petefészekrák betegség PCOS meddőség cukorbetegség egészség petefészek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A PCOS mozaikszó, melynek jelentése: policisztás ovárium (petefészek) szindróma. Ugyan az elnevezés csak a petefészket jelöli, valójában egy rendkívül bonyolult betegség, amely a test több szervét is érintheti. A hétfői hétindító értekezlet alatt Facebook-oldalunkon ajánlhattatok témákat feldolgozásra. Sok szuper ötletet kaptunk, végül erre esett a választásunk.

Alapvetően hormonális betegségről van szó, amelyre a férfi nemi hormon, az androgén túlsúlya jellemző. Bár a férfi nemi hormon egészséges esetben is jelen van a női szervezetben, túlzott mennyisége sok kellemetlen tünetet idéz elő. Hazánkban a nők körülbelül 10 százaléka érintett a betegségben.

Mitől nő a nő?

Az első, és mivel nőkről van szó, szívfájdítóan kellemetlen tünet a szőrnövekedés, mint súlyos esztétikai probléma, amely nemcsak a végtagokon, de a mellkason és az arcon is jelentkezhet. Ennek ellentétje is megtörténhet azonban, vagyis a beteg azt tapasztalja, hogy hullani kezd a haja, és kialakul egy kifejezetten erre a betegségre jellemző „férfias” kopaszodás. Két másik kiemelkedő tünet az elzsírosodott, pattanásos bőr és az elhízás.

Forrás: Thinkstock

Az esztétikai elváltozás azonban csak az egyik jellemzője a PCOS-nek. Az ebben a betegségben szenvedő nők súlyos menstruációs gondokkal néznek szembe. Ha van is menstruációjuk (sokszor egyáltalán nincs), akkor a vérzés ritkább, rendszertelenebb.

A meddőség melegágya

A petefészek-elváltozás során a betegség egy vastag kéregszerű bevonatot hoz létre a petefészken (vagy petefészkeken) és a kéreg az, amely megakadályozza az érett pete kilökődését, vagyis a tüszőrepedést. A meg nem repedt tüszők maradványaiból alakulnak aztán ki a jellegzetes képet adó ciszták.

Cukorbetegséget is okozhat

Azt, hogy az emberi szervezetre milyen mértékben van hatással a hormonháztartás egészséges működése, a PCOS tökéletes példa, hiszen a feljebb említett problémákon túl az anyagcsere „kisiklását” is eredményezheti az alapbetegség. Befolyásolja az inzulinszintet (cukorbetegség alakulhat ki), illetve az ösztrogénszintet is, amely folyamatosan magas lesz, így hosszú távon hajlamosíthat a méh és az emlőrák kialakulására.

A PCOS kezelése

A tünetek alapján derül ki, ha valaki ezzel a betegséggel küzd, bár a tünetek széles skálán való megjelenése miatt nem annyira könnyű a gyors diagnózis felállítása. Az alapbetegséget ma még ugyan nem tudják gyógyítani, minden tünetre akad ma már meglehetősen hatékony gyógykezelés. Ma a policisztás petefészek szindrómát a reproduktív korú nők fő meddőségi okának tekinti az egészségügy. A korai felismerésnek hatalmas szerepe van abban, hogy a társult betegségek ne tudjanak elhatalmasodni a szervezeten. Rendkívül fontos a táplálkozás és a mozgás, valamint a tartós stresszt feldolgozó technikák elsajátítása a tünetek legyőzésében.

Forrás: Thinkstock

Zavarba jött hormonok?

Nem lehet megkerülni a szindróma kialakulása mentén a lelki okokat sem. Ma már (ismét) nem titok, hogy minden betegség hátterében fellehető olyan lelki tényező, elakadás vagy zavar, amely testi szinten nyilvánul meg.

Mit mond a szakértő?

Gazdag Enikő pszichológus, a Life.hu szakértője szerint a PCOS tipikusan a nőiességgel kapcsolatos zavarról szólhat. A lány-anya kapcsolatról, vagy a beteg női énképéről, esetleg az anyaság megélésének zavaráról, attól, hogy fél anyává válni (hogy miért, az persze lehet olyan gyerekkori sérülés, amire már nem is emlékszik).
Más felvetések a petefészken kialakuló kérget, a petesejtek „bennragadását” az elengedéssel kapcsolatos problémaként azonosítják. Esetleg a lehetséges várandósság, a baba helyett a szervezet cisztát "termel". A női beteg olyan jellegű elakadásokat cipel magával, olyan terheket, amit képtelen elengedni, másrészről valamilyen szeretett személy elvesztése miatt a szervezet ezzel a makacs ragaszkodással válaszol a fájdalomra és a veszteségre.
Ismét mások a nemi szerepek megváltozása mentén ragadják meg a lelki okokat, és állítják, ebben a felborult világban a túl sok férfias terhet cipelő női szervezet így fejezi ki tiltakozását.
Agyérgörcs - így segíts, hogy életben maradjon a beteghttp://www.life.hu/drlife/20140423-agyergorcs-igy-segits-hog-yeletben-maradjon-a-stroke-jelei-es-a-segitsegnyujtas-modja.htmlA stroke, az agyi infarktus - vagy más néven szélütés - a felelős minden harmadik halálesetért, ez a harmadik leggyakoribb halálok szerte a világon. Ahogy beszámoltunk erről délelőtti cikkünkben, a jelenleg kórházban ápolt Bódi Margónál is stroke-ot állapítottak meg.Dr. LifeOrigoSzeretnéd átélni a boldogság perceit? Ezt edd, ezt tedd érte!http://www.life.hu/drlife/20140416-a-boldogsag-eloidezheto-ime-nehany-dopamines-endorfintermelo-etel-es-tett.htmlNem kell megvárni, hogy a boldogság magától besétáljon a hétköznapjaidba. Íme néhány trükk, amivel magadhoz ragadhatod a kezdeményezést. Tarts végre egy boldogságnapot az életedben!Dr. Life--Felszívódási zavarok – ezért nem fejlődik a gyereked?http://www.life.hu/drlife/20140305-a-felszivodasi-zavarok-sulyos-betegsegeket-okozhatnak.htmlMinden szülő számára ijesztő lehet, amikor a leggondosabb táplálás ellenére is elmarad a kicsi fejlődése a kortársaitól. Amikor örökké nyűgös, örökké sír, szemlátomást „nem boldog”, és nem kiegyensúlyozott. Lehet, hogy felszívódási zavarokkal küzd a babád?Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.