Elképesztő: ezt látta a klinikai halál állapotában Oszter Sándor

Forrás: MTI/Zih Zsolt -
klinikai halál emlék kórház Oszter Sándor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Halálközeli élményéről vallott Oszter Sándor, akit 23 évesen egy súlyos májfertőzés következtében szállítottak kórházba.

Másfél éve húzódik Oszter Sándor vesztegetési ügye, aki akár 4 év börtönbüntetést is kaphat, ha a vádak igaznak bizonyulnak. A színész, aki továbbra is ártatlannak vallja magát, a Lokálnak ezúttal egy régi történetet elevenített fel. Csupán 23 éves volt, amikor egy forgatáson súlyos májfertőzést kapott. Most elárulta, kétszer is összeomlott a keringése, leállt a szíve és néhány percig a klinikai halál állapotában volt. Halálközeli élményéről részleteket is elárult.

Fel akartam kiáltani, hogy „meghalok", de már nem jött ki hang a torkomon. Erre egy furcsán kellemes emlékként tekintek. Elszálltam ugyanis egy fényes folyosón, és boldog voltam, majd egyre kisebbnek éreztem a testem, de egyre nagyobb melegség öntött el. Fényforrás lettem, ami egy nagyobb fény felé haladt, és végül egyesültem vele. A tudatom megmaradt, csak a testem tűnt el, és rettenetesen jól éreztem magam" – mesélte a színész a lapnak.

Oszter Sándor a klinikai halál állapotáról mesélt Forrás: MTI/Zih Zsolt
Újra összejött feleségével a Hip Hop Boyz énekese, O. G. Duckhttp://www.life.hu/sztarok/20180115-ujra-osszejott-felesegevel-a-hip-hop-boyz-enekese-o-g-duck.htmlJelenleg testépítőként dolgozik a Hip Hop Boyz egykori énekese, Kalocsai Krisztián, aki ezúttal Joshi Bharatnak vallott magánéletéről. TV + Sztárok--Jövőre érkezhet Mádai Vivien második gyermekehttp://www.life.hu/sztarok/20180115-jovore-erkezhet-madai-vivienek-masodik-gyermeke.htmlHamarosan érkezik a második baba Mádai Vivien családjába – legalábbis ezt jövendölte egy jósnő a csinos műsorvezetőnek. TV + Sztárok--Liz Hurley ismét megvillantotta bomba alakját - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180115-liz-hurley-ismet-megvillantotta-bomba-alakjat-foto.htmlIsmét megvillantotta bomba testét Elizabeth Hurley: 52 évesen, édesanyaként is elképesztően jól néz ki. TV + Sztárok--14 évvel ezelőtti fotót posztolt magáról Risztov Évahttp://www.life.hu/sztarok/20180115-14-evvel-ezelotti-fotot-posztolt-magarol-risztov-eva-szoke.html14 éve készült Risztov Éváról az a fotó, amit nemrég posztolt közösségi oldalára. Szinte rá sem ismerni: a plakáton szőke fürtökkel látható. TV + SztárokMTIOtthonából posztolt lenyűgöző videót Szandihttp://www.life.hu/sztarok/20180115-otthonabol-posztolt-videot-szandi.htmlCsodaszép videót posztolt erkélyéről Szandi, a videón az látszik, hogyan borította be a hó a környező tájat. TV + SztárokOrigoValóban a testvére volt Schütz Ila? Dolly most tiszta vizet öntött a pohárbahttp://www.life.hu/sztarok/20180115-valoban-a-testvere-volt-schutz-ila-dolly-most-tiszta-vizet-ontott-a-poharba.htmlKiderült végre az igazság: Dolly hosszú idő után megtörte a csendet és elárulta, Schütz Ila valóban a testvére volt vagy sem. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.