Megszólalt Bianchi édesapja

Forrás: AFP/Patrik Stollarz -
agysérülés Japán Nagydíj Forma-1 baleset Jules Bianchi apa kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, október 5-én, a Japán Nagydíjon súlyos baleset érte a Forma-1-versenyzőt, Jules Bianchit. A sportolót eszméletlen állapotban, súlyos fejsérülésekkel vitték kórházba és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Bianchi állapota stabil, de válságos - kiterjedt agysérülést szenvedett -, derült ki a család közleményéből. Most a francia Nice-Matin című lapnak Philippe Bianchi, Jules édesapja nyilatkozott. 

A férfi közvetlenül a vasárnapi baleset után repülte át a világot, és azóta is fia mellett vannak nejével és már a két testvér, Tom és Melanie is ott van Jokkaicsiben - írja a francia lap nyomán a telesport.hu.

Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Az édesapa arról beszélt, hogy fia a legjobb kezekben van és hozzátette, nincs észrevehető változás Jules állapotába. "Harcol, ahogy mindig is tette. Mint a versenyeken. Erős” - mondta.

„Nem akarom látni a videót. Nehéz versenybalesetként beszélnem erről. Számomra ez inkább közlekedési baleset volt. Hogy mi történik most, arról majd a későbbiekben beszélek” – fogalmazott Philippe Bianchi, amikor a balesetről kérdezték.

Közleményt adott ki Bianchi családjahttp://www.life.hu/drlife/20141007-jules-bianchi-csaladja-kozlemenyt-adott-ki-a-japan-nagydijon-balesetet-szenvedett-pilota-kritikus-de.htmlCsaládja keddi közlése szerint továbbra is kritikus, de stabil az állapota Jules Bianchinak, a Marussia Forma-1-es csapat francia pilótájának, aki autójával egy mentést végző darunak ütközött, és súlyos fejsérüléseket szenvedett a vasárnapi Japán Nagydíjon.Dr. Life--Schumacher orvosa kezeli Bianchithttp://www.life.hu/drlife/20141008-jules-bianchi-forma-1-es-pilota-allapotat-michael-schumacher-orvosa-gerard-saillant-felugyeli.htmlA vasárnapi Forma-1-es futamon súlyos balesetet szenvedő Jules Bianchi állapotát a hírek szerint Michael Schumacher egykori agyspecialistája, Gérard Saillant felügyeli.Dr. Life--Jules Bianchi túl van az első műtéten - önállóan lélegzikhttp://www.life.hu/drlife/20141005-jules-bianchi-a-forma-1-pilotaja-sulyos-fejserulest-szenvedett.htmlEszméletlen állapotban vitték kórházba és megműtik a francia Jules Bianchit, aki súlyos balesetet szenvedett vasárnap a Forma-1-es világbajnokság Japán Nagydíján- adta hírül az MTI.Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.