egészségügy betegség vér szűrés véradás egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsony és az új év mindig nehéz időszak a vérellátók életében, ez idő tájt mindenkit lekötnek az ünnepek, kevesebb az önkéntes donor. Ha ilyenkor döntesz úgy, hogy vért adsz, duplán segíthetsz.

Vért minden 18–65 év közötti ember adhat, aki egészséges és legalább ötven kilós. Ha tehát nem vagy nagyon vékony, jó esélyed van arra, hogy ténylegesen is segíthess.

A súlyhatárra azért van szükség, mert aki ennél könnyebb, jobban megérzi annak a 450 milliliter – tehát majdnem fél liter – vérnek a hiányát, amit véradáskor levesznek. Ez a kitétel tehát a véradó biztonsága miatt fontos, hogy az még véletlenül se kerülhessen olyan állapotba, hogy egészsége károsodjon, vérszegénnyé váljon. Emiatt nézik meg véradás előtt azt is, hogy milyen a „vérszegénységi szinted”. Ha nem megfelelő, akkor nem adhatsz vért, ez esetben ugyanis vérszegény vagy, így megterhelné szervezeted a vérlevétel – viszont legalább ezzel a problémáddal szembesülsz, ha pedig gondoskodsz a megfelelő vasbevitelről és rendeződik ez a paramétered, pár hónap múlva újra jelentkezhetsz véradásra.

Forrás: Thinkstock

Gyógyszere válogatja
A véradásnak feltétele az is, hogy az előtte való időszakban ne legyél beteg, illetve megfelelj még néhány olyan feltételnek, ami szükséges ahhoz, hogy donor legyél. „Igen változatos, hogy milyen betegségek esetén nem lehet vért adni. Például már egy influenza is kizáró ok lehet, de nyáron ugyanilyenek az allergiás betegségek is” – mond a Life.hu-nak két példát Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója. Véradás előtt a szolgálat munkatársai minden esetben fényt derítenek a kizáró okokra, ugyanis mielőtt megszúrnak, ki kell töltened egy kérdőívet. Ezeket a nyomtatványokat a szolgálat honlapján magad is megtalálod, érdemes áttekintened őket, mielőtt donornak jelentkezel. Bennük fölmérik egészségi állapotodat, rákérdeznek korábbi betegségeidre, és arra is, kezelnek-e valami miatt, szedsz-e valamilyen gyógyszert. Az például nem kizáró ok, ha fájdalomcsillapítót, fogamzásgátlót vagy vércukorszintet csökkentő gyógyszert szedsz, viszont ha véralvadásgátlót használsz, már nem adhatsz vért. Hogy probléma egész biztosan ne legyen, a véradásban segédkező orvosnak nem csak a gyógyszereidről kell beszámolnod, hanem meg kell említened azokat az étrend-kiegészítőket és gyógyteákat is, amiket rendszeresen fogyasztasz. Hogy a vér egészen biztos rendben legyen, felhasználás előtt meg is vizsgálják laboratóriumi automatákkal. Szűrik bizonyos vírusokra, vírusellenanyagokra is, például hepatitis , B-re és C-re, HIV-re és szifiliszre, ha pedig csak a gyanúja is fölmerül annak, hogy a vérrel bármilyen gond lenne, nem használják föl. Védik a donort is, ilyen esetben ugyanis értesítik és fölhívják a figyelmét arra, hogy vizsgáltassa ki magát.

Kötelező kellékek
Ahhoz, hogy vért adhass, szükség van az eredeti TAJ-kártyádra, személyi igazolványodra és lakcímkártyádra. Ezeket tehát mindenképpen vidd magaddal, amikor véradásra indulsz. Alapvetően kétféle helyszínen vehetnek tőled vért. Egyrészt a vérellátó intézmények regionális és területi központjaiban, amelyek állandóan helyben vannak, úgymond „kőépületek” . Ezek munkanapokon vannak nyitva, ha felkeresed őket, bármikor tudsz segíteni. A másik lehetőség, hogy úgynevezett kiszállásos véradáson jelentkezel véradásra. Ennek során a vérellátó központ munkatársai az ország számos pontján – például egy bevásárló központokban vagy fesztiválokon – fölépítenek egy véradó helyet. Hazánkban hetente 100–120 ilyen helyszín létesül, ami döbbenetes szám. De erre szükség is van, ugyanis ahhoz, hogy az ország vérellátása biztosított legyen, hetente 10 ezer embernek kellene vért adnia. Mint Jákó Kingától megtudjuk, sajnos nem adnak ennyien vért, így ahhoz, hogy ezt a számot legalább meg lehessen közelíteni, a szolgálat rendszeresen akciókat szervez. Most is volt ilyen karácsony előtt és lesz a két ünnep között is.

