Szomjas vagy, csak nem tudsz róla?

Forrás: Thinkstock -
betegség folyadékigény Benke Rita szomjúság hidratálás egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még a csapból is ez folyik: igyál sokat! Rendben, tisztában vagyunk azzal, hogy inni kell, na de mennyit? Minimum két litert folyassunk le a torkunkon, vagy a duplája is jöhet? A Life.hu a "kötelező folyadékfogyasztás" mennyiségét derítette ki szakértője, Benke Rita természetgyógyász segítségével.

Én nem érzek szomjúságot!

Anna, aki 43 éves és kozmetikusként dolgozik, arról számolt be a Life.hu-nak, hogy sosem érez, vagy csak nagyon ritkán - extrém hőségben vagy hatalmas fizikai megterhelés mellett - szomjúságot. Az ő szervezete vagy nem jelzi időben, hogy pótolni kellene a folyadékot, vagy számára a napi két tejeskávé, illetve az élelmiszerekkel (levessel, gyümölccsel, zöldségfélével) bevitt plusz folyadék elegendő. Anna beszámolója alapján eredtünk a kérdés nyomába, hiszen rengeteg tévhit él a szükséges mennyiséggel kapcsolatban, illetve, ahogy közeledik a nyár, érdekes lehet mindenki számára, hogy mennyit is kell valójában inni. És különben is, tényleg bűnt követ el a szervezete ellen az, aki naponta egy pohár vízzel beéri?

Szakértőnk, Benke Rita természetgyógyász szerint, amikor nincs elegendő folyadék a szervezetünkben, akkor minden életfolyamatunk rossz hatásfokkal zajlik. Az interjúalany hölgynek, Annának, kozmetikusként különösen sokat kell tudnia arról, hogy a bőr milyen sokat szenved a vízhiánytól, hiszen ez a legtávolabbi, legkülsőbb szervünk, ezért itt azonnal megjelennek a problémák. A száraz könyök, térd vagy az alsó lábszár bőrének szárazsága már jelzi, hogy rossz úton járunk. A következő jel a haj és körmök állapota. Azért a bőr, a haj, a körmök jeleznek először, mert a szervezet szempontjából ezek a periférikus területek, hiszen nem vonhatja el a létfontosságú belső szervektől a vizet, hanem innen pótol egy csökkentett működéssel.

Lustábban fut a vér... és elmaradna a kéj

A víz elengedhetetlen szervezetünk működéséhez. Alapvető építőelemünk, hiszen testünk 45-75 százaléka víz. Csak pár adat: az agy 85, a tüdő és a vese 80, a vér 79%-a víz, de még a fogaink is tartalmaznak körülbelül 10% vizet. Víz nélkül nem léteznénk, és testünk biokémiai folyamatai sem működnének. Víz kell a hőszabályozáshoz, a keringéshez, a agyműködéshez, a veseműködéshez és tiszta sor, a szexhez is. Igen, nem lenne gyönyör, ha nem lenne megfelelő mennyiségű folyadék a szervezetben a szexuális folyamatok levezényléséhez.

Forrás: Thinkstock

Mennyi az ideális?

Rengeteg tévhit él a napi folyadékfogyasztás mennyiségét illetően. Ahány cikk, szinte annyi vélemény, és ugyan azokat most nem áll szándékunkban mind felsorolni, a lényeg, hogy a napi egy, másfél, három, négy, sőt öt liter is felbukkan, mint kötelező vagy ajánlott mennyiség. Akad, aki szerint a szükséges mennyiségbe beleszámít az egyéb módon szervezetbe juttatott folyadék (leves, főzelék, zöldség, gyümölcs), mások szerint a szükséges folyadék mennyiségét nettó módon kell értelmezni. Amiben szinte mindenki egyetért, az az, hogy a bevitt folyadék, ha lehet, tiszta (tisztított) víz legyen. Csapvíz vagy szénsavmentes ásványvíz, esetleg cukormentes tea. Az alkohol és a nem 100%-os gyümölcslé nem lehet jó választás, vagyis a kánikulában se akarja senki jéghideg sörrel vagy csábító koktélokkal pótolni a veszteséget. Sőt! Az alkohol és a koffein (kávé) vizet von el a szervezettől.

