétje óta Tahi Tóth Lászlóhttp://www.life.hu/drlife/20170401-eloszor-szolalt-meg-mutetje-ota-tahi-toth-laszlo.htmlKét hónapos kórházi kezelés és egy komoly műtét után végre hazatérhetett otthonába Tahi Tóth László. Először mesélt arról, hogy érzi magát. Dr. LifeFotó: Mudra László - OrigoLuxusklinikát húzott fel Hajdú Péter - Már csak az orvosok hiányoznakhttp://www.life.hu/drlife/20170401-luxusrendelot-huzott-fel-hajdu-peter.htmlLuxusrendelőt épített Hajdú Péter az otthona közelében, Törökbálinton. Az új biznisz várhatóan milliókat hoz majd a konyhára – írja a Blikk. Dr. LifeFotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.