A szoptatás csökkenti a gyermekkori leukémia kockázatát

Forrás: Thinkstock -
édesanya rákos megbetegedés leukémia szoptatás kisbaba kialakulás gyermekkor kockázat anyatej
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A fehérvérűség az egyik leggyakoribb rosszindulatú rákos megbetegedés gyermekkorban. Izraeli kutatók szerint a szoptatás lehet a megelőzés kulcsa.

Sokkal kevésbé hajlamosak a leukémiára azok a gyerekek, akiket édesanyjuk szoptatott - állítja a JAMA Pediatrics lapban publikált izraeli tanulmány, amely 18 korábban készült kutatás és 28 ezer olyan kisgyermek egészségügyi adatainak vizsgálata alapján készült, akik közül 10 ezren estek át a betegségen.

Forrás: Thinkstock

A leukémia továbbra is vezető haláloknak számít a kis- és a serdülőkorú gyermekeknél. A tudósok régóta gyanítják a szoptatás védőhatását a betegség ellen tudván, hogy az anyatej számos ellenanyagot és immunerősítő vegyületet tartalmaz.

A nemrég készült tanulmány szerint azok a gyerekek, akiket édesanyjuk legalább 6 hónapig szoptatott, 19 %-kal kevesebb az esélyük a leukémiára, mint azoknak, akiknek anyja már korábban abbahagyta, vagy egyáltalán nem is etette ilyen módon gyermekét.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt javasolja az anyáknak, hogy szoptassák kisbabájukat legalább 6 hónapig, mert így nem csupán a leukémia esélyét csökkenthetik, hanem a fertőzések, az allergiák és a hirtelen csecsemőhalál szindróma kialakulásának kockázatát is.

Amikor a női mell látványától felfordul a gyomrunk

Te elkapcsolod a televíziót, ha egy fedetlen női keblet látsz meg a képernyőn? Nem? Miért nem? És felháborodsz, ha egy édesanya közvetlenül melletted szoptatja meg éhes kisbabáját? Igen? Miért? Ezeknek a kérdéseknek járt utána a Life.hu - a cikket ide kattintva olvashatod el.
Állítják: titokban vetette el a babáját Katalin hercegnőhttp://www.life.hu/drlife/20150601-titokban-vetette-el-babajat-katalin-hercegno.htmlA brit királyi családdal kapcsolatban szinte hónapról hónapra röppennek fel pletykák, közöttük nem kevés botrányos vagy megdöbbentő. A legújabbak szerint Katalin hercegnő évekkel ezelőtt teherbe esett egykori szerelmétől, ám a babát nem tartotta meg. Dr. Life--Lady Gaga pucér melleivel népszerűsíti az infraszaunázásthttp://www.life.hu/drlife/20150601-lady-gaga-a-maga-modjan-nepszerusiti-az-infraszaunazast.htmlLady Gaga csípője évek óta fáj egy csontgyulladás miatt – kínjait infraszaunázással enyhíti. Nem is akárhogyan!Dr. LifeNorthfotoFelháborító! A ruhaszalonból az utcára küldték ki szoptatni az anyukáthttp://www.life.hu/csalad/20150601-az-utcara-kuldtek-szoptatni-az-edesanyat-es-gyermeket-egy-menyasszonyi-ruhaszalonbol.htmlAz édesanya elmondása szerint azért hajtották ki őt a szalonból, mert féltek, hogy összepiszkítja a menyasszonyi ruhákat. Az üzlet cáfolta, hogy bármi ilyesmi történt volna.Család--Megnyalta a macskája, másnapra megvakulthttp://www.life.hu/drlife/20150602-megnyalta-a-macskaja-a-not-masnapra-megvakult-az-egyik-szemere.htmlJanese Walters ennek ellenére szerencsésnek tartja magát, hogy nem történt nagyobb baj, és csak az egyik szemére veszítette el látását.Dr. LifeThinkstockMeghurcolták a nyilvánosan szoptató anyáthttp://www.life.hu/csalad/20150601-egy-idegen-ferfi-osztotta-meg-egy-anya-nyilvanosan-szoptatos-fotojat-a-facebookon.htmlEgy férfi az anya tudta nélkül fotózta le őt szoptatás közben, a nyilvánosan szoptatós fotót pedig közösségi oldalára is feltette, ami természetesen megosztó véleményeket váltott ki.CsaládThinkstockHatalmas port kavart a modell szoptatós címlapjahttp://www.life.hu/csalad/20150527-nicole-trunfio-az-elle-magazin-cimlapjan-szoptatta-meg-kisfiat.htmlNicole Trunfio az Elle magazin ausztrál kiadásának júniusi címlapján szoptatja kisfiát, Ziont. Az előfizetőknek készült borítókép, ahogyan az várható volt, nagy visszhangot keltett.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.