Mindenkinek más a vízigénye

A közkeletű vélemény az, hogy inni akkor kell, ha szomjasak vagyunk. Ez a kijelentés azonban nem állja meg a helyét. Elsősorban azért sem, mert a szomjúság érzete nem azonnal jelentkezik, és a szervezet már szomjazik egy ideje, amíg végre a "torokban" kiszáradással jelzi, hogy inni kellene. Általános mennyiséget azonban nem lehet feltétlenül meghatározni, hiszen számos tényező befolyásolja, hogy adott napon mennyi folyadékra van a szervezetnek szüksége. Befolyásolja az illető életkora, testalkata (testsúly) és életmódja is. Mennyit mozog, hogyan táplálkozik, milyen az aktuális egészségi állapota. De még az évszak, az időjárás is beleszólhat abba, hogy azon a napon mennyi vizet igényel a szervezet. Hőségben, vagy ha stressz éri az illetőt, nagy fizikai megpróbáltatások során nyilván több folyadékot kér, mint máskor. Ahogy eltérő mennyiségre van szükség, ha valaki egy légkondis irodában ücsörög, vagy éppen buszra vár a rekkenő hőségben. Mindenkinek más a vízigénye.

A Life.hu szakértője szerint sokaknál valóban nem jelenik meg időben a szomjúság érzése, különösen igaz ez az idősebb korosztályra. Ám akadnak szemmel látható jelek: amikor szomjazunk, a kézfejünkön összecsípett, majd elengedett bőr lassan veszi fel eredeti helyzetét. Amikor elegendő bennünk a folyadék, a kézfej bőre azonnal, rugalmasan terül szét ismét. Igaz ez a felkaron a tricepsz bőrére is, amely szomjúság esetén szinte integet.

A hozzáértők szerint 1,5-3,5 liter/nap az elegendő mennyiség. Ám, ahogy feljebb már jeleztük, függ ez testalkattól, végzett tevékenységtől, időjárástól, valamint az évszaktól is.
Aki nem szomjas, (de tudja magáról, hogy nem iszik elegendő mennyiséget), annak rá kell vennie magát a rendszeres folyadékpótlásra.
Állítsa be például a telefonján az "ivásidőt", és óránként, másfél óránként igyon legalább 2 dl folyadékot. Tegye kedvessé az ínye számára akár citrommal, borsmentalevéllel a folyadékot, mert így könnyebben fog csúszni a nedű.
Sokan azért nem isznak, mert napközben gondot jelent a mosdóhasználat (nincs a közelben, utazik, vagy nem hagyhatja el a munkaterepet). A természetgyógyász szerint ez sem lehet kifogás: igyon akkor, amikor tudja, hogy hamarosan olyan helyre érkezik, ahol megoldhatja ezt a problémát.

Szoptatási ABC - Így etesd a babádathttp://www.life.hu/drlife/20140508-az-anyatejes-taplalas-kiemelkedoen-fontos-a-gyerekek-kesobi-egeszsege-szempontjabl-is.htmlAz első hónapokban meghatározó belső folyamatok történnek az újszülöttek testében – ha ekkor odafigyelsz a megfelelő táplálásra, sokat tehetsz gyermeked egészsége érdekében. Dr. LifeOrigoSzívgyilkos szokások - így teszed tönkre a szíved!http://www.life.hu/drlife/20140513-eletmodunk-alapvetoen-befolyasolja-keringesunket-es-szivuk-allapotat.html7 merénylet, amit te követhetsz el a keringésed és a szíved ellen!Dr. Life--4 hatékony természetes megoldás menstruációs görcsökrehttp://www.life.hu/drlife/20140508-gyogyszerek-helyett-ilyen-modszerekkel-csillapithatod-menstruacios-fajdalmaidat.htmlMielőtt automatikusan a görcsoldó gyógyszereid után nyúlnál, próbálj ki néhány igazán gyengéd, de annál megbízhatóbb módszert menstruációs fájdalmaid enyhítésére.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.