Súlyos allergiás roham miatt került kórházba a BBC riportere

riporter ételallergia rák BBC
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lee Mckenzie, a BBC Forma-1 tudósítója munkájából adódóan hozzá van szokva az izgalmakhoz, de arra azért ő sem számított, hogy egy heves allergiás roham miatt kórházi ápolásra fog szorulni, miután a 2007-es Monacói Nagydíj közvetítése után egy étteremben rákot evett.

A 34 éves McKenzie soha semmilyen ételre nem volt korábban allergiás, vagy legalábbis nem tudott róla. "Valójában soha nem szerettem a tengeri ételeket, utoljára valamikor 14 éves korom körül ettem kagylót és rákot, de nem emlékszem, hogy bármi probléma lett volna belőle" - mondta a tévés riporter. Monacóban járva azonban elcsábult az elegáns éttermek ajánlatait látva, és egy nap kétszer is királyrákot rendelt.

"Az este folyamán elkezdett viszketni a karom és a csuklóm, de mivel alapvetően sok mindenre allergiás és szénanáthás vagyok, ezért nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az esetnek. Tíz perccel később azonban minden megváltozott. Szédülni kezdtem, alig bírtam beszélni, és nem éreztem az arcom és az ajkaimat. Teljesen elzsibbadt az arcom, mint mikor érzéstelenítő injekciót kapunk a fogorvosnál" - emlékezett vissza az öt évvel ezelőtti esetre Lee McKenzie.

leemckenzie.com
leemckenzie.com

Az ételallergia az immunrendszer érzékenységét jelenti, bizonyos anyagokra, ételekre. Az ételallergia nem egyenlő az úgynevezett intoleranciával, sok esetben azonban nem könnyű őket megkülönböztetni, ez viszont komoly problémákhoz is vezethet. Míg az intolerancia csak kellemetlen tüneteket okoz, az ételallergia akár halálos is lehet.

Az anafilaxia az allergia súlyos megjelenési formája. Életveszélyes tünetekkel jár, tehát azonnal orvoshoz kell fordulni, amint a következőket észleljük: a légutak összeszűkülnek, a hörgők, illetve hörgőcskék összehúzódnak, nehézzé válik a légzés, csökken a vérnyomás, ennek következtében gyengeség, szédülés léphet fel, felgyorsul a pulzus és végül bekövetkezhet eszméletvesztés vagy akár halál is.

Az erős allergiás reakciót követően Lee és barátnője, Rebecca azonnal hívták a mentőket, azonban nem tudták sem franciául, sem olaszul elmondani a történteket a mentősöknek, ezért felhívták Nelson Piquet-t, a brazil versenyzőt, aki velük volt az étteremben, hogy mondja el a történteket a mentőknek. "De sajnos Piquet sem emlékezett franciául a királyrák nevére, ezért úgy írta körül, hogy narancssárga, félhold alakú herkentyűt ettem, aminek feje és lábai vannak. Szerencsére a mentősök így is megértették, hogy miről van szó, és azonnal a helyszínre siettek" - mesélte McKenzie. A kórházba szállítást követően a riporter azonnal erős szteroidkezelést kapott, és néhány napi megfigyelés után elhagyhatta a kórházat.

Szédülés, hányinger, depresszió - A tejallergia idegrendszeri tüneteket is okozhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120417-szedules-hanyinger-depresszio-a-tejallergia-idegrendszeri-tuneteket-is-okoz.htmlAnyósallergia - létezik, de nem a mama az igazi okhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111220-anyosallergia-letezik-de-nem-a-mama-az-igazi-ok.htmlAmikor a vásárlás rémálom - a nő, aki allergiás a pénzrehttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20111007-amikor-a-vasarlas-remalom-a-no-aki-allergias-a.html5 lelki ok, ami parlagfű-allergiát okozhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110829-parlagfu-allergia-lelki-okai.htmlMeruk Marcell: "Bevállalok olyan dolgokat, amiket a többiek nem"http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120521-botranyba-fulladt-a-y-diagnozis-3-reszenek-forgatasa.htmlOlivia, a vér nélkül született kislányhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120515-ver-nelkul-szuletett-olivia-egy-kislany-nagybritanniaban.htmlDr. Héczey: "Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a chipstől hízol el"http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120517-dr-heczey-tevedsz-ha-azt-hiszed-hogy-a-chipstol-hizol.htmlDr. Csernus Imre: Videojáték-függés felnőttkorbanhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120517-dr-csernus-videojatek-fugges-felnott-korban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.