Demi Moore
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A híres színésznő egyik pillanatról a másikra elveszítette a fogait, pedig semmilyen trauma nem érte a sztárt. Legalábbis fizikai értelemben...

2009-ben mindenki ezzel volt elfoglalva, ugyanis az 54 éves színésznő egy olyan fotót közölt a közösségi oldalán, amelyen jól látható volt:

hiányzik elől egy foga.

Nyilván voltak tippek bőven. Néhányan valamilyen balesetre vagy fizikális bántalmazásra gondoltak, de a legtöbben igazából nem vették komolyan az ügyet. Viccnek, átverésnek, humornak fogták fel, senki nem gondolt arra, hogy ez bizony komoly dolog.

Nemrég azonban Demi elárulta, hogy mi történt a fogaival, évekkel ezelőtt:

Így nézett ki a szexi sztár, fog nélkül Forrás: NBC

„Elvesztettem az első két fogamat. Jó lenne azt mondani, hogy gördeszkázás közben ért a baleset, de emögött valami olyan dolog áll, amiről szerintem érdemes beszélni. Sokan nem tudják, de Amerikában a szívbetegségek után a második helyen a stressz áll. Ezeknek köszönhetően veszti el életét a legtöbb ember. És az én fogaim is a stressz miatt hullottak ki” - vallotta be a színésznő.

Új szeretője miatt lett szcientológus Demi Moore

Demi Moore számára gyerekként sem volt teljesen idegen a szcientológia, ugyanis édesanyja gyakran látogatta az egyházat. Felnőttként a színésznő sokáig kereste az útját, ezért számos spirituális tanításba kóstolt bele. Olvass tovább itt...

Egy 15 éves lány szájába vizelt R.Kelly, énekes http://www.life.hu/drlife/20170613-r-kelly-egy-tinilany-szajaba-vizelt.htmlOlyan titkok derültek ki a híres énekesről, amiket álmunkban sem gondoltunk volna. Szörnyű! Dr. Life--Extrém magas UV-sugárzás miatt adtak ki figyelmeztetésthttp://www.life.hu/drlife/20170613-extrem-magas-uv-sugarzas.htmlAz UV-sugárzás ezen a héten extrém magas, már 15 perc alatt leéghetünk, ezért nem érdemes 11 és 15 óra között a napon tartózkodni!Dr. Life--Íme, a legszínesebb vörös szőnyeges felvonulás a LifeBallon- Videó!http://www.life.hu/drlife/20170613-a-legszinesebb-voros-szonyeges-felvonulas-a-lifeballon.htmlA LifeBall a világ egyik legnagyobb HIV/AIDS betegeknek szervezett jótékonysági rendezvénye, ahol évről évre rengeteg sztár teszi tiszteletét. Ez a felvonulás az egyik legszínesebb, az összes vörös szőnyeges esemény közül. Dr. LifeOrigoIdőjárás: jön az eső, lehet készülnihttp://www.life.hu/drlife/20170613-idojaras-eso-napsutes.htmlMi lesz itt még a héten! Kedden marad a napsütés, de már készülhetnek a frontérzékenyek. Dr. LifeThinkstock„Úgy néznek a kislányomra, mintha legalábbis leprás volna"http://www.life.hu/drlife/20170608-haemangioma-eranyajegy-magyar-kislany.htmlNemesné Béda Csilla saját kislányának történetét osztotta meg a napokban a Facebookon. A kétéves csöppség kezét pirosas foltok, pöttyök borítják egy vele született rendellenesség miatt. Ám sokan, az ismeretek hiányában ragályos kiütésnek vélik, pedig teljesen másról van szó! Dr. LifeThinkstockA rákos Shannen Doherty hosszú hajat szeretnehttp://www.life.hu/drlife/20170612-shannen-doherty-hosszu-hajat-szeretne.htmlShannen Doherty régóta küzd a gyilkos kórral, természetesen a kemoterápia alatt kihullott haja a legkisebb problémája volt egy darabig. A színésznő ma már jobban van, így egyre többet gondol a hosszú hajára is. Dr. LifeAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.