Caramel felesége közzétette kislányuk, Szofi első műtét utáni képét

"Forrás: Instagram " -
Caramel leukémia kislány beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Caramel és felesége, Szilvi kedden jelentették be a sajnálatos hírt, miszerint kislányuk, Szofi leukémiás. A kicsit szerdán operálták, és a szülők már közzé is tették az első műtét utáni képet.

Borzasztóan szomorú hírt jelentett be Caramel és felesége kedden: kislányuk, Szofi leukémiás. Leszögezték, nem akarták titkolni gyermekük betegségét, hiszen most mindent annak vetnek alá, hogy Szofi melőbb meggyógyuljon. A kicsi lányt szerdán már meg is műtötték, egy úgynevezett Port-katétert ültettek a kislány bőre alá, melyet azoknál a betegeknél szoktak alkalmazni, akik kemoterápián vagy gyakori vértranszfúzión esnek át.

Caremelék ezzel a képpel jelentették be, Szofi leukémiás "Forrás: Instagram "

Szilvi ma tette közzé az első fotót a kislányukról a beavatkozás után, úgy tűnik, Szofi nagyon jól viselte a műtétet, és reméljük a következő megpróbáltatásokat is hasonlóan fogja. Szorítunk a gyógyulásáért.

Szilvi közzétette Szofi első műtét utáni képét Forrás: Insatgram/Szilágyi Szilvi
Háromhavonta műteni kell Tóth Verát, hogy tökéletes formába kerüljönhttp://www.life.hu/drlife/20180419-haromhavonta-muteni-kell-toth-verat-hogy-tokeletes-formaba-keruljon.html2016 tavaszán végezték el Tóth Verán a gyomor-bypass műtétet, ami után több mint 40 kilónyi súlyfelesleget adott le. Hogy teste idomulni tudjon ehhez a hatalmas mennyiséghez, folyamatosan plasztikai sebész kése alá kell feküdnie.Dr. Life--Andor Éva betegsége után újra edz, de az étkezésre mindig odafigyelhttp://www.life.hu/drlife/20180417-andor-eva-betegsege-utan-ujra-edz-de-az-etkezesre-mindig-odafigyel.htmlAz influenza után pajzsmirigygyulladással kellett szembenéznie Andor Éva műsorvezetőnek, orvosai két hónapra eltiltották a mozgástól. Most azonban, hogy meggyógyult, újra kocog, szeretné formába hozni magát. Dr. LifeOrigoTovább romlott a rákos Terry Black állapotahttp://www.life.hu/drlife/20180418-tovabb-romlott-a-rakos-terry-black-allapota-gyenge-es-rosszul-van.htmlTerry Black kétszer küzdött meg a mellrákkal, egyszer a végbélrákkal és egyszer a tüdőrákkal. Most úgy érzi, már nincs sok hátra. Olyannyira rosszabbodott a helyzete, hogy ismét vissza kellett mennie a kórházba. Legyengült, folyamatos rosszullétek gyötrik.Dr. Life--Boros Lajos szívműtétjére májusban kerül sorhttp://www.life.hu/drlife/20180418-boros-lajos-szivmutetjere-majusban-kerul-sor-operacio.htmlKiderült: májusban műtik Boros Lajost. A rádiós állítása szerint nem fél az operációtól. Dr. LifeOrigoMásodjára is átesett az arcátültetésen Jarome Hamon: fotóhttp://www.life.hu/drlife/20180418-masodjara-is-atesett-az-arcatultetesen-jarome-hamon-foto.html2010 után immár másodjára kapott új arcot Jerome Hamon. A férfi a műtét után is jól érzi magát. Dr. Life--Rejtélyes betegséggel küzd a Jóban Rosszban egykori sztárja, Volosinovszki Györgyhttp://www.life.hu/drlife/20180418-rejtelyes-betegseggel-kuzd-a-joban-rosszban-egykori-sztarja-volosinovszki-gyorgy.htmlRejtélyes betegséggel küzd a korábban a Jóban Rosszban Ádámját alakító Volosinovszki György. Az utóbbi években orvosról orvosra járt, de egyelőre senki nem tudta megállapítani, pontosan mi a baja. A fiatal színész most a Facebookon kért segítséget. Dr. LifeOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.