A 37 éves Malin Stenberg az első nő, akinek méhtranszplantáció után gyereke született.

A kis Vincent ma már egy éves boldog kisbaba, pedig szülei sok szenvedésen mentek keresztül, mire gyerekük születhetett. Az anya, Malin ugyanis méh nélkül született, és hosszú évekig hitte azt, hogy soha nem lehet gyereke.  

A boldog családForrás: Claes Nilsson

Amikor a nő 29 éves korában találkozott jelenlegi párjával, az egykori profi golfjátékos Claes Nilssonnal, minden megváltozott. A férfi ugyanis nem akart belenyugodni, hogy soha nem születhet babájuk.

A svéd pár így csatlakozott a göteborgi egyetem úttörő projektjéhez, amely során kilenc fiatal nő kapott új méhet egy családtagtól, vagy ismerőstől, aki megfelelő donornak bizonyult. Malin a család barátjától, a 61 éves Ewa Rosentől kapott új szervet.

Vincent már egy évesForrás: Claes Nilsson

„Ő a fiúnk keresztanyja, és nagyon szoros a kapcsolatuk” – mesélte az anyuka, akinek az új méhét azóta eltávolították, mert az orvosok úgy vélték, hogy egy második terhesség már túlságosan kockázatos lett volna. „Van egy csodálatos kisfiúnk. Ez is több, amit valaha is remélni mertem. Nem is kívánhatnék egyebet” – mondta Malin.

A páros korábban csak név nélkül vállalt riportot, de végül meggondolták magukat, és mégis kiálltak személyesen, hogy mindenkivel megosszák a történetüket, reményt adva a hasonló helyzetbe került családoknak. Miután megszületett a babájuk, három másik méhtranszplantáción átesett nő is világra hozta gyermekét.