Az élet számos területén szükség van az akaraterőre – legyen az ellenállás a csábításnak, tudatos lemondás, vagy éppen egy kitűzött cél elérése. Sokan gondolják úgy, hogy az akaraterő olyan, mint egy izom a szervezetben – megfelelő edzéssel erősíthető. Próbáld ki - legyél tudatosabb!

Mindannyian belefutottunk már olyan helyzetbe, amikor szükség lett volna az akaraterőnkre, de az gyengének bizonyult, és csak rövid ideig tartott ki, vagy azonnal csődöt mondott. Nyilván számtalan sikertelen fogyókúrás próbálkozás, edzésprogram vagy be nem fejezett tanfolyam áll a hátunk mögött, pedig talán nem lett volna másra szükség a sikerhez, csak akaraterőre.

Forrás: Thinkstock

A Life.hu most listázza azokat az önszabályozáson alapuló speciális edzésmódszereket, amelyek segíthetnek felturbózni az akaraterőt. Fontos azonban, hogy – ahogy minden más edzésnél, itt is – vedd figyelembe a fokozatosság szabályait. Nem kell azonnal mind a hét módszert beiktatni a mindennapjaidba. Kezdd azzal, amelyik könnyűnek tűnik, és haladj sorban a számodra nehezebbnek tűnő módszerek felé. Másik fontos szabály, hogy az időkeretet is lassan növeld. Eleinte elég egy-két órán keresztül „edzeni”, később már egy egész délelőtt gyakorolj, majd utána jöhet a teljes napi önkontroll és tudatos fókuszálás a tevékenységeidre.

1. Ülj egyenesen!

Ez egy nagyon egyszerű gyakorlat, vagy legalábbis annak tűnik, de tudatos önmagadra figyelés nélkül hányszor kapod magad azon, hogy megint görbe gerinccel ülsz? A legtöbb esetben mások szólnak (vagy amíg szüleid rád látnak, felőlük érkezik a nyomás), hogy ülj egyenes háttal. Az edzés lényege, hogy minimum félóránként ellenőrzöd a testtartásodat, és javítod, ha szükséges.

2. Használd a másik kezed!

Jobbkezes vagy? Szuper! Ettől kezdve vedd rá magad, hogy a napi rutinfeladatoknál (azoknál, ami nem megy a munkád rovására) a bal kezedet használod. Illetve fordítva, a balkezesek a jobb kezükkel gyakoroljanak. Az is elég, ha csak az evésnél alkalmazod, vagy a mosógépbe az „ügyetlenebb” kezeddel pakolsz be. Egyszerűnek tűnik, de ez a feladat egy nagyon erős automatizmus legyőzésére irányul, és ha napi szinten alkalmazod, sokat teszel akaraterőd edzése érdekében.

3. Korlátozd napi költéseidet!

Nem könnyű ellenállni a vásárlásnak sem, sőt akkor igazán nagy kihívás, ha egyébként megengedhetnéd magadnak, és meg is dobban a szíved valami fantasztikus ruha láttán, de te továbbsétálsz. Ha ezt egy-két hónapon át következetesen betartod, elképesztően megerősítheted az akaratodat.

Forrás: Thinkstock

4. Beszélj szépen!

Gyakran használsz nem szalonképes kifejezéseket, esetleg csak belecsorog a mindennapi kifejezéstáradba valami közhely? Az edzés lényege, hogy nem csak elkerülöd ezeket a továbbiakban, hanem, minden alkalommal, amikor automatikusan kimondanád, cseréld le őket valami egészen másra. Pár hét után nem csak a szavaidnak, de az akaraterődnek is ura lehetsz.

5. Állíts magad elé határidőket!

Lehet, hogy azért lanyha az akaraterőd, mert olyan életet élsz, amelyben nincs igazán helyük a szabályoknak. Lazulhattál eddig kedvedre. Ez jónak tűnik, de te is kerülhetsz olyan helyzetbe, amikor igenis szükséged lesz majd az akaraterődre, és nem baj, ha az a megfelelő állapotban van. Mit tegyél? Állíts fel határidőket magadnak. Például hétvégére, ha törik, ha szakad, elolvasol egy bizonyos könyvet, megírod a dolgozatot, ma estig lemosod a kocsit. Vagyis nem engeded, hogy az idő csak úgy átcsorogjon az életed fölött.

6. Készíts feladatlistát!

Sokszor csak úgy megtörténnek velünk a dolgok, vagy éppen mások határozzák meg, hogyan alakul a napunk, a hetünk, tulajdonképpen az életünk. Mások elvárásai mentén lépdelünk előre. Erre az általános, de hosszú távon nem túl előnyös állapotra építheted a következő edzésmódszert: vedd a kezedbe a saját életed, és szabályozd te a mindennapjaidat. Ennek első lépése, hogy meghatározod azokat a feladatokat, amelyeket kötelezően el kell végezned (iskola, munka), majd felállítasz egy fontossági sorrenden alapuló feladatlistát, amelyet következetesen végre is hajtasz. Ebben a bevásárlástól a szülők meglátogatásán át a körömreszelésig minden benne lehet, a lényeg, hogy ne hagyj ki semmit. Olcsó kis megoldásnak tűnhet, de menet közben ráébredhetsz arra, hogy nem is olyan könnyű, ha az edzés miatt nem lazulhatsz. Hidd el, még a körömlakkozás is feladattá válik, ha akkor és úgy kell megtörténnie, ahogy azt előre lefektetted – és komolyan veszed a saját feladataid elvégzését.

Forrás: Thinkstock

7. Cipelj magaddal valami csábítót!

Imádod a csokit? Odavagy egy kedvenc illatért? Nos, nincs más dolgod, mint berakni a táskádba a kedvenc édességed vagy a legklasszabb parfümöd. Persze aznap tilos befalni a csokit, és hiába lapul a táskádban az illat, még az üveget sem veheted elő. Könnyűnek tűnik? Próbáld ki!

 Te mennyire éled meg a mindennapokat? Tudatosan éled az életed? Töltsd ki tesztünket - kattins IDE!