immunrendszer fejfájás fehérvérsejtek fáradékonyság vérvétel széklet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tévhit, hogy vérvételre csak akkor érdemes menni, ha az orvos mindenképpen beutal. Sok betegséget ki lehet szűrni vagy meg lehet előzni azzal, ha évente megnézetjük a vérképünket. Vannak azonban emellett olyan tünetek, melyekkel jobb azonnal a háziorvoshoz és a laborba menni.

Mire jó a vérvétel?

A vér szervezetünknek nemcsak elengedhetetlen része, hanem kiváló jelzőrendszer is: ha megbetegszünk, a vérünk is megváltozik. Ha a fehérjeszámunk lecsökkent, az az immunrendszerünk "meghibásodását" mutatja, ha a számuk túl magas, az gyulladásra utalhat. Egyes kórokozókat, parazitákat is ki lehet mutatni a vérünkből speciális festékekkel. A hormonok, enzimek és sók vizsgálata által pedig a máj, a vesék és hormonrendszerünk működéséről kapunk képet. A különböző kórokozók vagy daganatsejtek ellen termelt antitestek kimutatása segít megállapítani, hogy lappangó fertőzéssel vagy rákkal van-e dolgunk. A vér süllyedésének vizsgálatakor kiderülhet, van-e gyulladás a testünkben, és még sorolhatnánk.

Thinkstock
Thinkstock

Nem minden kóros elváltozást veszünk észre magunkon azonnal, és a komoly betegségek sem lengetnek zászlókat, hogy felfigyeljünk rájuk. Az alábbi tünetek esetén érdemes megnézetni a vérképünket, hogy ha van valami baj, idejében elcsípjük.

Kóros fáradékonyság, sápadtság

Sokféle betegség vagy hiányállapot jele lehet az, ha állandóan gyengének érezzük magunkat. Tavasszal ez egy bizonyos mértékig ugyan természetes állapot, hiszen a vitaminraktárak a hosszú tél után üresen tátonganak, de egy ponton túl érdemes kivizsgálásra menni. Fáradtnak legtöbben a vashiány miatt érzik magukat, ennek jele lehet a sápadt bőr is, ezt a problémát még viszonylag könnyen lehet rendezni. Gyengének, megterheltnek viszont nem csak vashiány miatt érezhetjük magunkat, így egy vérvétel mindenképpen indokolt.

Fejfájás

A frontátvonuláskor vagy hormonális változásoknál jelentkező fejfájás vagy akár migrén még természetesnek tekinthető, az állandósult fejgörcs azonban már alapos ok a vérvételre. Lehet, hogy csak az álmatlanság vagy a stressz okozza, de lehet a háttérben akár egy kezdődő stroke is - pláne ha a tünetek szédüléssel, hányingerrel, beszédzavarral járnak. Vércukor- és vérnyomásproblémákat is jelezhet a makacs felfájás, így mindenképpen megér egy kivizsgálást.

Fülzúgás

A magas vérnyomás egyik leggyakoribb tünete a fülzúgás, melyet a legtöbben nem vesznek komolyan. A vérnyomás megméréséhez nem szükséges vért venni, viszont a vérvétellel tisztázhatók egyéb elváltozások is, melyet a néma gyilkos okoz. Egy állandósult középfülgyulladás is okozhat fülzúgást, ekkor is érdemes a fülészeten kívül a labort is felkeresni. Ásványianyag- és vitaminhiány tünete is lehet az állandó zúgás, a vérvétel ezeket is tisztázni tudja.

Látászavarok

Homályos vagy furcsa látás cukorbetegségnél gyakran fordul elő, így ha ilyet tapasztalunk, irány a labor, a vérvétel a vércukorszintünket is képes meghatározni. A vérnyomás ingadozása is megzavarhatja a látást, a magas vérnyomás- és vércukorszint együtt pedig hajlamosabbá tehet agyi és szívkatasztrófákra, így a vérvételt nem szabad kihagyni. A látászavar emellett a szklerózis multiplex és agyi keringési zavar jele is lehet.

Túl bő menstruációs vérzés

A rendellenes erős vagy gyakori menstruáció könnyen okozhat vérszegénységet, mely fáradékonysággal, szédüléssel, sápadtsággal jár. A nagy vérzés miatt a vérképünk többi értéke is rosszabb lehet, így ilyenkor még egy kis vérveszteséget el kell viselni, hogy az orvos tisztán lássa állapotunkat, és a megfelelő utánpótlást állítsa be. A túl bő vérzés mögött húzódó hormonális zavarokat is könnyű kimutatni a vérvétel segítségével.

Szédülés, ájulás

Sokan éppen a tű látványától vagy a reggeli alacsony vércukorszinttől ájulnak el vérvétel közben. Aki ilyen próbatételek nélkül is szédül, esetleg el is ájul, az mindenképpen menjen kivizsgálásra. Sokféle betegség vagy állapot tünete lehet ugyanis, a terhességtől a vérszegénységen át a túlzott mesterséges vitamin fogyasztásáig, de komolyabb bajokat is jelezhet.

Thinkstock
Thinkstock

Véres vizelet vagy széklet

Ezek elég ijesztő tünetek ahhoz, hogy a legtöbben orvoshoz rohanjanak vele, de a labort sem szabad kihagyni. A véres vizelet általában húgyúti fertőzést jelez, ilyenkor a vérvétel mellett vizeletvizsgálatot is végeznek. A véres széklet már sokféle problémát jelenthet, az egyszerű aranyértől a vastagbélrákig, így a vérvizsgálat nagyon fontos része a kivizsgálásnak.

Mit tehetünk a gyors és hatékony vérvételért?

Ha nem akarunk kék foltokkal és egy rossz élménnyel távozni a laborból, akkor először is fogyasszunk elegendő folyadékot. Ennek hiányában a vénánk nem lesz könnyen látható, és a vér is besűrűsödik, ami tovább nehezíti az asszisztens dolgát. A vérvételre éhgyomorral kötelező érkezni, de ez nem jelenti azt, hogy utána sem szabad enni: alacsony vérnyomással vagy vércukorszinttel küzdők külön készüljenek elegendő étellel-itallal a vizsgálat utáni időszakra, az ájulást elkerülendő. Utóbbi persze vérvétel közben is előfordulhat az arra érzékenyeknél, ilyenkor jobb előre szólni, hogy fekvő helyzetben vegyék le a vért.

Sikertörténet: "Utáltam magam és meg akartam halni" - Judit 35 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/sikersztorik/20120530-sikertortenet-utaltam-magam-es-meg-akartam-halni-judit-35.htmlFocilabda nagyságú daganatot távolítottak el egy kínai férfi arcáról (18+)http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120522-focilabda-nagysagu-daganatot-tavolitottak-el-egy-kinai-ferfi-arcarol.htmlCsúnyák, mégis szépnek látják magukat - Anorexiás kamaszokhttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20120523-csunyak-megis-szepnek-latjak-magukat-anorexias-kamaszok.htmlLehet, hogy nem is rossz az a gyerek - Csak nem hallhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120522-lehet-hogy-nem-is-rossz-az-a-gyerek-csak.htmlEleged van a menstruációból? Így felejtheted el hónapokig!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120522-eleged-van-a-menstruaciobol-igy-felejtheted-el-honapokig.htmlIdegkárosodást okozhat a szűk farmerhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120525-idegkarosodast-okozhat-a-szuk-farmer.htmlTanuld meg! Így kell újraéleszteni a kihunyt szexuális vágyathttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20120522-tanuld-meg-igy-kell-ujraeleszteni-a-kihunyt-szexualis-vagyat.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.