A Star Wars teljesen kicsinálta George Lucas idegeit

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Gustavo Caballero -
Star Wars idegösszeomlás George Lucas kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Abban biztosak voltunk, hogy egy ilyen komoly produkciót nem volt egyszerű összerakni, de azt azért nem gondoltuk volna, hogy Lucas egészségét ennyire megviselték a munkálatok. 

40 évvel ezelőtt került a mozivászonra George Lucas munkája, a Csillagok háborúja - Új remény, de azt akkor még senki nem tudta, hogy milyen nehézségek árán jutott el a film idáig. A forgatás végezte után Lucas már azt hitte, hogy az ő feladatai ezennel véget értek, és egy kicsit megpihenhet, de sajnos ez nem volt így.

George Lucas egészségének nem tett jót a Csillagok háborúja körüli botrány Forrás: AFP/2017 Getty Images/Gustavo Caballero

A filmrendező ugyanis váratlanul szembesült azzal a ténnyel, hogy a vizuális effekteket gyártó cég egy év alatt semmit nem haladt az Új remény munkálataival. Ráadásul a cég már az anyagi keret felét is elköltötte, de a 360 jelenetből mindössze 3-at sikerült legyártani.

Egy jó időre eltiltották a filmrendezőt a stresszes helyzetektől Forrás: AFP/Photo12/Archives du 7e Art/Lucasfilm

A 73 éves férfi ettől teljesen kiakadt, és olyan dührohamot kapott,

hogy kórházba kellett szállítani,

mert az idegei egyszerűen feladták a harcot. Az orvosai el is tiltották minden olyan tevékenységtől, amelyek stresszel járnak, nehogy még nagyobb baj legyen.

"Akkor tényleg úgy éreztem, hogy óriási slamasztikában vagyok, és fogalmam sem volt, hogyan tudnék kimászni belőle" - írta meg a Blikk.

Carrie Fisher furcsa végakaratot választott magának

A "Wishful Drinking" című könyvében hosszasan mesél arról, hogy milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a Star Wars forgatása során. George Lucas már a felvételek első napján közölte vele, hogy nem viselhet melltartót a munkálatok ideje alatt. Olvass tovább itt...

Balesetet szenvedett a TV2 sztárja, Singh Vikihttp://www.life.hu/drlife/20170526-singh-viki-balesetet-szenvedett.htmlBalesetet szenvedett Singh Viki, rollerezés közben ment bele egy kátyúba.Dr. Life--Levették a lélegeztetőgépről Erdei Zsolt kisfiát, Vilmosthttp://www.life.hu/drlife/20170526-levettek-a-lelegeztetogeprol-erdei-zsolt-kisfiat.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, megszületett Erdei Zsolt harmadik gyermeke, Vilmos. A pici koraszülöttként jött a világra, ezért egy ideig lélegeztetőgépen volt, de most végre levehették őt a létfenntartó készülékről. Dr. Life--Celebek, akik nem tudták titkolni, hogy éget és viszkethttp://www.life.hu/drlife/20170523-eget-es-viszket-nemi-betegseggel-sujtott-celebek.htmlFáj, éget, hólyagosodik. Még olvasni is szörnyű róla, pedig a nemi szervi herpesz az egyik leggyakoribb fertőzés a szexuális úton terjedő betegségek közül. Vannak sztárok, akik nyíltan vállalják, hogy hordozzák, mások mélyen hallgatnak, ha előkerül a téma. Dr. LifeOrigoAntal Vali szerint a méregtelenítés létezik és hasznoshttp://www.life.hu/drlife/20170525-antal-vali-kiall-a-meregtelenites-mellett.htmlFolyamatos viták zajlanak a méregtelenítéssel kapcsolatban: szakemberek pro és kontra próbálják meggyőzni egymást, azzal kapcsolatban, hogy szükségünk van-e erre az eljárásra vagy sem. Dr. Life--Otthonában vágta le egy transznemű nő heréit illegálisan: letartóztattákhttp://www.life.hu/drlife/20170525-james-pennington-levagta-egy-transznemu-no-hereit.htmlA páciens otthonában fogott hozzá a transznemű nő heréinek a levágásához egy 57 éves férfi. A "műtétet" végző James Penningtont letartóztatták, miután a beavatkozást követően komplikációk merültek fel. Dr. Life--Váratlanul kórházba került Orbán Józsefhttp://www.life.hu/drlife/20170525-orban-jozsef-a-100-folk-celsiusbol-korhazba-kerult.htmlA zenész nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy újra baj lehet a szívével. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.