Imádkoznak rajongói Sas Józsefért

Forrás: Wikipédia -
betegség Sas József ima humorista
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sas József nagyon legyengült, az idén már biztosan nem áll színpadra. Rajongói imádkoznak érte.

Mint arról már beszámoltunk, Sas József bejelentette, idén már nem áll többet színpadra. A humorista nincs jól, a Bors azt írja, annyira legyengült, hogy az otthonát sem tudja elhagyni.

Rajongói nem tehetnek mást, mint reménykednek a gyógyulásban és imádkoznak.

Aggódva figyelünk minden kis híradást a művész úr egészségi állapotáról. Jó lenne, ha január 3-át, Sas Józsi nyolcvanadik születésnapját önfeledt ünnepléssel tölthetné ő és valamennyi rajongója egyaránt, mert sokan vagyunk ám! A vallásos Sas Józsi-rajongóktól imát kérnék, a többiektől drukkolást, az orvosoktól és a diagnosztikai háttértől pedig nagy-nagy odafigyelést, mert nem akárkinek az élete van a kezükben. A közönség visszavárja nagy kedvencét" – nyilatkozta a Sasfészek nevű Facebook-csoport vezetője, Papp Andrea.

Sas József nincs jól Forrás: Wikipédia
ValóVilág 9: VV Csoki Reni és Ginu ágya között mászkál éjszakahttp://www.life.hu/sztarok/20181114-vv-csoki-reni-es-ginu-agya-kozott-maszkal-ejszaka.htmlVV Csoki nem tudja eldönteni, kihez is vonzódik inkább: Reni és Ginu ágya között mászkált éjszaka. TV + SztárokOrigoVálásáról vallott Szabó Győző: ezen ment el a házasságahttp://www.life.hu/sztarok/20181114-valasarol-vallott-szabo-gyozo-ezen-ment-el-a-hazassaga.htmlSzabó Győző a Petőfi Rádió Talpra magyar! című műsorában vallot arról, miért ment tönkre az első házassága. TV + SztárokOrigoValóVilág 9: idősebb nőket elégített ki pénzért VV Radicshttp://www.life.hu/sztarok/20181114-valovilag-9-idosebb-noket-elegitett-ki-penzert-vv-radics.htmlVV Radics hangosan hirdeti a szabad szexuális beállítottságát, és állítása szerint több mint 100 nővel lefeküdt már. Egyikükkel azonban hosszabb ideig is együtt volt. TV + SztárokOrigoMazsi elmondta a véleményét Berki A legbátrabb párosban tanúsított viselkedésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181113-mazsi-elmondta-velemenyet-berki-a-legbatrabb-parosban-tanusitott-viselkedeserol.htmlBerki Krisztián szerelmével, Mazsival végeztette el a munka nagy részét A legbátrabb páros második évadának első feladatában. Majka teljesen kiakadt, most Mazsi is elmondta a véleményét. TV + SztárokOrigoCicciolinának meggyűlt a baja a libával a Konyhafőnök VIP-benhttp://www.life.hu/sztarok/20181113-cicciolinanak-meggyult-a-baja-a-libaval-a-konyhafonok-vipban.htmlKönnyen félreérthető, kétértelmű megjegyzéseket tett a Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában Fördős Zé és Cicciolina. TV + Sztárok--Szabálymódosítás az X-Faktorban: az első adásban négyen esnek kihttp://www.life.hu/sztarok/20181113-szabalymodositas-az-xfaktorban-az-elso-adasban-negyen-esnek-ki.htmlÚj szabályokkal folytatódik az X-Faktor legújabb évada. Kiderült, hogy az első adásban egyből négy versenyzőnek kell majd távoznia. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.