Forrás: Thinkstock

Karácsonyi mozgósítás
„Ünnepi akciónknak az ad aktualitást, hogy a véradás, a vérellátás az ország egyik legnagyobb szeretetszolgálata. Az emberek szeretetből adnak vért, teljesen önzetlenül, soha nem tudják, hogy azt ki kapja, ők maguk pedig nem kapnak érte semmit. Épp ezért az ünnepek alatt mi is szeretnénk felhívni a figyelmet azokra az emberekre, akik egész évben láthatatlanok, viszont biztosítják azt, hogy 410 ezer szúrással vért vegyük” – emeli ki Jákó Kinga. A főigazgató beszámol arról is, hogy a soknapos ünnepek a vérellátóknak mindig gondot jelentenek, méghozzá azért, mert a véradók is az ünneppel vannak elfoglalva. Emiatt ilyenkor mindig „föl kell tölteni a raktárakat”, akciókat kell szervezni. Idén ennek lényege az, hogy aki december 23-ig vért adott, az fél kilónyi szaloncukrot kapott, aki pedig a két ünnep között teszi ezt, azt egy zacskó lencsével ajándékozzák meg, hogy vörösvérsejtben gazdag legyen a következő éve is.

Adok, kapok

A vérellátónak adventkor volt egy olyan akciója, amelyben érzelmileg próbálták összekötni a vért adót a kapóval. Ezt különleges módon oldották meg, hiszen a felek nem tudhatnak egymásról, lévén az anonimitás fontos része a rendszernek. Viszont azon a napon, amelyiken a donor vérével valakit gyógyítottak, az kapott egy sms-t, hogy tudja: ha áttételesen is, de aznap megmentette valakinek az életét. A véradás fontosságát a betegnek is jelezték, ő a zárójelentésére kapott egy ajándékot formázó apró matricát, „Szeretettel: az Ön véradója” szöveggel. Így ő is láthatta, azért kaphatott vért vagy vérkészítményt, mert valaki önként adományozott.

Kevesebb transzzsír, egészségesebb élet? Igen!http://www.life.hu/drlife/20141215-a-transzzsirt-tartalmazo-etelek-egeszsegugyi-hatasai.htmlUgyan február 18-ától már garantáltan nem lehet sok transzzsírsav az ételedben, nem árt tudnod, hogy korábban miben fordult elő ez az egészségre ártalmas anyag. Ahogy érdemes tisztában lenned azzal is, mitől kíméli meg a szervezetedet az, hogy korlátozták ezen anyag felhasználhatóságát.Dr. Life--Mi az a titkos transzzsír?http://www.life.hu/drlife/20141215-a-transzzsir-titkai-miert-egeszsegten.htmlEgyre gyakrabban emlegetik a nevét, egyre többet hallasz róla – viszont szerencsére egyre kevesebbet fogyasztasz belőle. De mi is az a rejtélyes transzzsírsav, amely február 18-tól már garantáltan alig kerül az ételedbe?Dr. LifeOrigoA zsírok szerepe az egészséges táplálkozásban - kell a transzzsír?http://www.life.hu/drlife/20141215--jo-es-a-rossz-zsirok-zsirok-szerepe-transzszir.htmlA zsírokat pozitív kontextusban ritkán emlegetjük, főleg az elhízás kapcsán kerülnek szóba. Pedig a szervezetednek ezekre az anyagokra is szüksége van, csak nem mindegy, milyen mennyiségben és arányban. Amire viszont nincs szükséged, az a mostanában sokat emlegetett transzzsírsav.Dr. Life--



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.